• Megosztás:

dr. Juan Antonio Vallejo-Nágera

pszichiáter

A rovatot 2000-2002-ben
Zsigmond Andrea vezette

Mi teszi Önt boldoggá?



A depressziós szenvedései borzalmasak, és semmilyen más betegség által okozottakhoz nem hasonlíthatók.

Nagyon nehéz megérteni, mit érez a depressziós

Első pillantásra nincs semmi baja. Nincs láza, nem fáj semmije. Ezért a környezete nem érti, mi a panasza, úgy gondolják, csak erőt kellene vennie magán, hogy kilábaljon ebből az állapotból. De mi sem áll távolabb a valóságtól.

A depressziós szenvedései borzalmasak, és semmilyen más betegség által okozottakhoz nem hasonlíthatók.

Nekünk, akik nem szenvedtünk depresszióban, nincsenek szubjektív támpontjaink, hogy megértsük ezt a betegséget. Ha például soha nem volt vesegörcsünk, akkor is átérezzük, miért vonaglik fájdalmában az, akit ilyen görcs kínoz, hiszen mindannyiunknak vannak tapasztalataink testi fájdalmakról. S habár ezek más és más eredetűek, feltételezzük, hogy a vesegörcs okozta fájdalmak hasonlóak a mieinkhez, talán csak erősebbek.

Ahhoz viszont nincs összehasonlítási alapunk, hogy a depressziós gyötrelmeit meg tudjuk érteni. Ezeket csak egy másik depressziós értheti meg.


"Inkább bármilyen más betegség ... "

Bennünket, orvosokat, akik depressziósok százait kezeltük, meglep, hogy mindig azt mondják: "Inkább bármilyen más betegséget, mint ezt." Ez nem üres frázis, TISZTA SZÍVÜKBŐL MONDJÁK, és nemcsak amikor depressziósak, ", hiszen akkor azt is gondolhatjuk, hogy nem emlékeznek ugyanolyan elevenen korábbi szenvedéseikre. Megismétlik ezt akkor is, amikor a depresszió már elmúlt, és elfogulatlanul össze tudják hasonlítani műtétek, nehéz szülések, törések, görcsök, begipszelt és mozgásképtelenné vált végtagok stb. emlékével. Egyre csak azt mondják: "Ezerszer inkább az, mint még egy depresszió."

Ebből tudjuk leginkább felbecsülni, milyen hatalmas a depressziós kínszenvedése, hiszen ennek semmi külső jele nem érzékelhető. A másik vészjelzés az, hogy csaknem minden súlyos depressziónak a leghőbb vágya a halál. Nem látnak más kiutat, mert - mint majd alaposabban elemezni fogjuk - a depresszióban az egyik legkeservesebb éppen az, hogy a reménynek a gondolatát, az érzését is kizárja. Ezért viaskodik magában annyi depressziós a szabadító öngyilkosság gondolatával.


Amit szinte soha ne tegyünk, ne mondjunk, ha depresszióssal van dolgunk

Csak azt mondhatjuk neki, amit MINDIG mondanak: "Na, jól Volnál szíves ELMAGYARÁZNI végre, mi van veled?" NEM TUDJA ELMAGYARÁZNI.

Emlékeztetnem kell az olvasót, hogy egyelőre a DEPRESSZIÓ-BETEGSÉGRŐL beszélünk, a "major" avagy endogén depresszióról, nem arról, amikor valakit valami tragédia vagy bosszúság elszomorít.

A DEPRESSZIÓ ÉLMÉNYE meghatározhatatlan. Szomorúság, keserűség, lelkifurdalás, szorongás, vigasztalanság, fájdalom, aggódás, reményvesztettség, fásultság, tehetetlenségérzet, bűntudat keveréke ... Némelyik összetevő maximális intenzitással van jelen. A betegek elmondása szerint mindebből leginkább valami olyan szívszaggató fájdalom érzékelhető, amilyentől szeretteink halálakor szenvedünk, ám néha még intenzívebb. A gyász fájdalma ez, amelynek élményét mindenki megtapasztalja életében.

A veszteség feletti elkeseredés rokon azzal, amelyet az érez, aki látja, hogyan ég le a háza, benne minden vagyonával; vagy az éli át, akinek egy újabb szerencsétlenség lerombolja utolsó reményeit.

Ehhez járul a lelkifurdalás, ami azokra jellemző, akik ráébrednek, hogy valamilyen gyöngeségük beláthatatlan következményekkel járt, helyrehozhatatlan kárt okozott mind nekik, mind azoknak, akiket a legjobban szeretnek. Valami ahhoz hasonló, amit Ádám érezhetett, miután evett a tiltott gyümölcsből, és kiűzetett a Paradicsomból.


A depressziós élménye: "Nem értem, miért vagyok szomorú"

Negatív érzéseket élnek át, anélkül, hogy bármi olyan történt volna, ami ezt indokolná. Csak úgy. A betegség kezdetén a depressziós ilyeneket
szokott mondani: "Nem értem, miért vagyok ilyen szomorú, hiszen nem történt velem semmi." Ettől azonban még nem szabad azt kérdeznünk a depresszióstói, hogy "Hát akkor miért vagy ilyen?", mert nem tudja.

Megjegyezzük, hogy ilyesmi többnyire a betegség kezdetén fordul elő. Az ember hajlik arra, hogy logikus magyarázatot keressen érzéseire és érzelmeire, különösen ha azok ennyire intenzívek. Ha gyűlölünk valakit, keressük az okot, amely gyűlöletünket igazolja, attól megkönnyebbül a lelkiismeretünk. Ugyanez történik a depresszióssal: "szüksége van" valami igazolásra, s egy idő után a szenvedéseit valamilyen közelmúltbeli szerencsétlenségnek TULAJDONÍTJA.

Az életben annyi baj történik, hogy nem kell valamelyikért messzire visszamenni. A család, a hozzátartozók végül elfogadják a páciens magyarázatát, még ha az nem is kielégítő. Félrevonva bennünket a fülünkbe súgják: "Meghalt a sógorának az egyik nővére, aki nagyon közel állt hozzá, vigasztalhatatlan szegény." A beteg panaszaitói kábultan nem gondolkoznak, megfeledkeznek arról, hogy a sógor nővére valójában igencsak közömbös volt a betegnek, aki nem mutatott különösebb érzelmeket a haláleset idején, csak hetek múltán, amikor depressziós lett, akkor kezdte siratni az elhunytat. Depressziójának nem ez az oka, csak ezt választotta, hogy panaszai ne tűnjenek alaptalannak. A haláleset és a depresszió epizódja között nem áll fenn ok-okozati összefüggés.

Az összefüggés hiányából következik egy újabb tanács: SZINTE SOHA ne tegyük azt, amit MINDIG teszünk: NE PRÓBÁLjUK a beteget depressziójának OKA MIATT VIGASZTALNI, mert NEM az az ok.


Nem az a depresszió "oka"

Olyan esetekben, amikor a depresszió egy nagyon szeretett lény elvesztését követően jelentkezik, a gyászidő alatt, az orvosnak meg kell próbálni a különválasztani, mely reakciók származnak az elszenvedett szerencsétlenségből és melyek a betegségből. Lehet, hogy a bánat csupán közrejátszott a latens depresszió felszínre jutásában. Más helyütt még kitérünk arra, hogyan mutatkoznak meg a különböző tényezők a depreszsziós állapotban.

Ritkán, de előfordul, hogy nincs semmi közelmúltbeli szerencsétlenség, amelyhez a depreszszió érzése köthető volna; "minden rendben volt". A beteg végül rendszerint kitalál valami szerencsétlenséget, ami nem történt meg. Olyan homályos félelmeket mond valósnak, amilyenek mindenkiben bujkálnak. Azt mondja, tönkrement, a vállalata nem folyósít fizetést, vagy csökkenti a létszámot, róla kiderült, hogy szakmailag alkalmatlan, el fogja veszíteni az állását, és sehol sem fog találni másikat. Ennek ezernyi változata van. "Azóta tart ez, mióta meg kell írnia a jelentést a cégnek"; "Nem lép ki a lakásból, mert retteg a rossz közbiztonság miatt"; "Egyre csak a lányára gondol, aki, teszem azt, Montevideóban van"; "Meggyőződése, hogy rákja van, vagy valami hasonló, de nem tudják diagnosztizálni, és az sem kizárt, hogy az orvosok félrevezetik"; "Azt mondja, hogy a férje már nem szereti, mert öreg lett és csúnya" ...


Ne hajtogassunk érveket!

Ne hajtogassunk folyton-folyvást érveket ama hasztalan igyekezetünkben, hogy meggyőzzük a pácienst: félelmei alaptalanok vagy eltúlzottak. Ha meggyógyul, rájön magától is, anélkül, hogy valaki megmagyarázná neki. Viszont amíg beteg, minden effajta okfejtés süket fülekre talál nála. Ha unos-untalan erőltetik a témát, a beteg ahelyett, hogy megnyugodna, csak izgatja magát, és szorong; azt képzeli, nem értik meg, hogy mások nem fogják fel a veszély nagyságát, vagy önző módon el akarják palástoini a drámáját, csak hogy ő békén hagyja őket. A vigasztalási szándék a visszájára fordul, kétségbeesésbe kergeti a beteget... Nemkülönben azt is, aki segíteni akar rajta, és végül feldühödik a páciens "csökönyösségén".


Ne veszekedjünk a depresszióssal!

Van még egy tanács, éppoly fontos, mint amilyen nehezen megfogadható a mindennapi érintkezésben: NE VESZEKED]ÜNK A DEPRESSZI ÓSSAL!

A depresszióssal való együttélésben mindig FELTÉTLENÜL ÉSZBEN KELL TARTANI valamit, ami nyilvánvaló, mégis megfeledkezünk róla: ő NEM SZÓRAKOZÁSBÓl ILYEN, nem is szabad választása folytán. NEM AZ Ő AKARATÁN MÚLIK, hogy kijusson ebből a pokolból. A szokásos megjegyzés: "SZEDD ÖSSZE MAGAD, HAGYD MÁR EZT A NYAVALYGÁST!" éppoly helytelen, mint egy lázas, hányó betegnek azt mondani: "Ugyan már, te, ne szamárkodj, nyomd le azt a lázat, szüntesd meg végre a hányingert!" A lázas beteg meghökken az ostobaságok hallatán - "Még mit nem akar ez?!" _, de a képtelen tanácsoktói még nem szökik feljebb a láza. A depressziós ellenben elkeseredik, fokozódik a bűntudata, önbecsülése tovább csökken.

A depresszió e jellegzetességéből következik az a tanács, amelyet ha megfogadunk, minden depressziós hálás lesz érte: ne tegyük SZINTE SOHA AZT, AMIT TENNI SZOKTUNK: NE HA]TOGASSUK SZEMREHÁNYÓAN A BETEGNEK, HOGY "SZEDD ÖSSZE MAGAD!"; "MERT NEM IS CSINÁLSZ SEMMIT, HOGY FELÉLÉNKÜL]"; "HA IGAZÁBÓL MEG AKARNÁL GYÓGYULN!...", mert ez, ahelyett, hogy pozitív hatással lenne rá, megalázza és elkeseríti.


"Szedd össze magad!"

Sokévi pszichiáteri praxisomban megdöbbentett, hogy csaknem minden depressziós betegem utólag is mély keserűséggel emlegette a család, a barátok effajta hozzáállását, amely szinte törvényszerű, hiszen, ha nem világosítanak fel az ellenkezőjéről, mindannyian így reagálunk. "A legrosszabb az volt, amikor a férjem azt mondta, én tehetek arról, hogy bajom van, nem csinálok semmit, hogy összeszedjem magam". Vagy: "EIkeserítő volt, hogy senki sem ért meg, azt mondogatták, kapcsolódják ki, menjek el levegőzni vagy moziba; csakhogy a moziba menés puszta gondolata is kínszenvedés volt; nem volt erőm elmenni hazulról, hiszen még a reggeli mosakodás és felöltözés is emberfeletti erőfeszítésembe került; hogy lett volna kedvem moziba menni?"

Az aktivitásnak ez a leblokkolása, ez a fajta kerékbilincs, ami a depresszióst fogva tartja, és amitől minden jelentéktelen rutinfeladat, mint a levélírás stb. nyomasztó terhet jelent számára, elvezet a következő tanácshoz: NE ÖSZTÖKÉLJÜK A DEPRESSZIÓST OLYAN TEVÉKENYSÉGRE, AMI ERŐFESZÍTÉST KÖVETEL!


Legjobb békén hagyni

A családtagok hibája tökéletesen érthető. Emlékeznek korábbi esetekre, amikor a beteg kezdett kimozdulni hazulról, eljárni ide-oda stb., és megkezdődött a javulás. Ezt tévesen értelmezve úgy gondolják, hogy ha a pácienst rákényszerítik valamilyen tevékenységre, működésbe hozzák a gyógyulási mechanizmusokat. Nem így van. Korábban azért kezdett újra tevékenykedni, mert már gyógyulófélben volt; éppen azért vált cselekvőképessé, mert a betegség már megszűnt. Most is visszanyeri a kezdeményezőkészségét, kedvvel csinálja a dolgokat, ha majd jobban lesz. ADDIG AZONBAN LEGJOBB BÉKÉN HAGYNI, ÚGY GONDJÁT VISELNI, BÁTORÍTANI, HOGY NE KELTSÜNK BENNE SZORONGÁST.

A depresszió lehetetlenné teszi a betegnek, hogy bármit is élvezzen. Ha elviszik egy filmvígjátékra: "kimozdítom, hátha nevet egy kicsit", hatalmas erőfeszítésébe fog kerülni, hogy elmenjen hazulról, nem képes követni a film cselekményét, mert figyelnie megerőltető; amikor a többiek nevetnek, ő közömbös marad, sőt inkább komor gondolataiba temetkezik, nem is figyel a filmre. Egy filmvígjátékot megnézni kellemes, nem igényel aktivitást. Ha viszont még ehhez is erőkifejtésre van szüksége, elképzelhetjük, milyen nyomasztóan hat a depressziósra, ha arra kényszerítik, hogy dolgozzon, megbirkózzon valamilyen problémával, nehéz feladattal, amire képtelennek érzi magát.


Járjon-e dolgozni?

Buzdítsuk-e munkára, vagy beszéljük le róla? Ez igen kényes dilemma. Ha abbahagyja a munkát, az olyan, mint amikor a bokszoló bedobja a törülközőt; épp ezért sok család erőlteti, hogy a depressziós semmi szín alatt ne hagyja félbe szakmai feladatait: "dolgozz, dolgozz, a munkánál nincs jobb orvosság". Ez a módszer eredményesnek bizonyulhat, amikor a depresszió tünetei nem nagyon súlyosak. Más esetben - túl a fentiekben leírt szenvedéseken - a beteg munkateljesítménye igen rossz lesz, főnökeit pedig bajos lesz meggyőzni, hogy a nehézkesség, a passzivitás csak átmeneti. A presztízscsökkenés folytán az illető elveszítheti állását, amelyet pedig megtarthatna, ha betegállományba menne.


,Jót tenne neked egy utazás"

Másik, igen gyakori hiba, amikor váltig állítják, hogya betegnek "levegőváltozásra" van szüksége. "JÓT TENNE NEKED EGY UTAZÁS, EGY KIS VAKÁCIÓ." Vakáció igen, viszont utazás nem. A variációk száma végtelen: "a hegyi levegőn elmúlik"; "ami neked kell, az pár nap a tengernél, napozás"; ha tél van, a depresszióst szinte biztosan elküldik a Kanári-szigetekre ... és aztán eltölt néhány keserves napot ezen a paradicsomi helyen.

Kár a fáradságért és a pénzért. Az első, amit a depressziós bepakol az útra, az a depressziója. Elviszi, és hurcolja magával, bárhova megy, s ez teljesen lehetetlenné teszi számára, hogy élvezze az új környezetet.

"ELMÚLIK MAGÁTÓL." "NINCS ROSZSZABB ILYENKOR, MINT ORVOSHOZ MENNI." A depresszió valóban spontán módon, kezelés nélkül elmúlik ... hónapokkal később, mintha megfelelő gyógymóddal kúrálták volna. De minek meghosszabbítani a szenvedést és növelni a kockázatot, csupán az orvostudománnyal szembeni előítéletből?

"AZ A TE BAJOD, HOGY NINCSENEK KOMOLY PROBLÉMÁID. .. HA VOLNA VALAMI, AMI MIATT IGAZÁN KELLENE AGGÓDNOD!" Ilyen szerencsétlen megjegyzésekkel rendszerint főképp háziasszonyokat illetnek, akiket ez irritál és elkeserít. Minden gond - ha mások szemében mégoly jelentéktelen vagy alaptalan is - a depressziósra mázsás teherként nehezedik. Nem tud másra gondolni, mindennek fölébe kerekedik az aggodalom, betölti a tudatát, nem hagy helyet a vigasztaló gondolatoknak. A beteg magában azt mondja: "Képtelenek felfogni. Azt hiszik, tévedek vagy bolond vagyok, pedig ők a bolondok, akik nem értik meg ... " Úgy reagál, mint aki tudja, hogy szerencsétlenség fog történni, figyelmezteti a többieket, hogy kerüljék el, és növekvő kétségbeeséssel észleli, hogy senki sem hisz neki, ezért nem sikerül elhárítani a katasztrófát.

forrás: dr. Juan Antonio Vallejo-Nágera, Szemtől szemben a depresszióval, Háttér Kiadó, Budapest, 1997


Válaszoltak még:


Berecz András mesemondó, népmesegyűjtő
Vujity Tvrtko riporter
Tamás Gábor énekes
Halász Judit színész
Budapest Bár Farkas Róbert zenekarvezető
Horia Roman Patapievici filozófus
Szemerédi Endre matematikus
Nyáry Krisztián irodalmi szerelmeskönyv szerzője, "hobbi irodalomtörténész"
Charly és Pitchin Dirtyphonics
Baricz Gergő énekes
Závada Péter és Havas Patrik Akkezdet Phiai
Péterfy Bori énekesnő
Mogács Dániel humorista
Mága Zoltán hegedűvirtuóz
Bangó Margit magyarnóta-énekes
Till Attila filmrendező, műsorvezető
Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Szalóki Ági zenészek
Garaczi László író
Kőhalmi Zoltán humorista
Janklovics Péter humorista
Nádas Péter író
György Péter író, esztéta
Albu István rendező
Mezei Gabriella színésznő
Szilasi László író, kritikus, irodalomtörténész
Parti Nagy Lajos író, költő
Bagdy Emőke boldogságpszichológus
Sandro zenebohóc
Krasznahorkai László író
Gergely Tibor óvóbácsi
Bálint Rezső harsonaművész, zenekarvezető
Jankovics Marcell rajzfilmrendező, grafikus, kultúrtörténész, író
Esterházy-Dés alkotópáros
Gyerekek, szülők, nagyszülők karácsonyról és nemcsak
Szarka Gyula és Tamás, Ghymes zenekar
Majorosi Marianna a Csík Zenekar énekesnője
László Beáta fiatal divattervező
Francis W. Scott (alias Bíró Szabolcs) szlovákiai író, énekes, optimista
Mihalkó Gyula kalapkészítő mester
Laurent Maindon rendező, költő, világutazó
Schäffer Erzsébet író, publicista
Tamaka dj, kisherceg
Angele Diabang Brener szenegáli filmrendező
Miqueu Montanaro vándorzenész
Szipál Márton fotóművész
Harry Tavitian zenész, zeneszerző
Csókolom az együttes tagjai
Muuuvi-csapat a rövidfilm-fesztivál szervezői
Goger Attila műrepülő
Hbib, Abdul, Rahma és Arabdul tunéziai kereskedők
Hubay Miklós író, műfordító
a sZempöl zenekar tagjai
Ricardo spanyol freelancer
Hot Jazz Band jazz-zenekar
Ana Bojan a macska- és irodalombarát restaurátor
Dj Vasile lemezlovas
Kiss Tibor énekes-gitáros
Max sármos és ínyenc olasz üzletember
Heinrich Böll író
Yonderboi (ifj. Fogarasi László) zenész
Keleti András és Szinovszki Márton a Colorstar zenekar tagjai
Jaime de Angulo indiánokat kutató antropológus
dr. Juan Antonio Vallejo-Nágera pszichiáter
Csáth Géza író, orvos
Desmond Morris viselkedéskutató
Kis kínai nem érti a nagy kereszténységet
Detlef B. Linke neuropszichológus
Palotai Zsolt lemezlovas
Jung a pszichológus
Dobrovits Mihály orientalista
Yilmaz akinek a szülei választottak feleséget
Kate Thurston új-zélandi utazó
Aman Sethi újságíró
Toni Morrison író
Karafiáth Orsolya költő
Bucsi Orsolya grafikus (Budapest)
Su-jin és Young-chae koreai televíziósok
Emily Bronte az Üvöltő szelek szerzője
Stanislav Lem a Kiberiáda szerzője
Szüsz-Szatmári Réka korrektor
Anna egyetemi hallgató (alias Röné Deszkártesz)
Boldogság-koktél négy világ, egy attitűd
Mihály László újságíró
Kelemen Zoltán informatikus
Kurt Vonnegut író
Karácsonyi Zsolt költő
Sarvadi Paul Kolozsvár
A hegyi beszéd részlet
Tenger Iván Budapest
Mild Zsuzsa informatikus
Sógor Csaba lelkész, RMDSZ-szenátor
Csillik Iharka csillagász
Vígh Zsuzsa diák
Szabó Márta virágárus, Kolozsvár
Áron deszkás
D. Á. képzőművész, Budapest
Thomas Bernhard író
W. SOMERSET (részlet)
Mit kérnének a gyerkőcök az angyaltól
Müller Péter író
Petri György: Mosoly (vers)
Machiavelli
Erőss Zsolt hegymászó
Lázár Ervin író
Susan Sontag: Halálkészlet (részlet)
Körvélyessyné G. Júlia édesanya, nagynéni, keresztanya
A. Gergely András filozófus
Giacomello Roberto, a Csíki Játékszín színésze
Bungie-jumpingolók 2003. augusztus 23.
Kató Béla református lelkész és civil harcos
Kovi pornófilm- rendező
Hermeczi Zsolt Krisna-hívő szerzetes
Mácsai Pál színész
Soós Róbert, filozófia szakos hallgató
Milan Kundera, A lét elviselhetetlen könnyűsége
László Noémi költőnő
Márkus Barbarossa János hangszerkészítő, régiségkereskedő, irodalomszervező
Egyed Emese, irodalomtörténész, költő
Douglas Adams, Galaxis Útikalauz stopposoknak
Boros Zoltán, az RTV magyar adásának volt főszerkesztője
Székely István, a romániai státusirodák vezetője, Kolozsvár
Szilágyi Zsolt, Bihar megyei képviselő, a Reform Tömörülés alelnöke
Németh Zsolt, Fidesz-es országgyűlési képviselő
Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere
Kardos M. Róbert színművész, Kolozsvár
14 éves gyerekek
Farkas Beáta Amerikából
Demény Péter költő, publicista
Zsigmond Márton képzőművész, pedagógus, tanfelügyelő
Somlyó György költő, Bp.
18 éves diákok
Fodor Sándor író, publicista
Barabás Balázs ProTV-tudósító, a Számítástechnika.hu szerkesztője
Mundruczó Kornél, filmrendező, Bp.
dr. Csedő Csaba István polgármester, Csíkszereda
Detlef Linke, agysebész, neurofilozófus
Székely Melinda, bölcsészhallgató, Kolozsvár
Nagy Benedek, a Vallásügyi Államtanács tanácsosa, (Csíkszereda-) Bukarest
Kovács András Ferenc, költő
Lohinszky Loránd színművész, Marosvásárhely
Kelemen Örs Csongor képzőművész, Csíkszereda
Ady Endre Absolon boldog szégyene c. verse
Mátray László színész, Sepsiszentgyörgy
Woody Allen
Jánosi Antal képzőművész, Csíkszereda
Szt. Ágoston egyházatya
Selyem Zsuzsa irodalmár
Székedi Ferenc újságíró, publicista
R. L., rendőr
Szilágyi Mihály filozófus
B. Mária, 76 éves
T. Sz. Matild néni, 73 éves
Márdirosz Ágnes színésznő, Csíkszereda
Michele (47), tébolyult
Zudor János legújabb kötetébõl
Barabás Olga színházi rendező
Szilágyi István író
Szilágyi Kinga és Csomós Tamás informatikus házaspár
Lázár István mérnök-menedzser, Csíkszereda
Jungel Klára iskolaigazgató, Csíkszereda
Jorge Luis Borges költő, esszéíró
Popper Péter pszichológus, Budapest
Komlósi Gábor sportriporter, a Komlósi Oktatási Stúdió vezetője
Kukorelly Endre költő, író, Bp.
Szabó Tibor, a Figura Színház igazgatója, Gyergyószentmiklós
Rosmer és Rebekka párbeszéde Ibsen Rosmersholm c. drámája alapján
Ficzere Gabriella gyógyszerész-hallgató, Szlovákia
10-11 éves gyerekek
Bárdos Deák (Kamondi) Ágnes énekesnő (most Ági és a fiúk), Bp.
Emile M. Cioran (A világ egyensúlya)
Friedrich Nietzsche (A boldogság tenyészete)
Cristi Marosvásárhelyről, nyugati autókkal kereskedik
Horváth Andor, irodalmár, docens, BBTE
Esterházy Péter író, Budapest
Bartha János 83 éves parasztköltő (Olasztelek)
Gáspár István énekművész (Bp.)
Kötő József színháztörténész
L.M. hajléktalan (Bp, metrólejáró)
A főszereplő Fritz Lang Dr. Mabuse, a játékos c. némafilmjéből
Kovács Levente színházi rendező
Brassói Lapok
Kántor Lajos irodalomtörténész, szerkesztő
György Attila prózaíró és szerkesztő
"A macska" folyóirat
Pascal Bruckner esszéista és regényíró
Ségercz Ferenc népzenész és hangszerkészítő
Széles Anna színésznő
Toldi Levente mozdonyvezető
Anita Garaczi László Fesd feketére c. drámájából
Gáspárik Attila, az Audio-Vizuális Tanács tagja
Bocsárdi László és B. Angi Gabriella színházi rendezõ ill. színésznõ
Dózsa Karola, a Music Pub vécésnénije
Bartalis Gabriella színésznő
Egyed Péter filozófiatörténész, író
Sas Péter művelődéstörténész
Szilágyi N. Sándor kognitív nyelvész
Klein Levente amerikai olvasónk
dr. Veress Albert pszichiáter
Farkas Zsolt irodalomkritikus, esztéta, író
Eckstein Péter szenátor
Charlie (Horváth Károly) rockénekes
Elekes András lelkipásztor
Lászlóffy Aladár költő
Gücü, alias Boda Szabolcs KMDSZ-elnök
Orbán János Dénes költő, író
Elekes Sándor programozó
Kovács Péter RMDSZ kampánystáb-elnök
Panek Kati színésznő
dr. Péntek János nyelvész







24 óra hírei 24 óra cikkei
HIRDETÉS