Én 2002-ben már nyilvánosan kijelentettem, hogy boldog vagyok, ezért merek erre a kérdésre válaszolni. Egy könyvem bemutatásakor történt. Én gondoztam a 2002 márciusában az EME kiadásában megjelent kötetet, amely Barcsay Ábrahám Orczy Lőrinchez írott leveleit tartalmazza. Ez nem az első könyvem, de mivel olyan munka, amellyel sokat foglalkoztam, olyan embernek a leveleit tartalmazza, akit érdemesnek tartok felmutatni, s mivel ez a könyvbemutató a barátaim, családom, szakmai társaim segítségével jött létre, nem találtam más szót erre, mint hogy boldog vagyok.
Különben meg kellene ijednem ettől a kérdéstől, mert jól ismerem a tinédzser korú vagy még fiatalabb lányok gyóntatófüzetét, ahol az olyan kérdések után, hogy mi a kedvenc virágod, mi a kedvenc ételed, akár az is következhetne, hogy mi a te boldogságod. De nem ijedek meg ettől, mert a világban nemcsak a tudománnyal foglalkozó és szavaikat folyamatosan meghatározó emberek vannak, hanem olyanok is, akik az életet és a szavakat egyszerűbben látják és használják.
Barcsay korában, a XVIII. században ennek a kérdésnek egész irodalma alakult ki, és valóságos furorral próbálták meghatározni azt, hogy mi a boldogság. A XIX. század elején már sok boldogságdefiníció létezett. Magyar történelmünkben ennek a korszaknak az egyik legfontosabb kategóriája éppen a közboldogság. Magának a boldogság kifejezésnek is, azt hiszem, éppen abba a XVIII. századba nyúlnak vissza többértelmű használatai, amellyel olyan szívesen foglalkozom.
Arra a boldogságra gondolok, amely nemcsak a kegyességi irodalom szentjeinek vagy híveinek, a vallásos embereknek a problémája, hogyan lehet Isten közelébe kerülni és úgy átélni a megigazulás boldogságát, hanem arra a boldogságra is, amelyet a magánember, a tevékeny polgárember is keresett, mint Rousseau vagy Barcsay Ábrahám, az erdélyi származású katonaköltő.
Tehát miközben erre a kérdésre választ keresek, az olvasmányaimra gondolok, azért is, mert az olvasás gyönyörűség számomra. El kell mondanom, hogy a könyvtárban való olvasás boldogságára csak azóta találtam rá, amióta kutatok, vagyis 1990 óta. Ehhez hozzátartozik az is, hogy olvasás, kutatás közben megérteni vélünk összefüggéseket, amelyeket lehet, hogy saját magunk teremtünk.
Megadatott számomra valami olyasmi is, amit csak óvatosan nevezek boldogságnak. Valójában az emberi vagy szakmai elégtétel egyik forrása, hogy sikerült néhány tehetséges fiatalnak olyan olvasmányt a kezébe adni vagy olyan kutatási témát javasolni, amellyel aztán maga is összebarátkozik, és később számára ez saját maga és a világ felfedezésének lehet a kiindulópontja.
Egy középiskolai tanár kolléganőm azt találta egyszer egy panaszos kérdésemre odavágni, hol van az megírva, hogy minden embernek boldognak kell lenni. Ez nagyon sablonosan hangzik, de azóta is gondolkodom ezen, hogyan is van, mert bizonyára a boldogság nem feltétlenül azt az éteri átszellemültséget jelenti, amire gyerekkorunkban gondoltunk, hanem kisebb vágyak teljesülését vagy a közeli dolgok megértését és örömét.
Ilyen közeli dolog és mondhatom boldogságforrás az én számomra a szabad levegő, a fa, az, amit természeti környezetnek neveznek, esetemben egy kert vagy az erdő, és a család, a társak, a barátságok. Fontosnak tartom, hogy ami megosztható, a boldogság szó egyik tartalma legyen, ilyen a megosztható falat kenyér, az örvendezés vagy az olvasmány.
kérdezett Petres László