Nem tudnám hirtelen megmondani, mint ahogyan valószínűleg egy hosszabb-rövidebb gondolkodás után sem, ha a kérdésnek arra a provokációjára gondolok, ami elsődlegesen egy felsorolást kíván maga elé, amelyben tárgyakat, körülményeket, embereket és érzéseket említünk meg. De az igazság az, hogy egyfelől a magamat és a boldogság-érzéseimet illető tudás, és néha ennek a szándékos rejtettsége, másfelől az előttem-állóról való nemtudás az, ami képessé, de legalábbis nyitottá tesz a boldogságra.
Önmagában semmi nem tesz boldoggá, ami azt jelenti, hogy a boldogság nem egy valamiknek a révén automatikusan előidézhető állapot; tehát rejtélyes viszony áll fenn a boldogság és aközött, ami ezt előidézte. (Én ebből a viszonyból nem szeretném kifelejteni magamat, már csak a rejtély miatt sem :).
Például egy bögre kakaó tud úgy működni, hogy számtalan asszociációt és érzést teremt, kapcsolatba hoz emlékeket és elképzeléseket, az anyám kezének az illatát emeli közel stb., ami egy hideg valamint borús reggelen, de egy napsütésesen is kész nyereség, és nem csak prousti saját.
De más reggeleken egy ugyanilyen, vagy ehhez hasonló kakaó nem működik és sok minden más sem működik, amibe pedig bizalmat helyezünk, de én személy szerint ezt nem tekintem árulásnak. Sőt, örülök ennek, mert milyen unalmas volna tudni, hogy a kakaó mindig boldoggá tesz; soha többé nem innék ilyet, az biztos.
Bár lehet, hogy néha megkísértene a vágy! Van abban is kakaó, ahogy például Popeyet a spenót mindig helyrehozza. Viszont: Popeye egy rajzfilmfigura, mi emberek nem vagyunk rajzfilmfigurák (most ne menjünk bele a „ki rajzol kit” kérdésbe), ennek pedig messze ható következményei vannak.