Lévén szakmám a filozófia, nem tudok eltekinteni attól, hogy a boldogság kérdése, akárha kimondatlanul is, alapkérdés a filozófiában, ugyanúgy, mint a halál problematikája. Most hirtelen John Stuart Mill megfogalmazása jut eszembe, aki az egész liberális koncepcióját és a filozófiai szabadelvűséget azokkal a szavakkal indítja, hogy a boldogság a legfőbb cél, amely felé a szabadságról írt könyvében kifejtett elvek törekszenek. Tehát ilyen szempontból minden filozófus meg van fertőzve. Ez a nagyon érdekes história, hogy igazából a filozófia vagy az egyház keveset beszél a boldogságról. De csak erről szól.
Nehéz a boldogságról beszélni a boldogtalanok között. Erről szól a kierkegaard-i filozófia, hogy az evilági élet igazából kizárólag a boldogtalanság megélése. És tudjuk azt, hogy a boldogság az gyakorlatilag nem egy evilági érték. Egy legfőbb érték, de határérték.
Alapvető tévedés, hogy a boldogságnak valamilyen köze van az örömhöz. Az emberek azt hiszik, az örömelvűség vagy az életük hedonisztikus része valamennyire közel viszi őket a boldogsághoz. Én azt hiszem, hogy sokkal inkább azoknak van igazuk a konkrét életben, akik ezt valamilyen teljesség- vagy beteljesülés-érzettel kapcsolják össze. Talán egy családanya közelíti meg ezt az eszményt, aki ugye este lefekteti a családját, s akkor arra gondol, hogy ma valami beteljesült, lezárult stb. Vagy hasonlóképpen a teljességet célozza meg a keleti meditatív gondolkodás. Mi nemigen vagyunk képesek arra, hogy egy hangot úgy befogadjunk, hogy az mindenestől, teljességgel betöltsön bennünket. Ők pedig ha azt mondják, most a tűz vagyok, akkor képesek is igazából azt érezni.
Én személyesen ezt a fajta teljesség-érzést akkor szoktam felvetíteni egy képzeletbeli vászonra, amikor a természettel vagyok kapcsolatban. Egy erdőben olyan fajta egyetemesség-érzésem van, amit nagyon nehéz másképpen megélni. A megfigyelés, hogy hogyan változnak azok a pici jelek, árnyak, lombok, összekapcsolódik azzal, hogy mit gondolok én erről. József Attilának van az a gyönyörű sora, hogy testként folytatódom, nem a fűben, a fákban, hanem az egészben. Ehhez hasonló ez az élmény.
Vagy miután végiggondoljuk az emberi együttlétnek az eseményeit, azt, hogy volt egy igazi, erős emberi élményünk. Én ezt igazából Olaszországban tanultam meg, ott van egy olyan fajta életfilozófia, nevezhetjük mediterrán életfilozófiának, amelyik számára az a nap, amelyben egy ilyen fajta intenzív emberi élmény nem volt, nem létezettnek tekinthető. Ennyi.
Érdekes lenne, ha a következőkben a semmi fogalmát tennék meg e körkérdés tárgyául. A semmit sokan választják alapélményükül, gondoljuk például a drogosokra, az alkoholistákra. Miért van ez? A semmi, hogy ne legyen semmi. Nincs határ. Persze ezek a dolgok előbb örömérzettel járnak. Az ízlelés örömét egy jól kivitelezett lakoma során élvezhetjük, nem? A rómaiak végül hánytatták magukat. Volt egy kicsi tollacska, s miután egy adagot végigettek, le a tollat, és jött a következő adag. Hogy ízleljék. (A sztoikusok, Marcus Aurelius végül is csak ezzel foglalkoztak.) A napkirály alatt ugyanez volt.
Az egyházi doktrínáktól nem lehet eltekinteni. Nyilván ott ugye másképpen tevődnek fel a kérdések. A hívő ember a boldog, akit betölt a szeretet. Itt alapvető terek vannak. A rítus szerepe, a szentség, a szentségi élet -- csak hát van egy kérdés, hogy mi köze ennek az evilágisághoz?
A létfeltételeknek nem a minimuma, hanem az a szublimináris lét, amit a németek a koncentrációs táborokban megteremtettek, előcsalja az ember valódi természetét. Ők tudatosan csinálták ezt, egy nagy kísérlet is volt az egész olyan értelemben, hogy lássuk, az úgynevezett erkölcs, amely körül az egész kérdéskör artikulálódik, meddig tart. S kiderült, hogy két nap alatt eltűnik. Igazából arról, hogy ott bent mi játszódott le, nekünk igen kevés fogalmunk van. Persze voltak olyan emberek is, például a Balla Zsófi édesanyja is ilyen volt, akiben az egész barakk megbízott: ő vágta cérnával, porciózta ki a kenyérből a fejadagokat. De akik a hullahegyre is felmásztak... Biológiai szempontból ennek ugye az volt a tétje, hogy kideríteni, a szürkeállománynak abból a civilizatorikusan nagyon vékony rétegéből mennyi az erkölcs. Higgye el, nagyon kevés. Az a néhány ezer év az emberiség történetéből, mióta erkölcsről meg boldogságról beszélnek, az semmi. Az három nap alatt eltűnik.