Ez mindig változik, három vagy tíz év múlva biztosan mást mondanék erre. Nemrég — volt ilyen periódusom — egy sikeres vizsga, a tanulásban elért eredmények boldoggá tettek. Ezt valamennyire kinőttem: mostani boldogságélményeim az emberekhez kötődnek. Jól érzem magam, ha valamiért lelkesedő, feldobódott embereket látok. Ha teljesen ok nélkül csak úgy mosolyognak rám, boldogságérzetet tud bennem generálni, főként, ha éppen hullámvölgyben vagyok. Egyszer mondta nekem valaki, hogy olyan boldog lett, miután találkozott és beszélgetett velem. Engem is felvidított, hogy az én hatásom így fel tud dobni embereket.
Van önzőbb oldala is a boldogságomnak, azt nevezem így, mikor saját magamtól leszek boldog. Olyankor jön ez be, mikor nagyon mozgalmas az életem, mikor egyik pillanatról a másikra változnak a pólusok, kiélesednek a pozitív és negatív behatások. Ilyenkor egész pici dolgoktól tudok boldog lenni, minden apró sikernek tudok örülni (a KMDSZ-nél például, ahol sok mindenbe belefogunk). Szeretem, ha mozgolódnak körülöttem. Ha le vagyok hangolódva (pl. most, hogy tanulnom kell), tevékeny embereket keresek magam körül: az emberek a gyógyszereim. Ezért jött jól a KMDSZ, ott mindig benne van az ember a forgalomban, és jó a hangulat, mindig vannak ott mosolygós emberek: van, aki egész nap ott ül, nem azért, mert csinálna valamit, hanem egyszerűen csak jól érzi ott magát.
A kosárlabdában is a csapatjáték volt számomra a fontos, sosem az érdekelt, hogy jó pontokat dobjak, inkább a passzokra mentem rá. Szeretem összefogni az embereket, így csináltuk a suliújságot is a középiskolában, nagyon jó dolgok sültek ki belőle. Most is végiglapoztam őket, mikor otthon voltam egy hétre tanulni, hát el voltam telve tőlük, hogy milyen jók. Főleg a Mágus, az a legjobb, kár, hogy csak néhány számot ért meg, nem csinálták utánunk tovább.