– Nem merem kinyitni a kaput – mondja
Elena Bojan. Leót kiengedtem, és ma már nem tudom visszahívni a házba, megszokta, hogy este mindig szabadon csatangol a kertben.”
Valóban dühödt kutyaugatástól rezeg a kerítés. Az 52 éves volt restaurátor „ elmondja, majdnem egy repülő rothadt körte céltáblájává váltam. “Járkál esténként egy részeg ember a faluban, és bosszantja Leót, aki amúgy is eléggé agresszív – rossz sorsa volt szegénynek, sokat verték, bizalmatlan lett az emberek iránt.
A kertből begyűjtöttem a körtét, és egy pár mindig elromlik. Ezekből már egy egész tartalékot hoztam össze. Mikor megjelenik a részeg, s elkezdi bántani a kutyát, meg szoktam dobni a rothadt gyümölccsel. Különben nem tudok megszabadulni tőle.” Leóra való tekintettel másnapra beszéljük meg a találkát a sugárzó arcú hölggyel.
Másnap egy kiskutyus szalad a kapuhoz, boldogan csóválja a farkát, miközben úrnője arra próbálja rábeszélni, hogy ne ugráljon sáros lábával az érkezőre. Két cica is odaoldalog,
Natasa az egyik, aki megelégszik annyival, hogy tisztes távolságból, a tálaló alól figyeljen.
Tolea bátrabb, közelebbről szemügyre szeretné venni az idegent. Majd letelepedik és csendben figyel.
– Mi teszi önt boldoggá?
– A harmónia, ami körülvesz, az életvitelem és a függetlenségem. Talán valahol a génekben kereshető a függetlenség utáni vágy, hiszen a falu alapításától fogva Felek lakossága szabadon élt. Sosem volt itt jobbágy-földesúr viszony: a falu alatt húzódó országút mindig is fontos összekötő út volt, amely a falubeliek felügyelete alatt állt.
Úgy érzem, hogy az ember élete kiteljesedik, ha megtalálja az összhangot a környezetével, és a lényekkel, akik körülveszik, lett légyen az ember vagy állat – mélázik a volt restaurátor.
A többi macska is előkerül:
Sasha, a fekete-fehér foltos kandúr, és még egy kis szürke, aki annyira lámpalázas teremtés, hogy be sem akar mutatkozni. A ház asszonya elmondja, valamennyi macskája az orosz irodalom valamelyik szereplőjéről kapta a nevét. Gyengéi az állatok, nem tudja őket cserben hagyni, ezért nyüzsög ennyi belőlük a házban, folytatja.
– A becsület és az emberség fontos számomra. A szüleimnek és kiváltképpen a nagyapámnak egész életfilozófiája erre épült: kimért életet éltek, nem pazaroltak. Viszont a segítőkészség soha nem hiányzott, bármit szívesen kölcsönadtak, azzal a feltétellel, hogy a megbeszélt időpontban visszakapják.
Ha valaki vétett a bizalmuk ellen, akkor azt az embert leírták. Sok ilyen emberrel dolgoztam együtt a
Kolozsvári Történelmi Múzeumban. Allergiát okoztak a régi könyvekből, papírokból származó gombák, így már 11 éve betegnyugdíjaztak, de nem bánom, bár örömemet leltem az aprólékos munkában. Sajnos nem mindig hagyták, hogy azzal foglalkozzam.
– Bukarestben végeztem el az egyetemet, hat évig tanultam ott – mondja. – Nehéz évek voltak azok, mert abban az időben nem lehetett élelmet kapni. Amikor hazakerültem, a kolozsvári múzeumban kezdtem el dolgozni. Nem szívesen gondolok vissza azokra az időkre, mindenki besúgó volt, senkiben nem lehetett megbízni.
S bár nagy összegek megszerzésére nem számíthatott senki akkoriban, a társadalmi ranglétra minél magasabb fokának eléréséért folyt a harc. Örültem, mikor dolgozhattam: egy Biblia újtestamentumi részét és számtalan dokumentumot restauráltam.
Aprólékosan dolgoztunk: előbb a restaurálásra szoruló könyv vagy irat állapotáról készítettünk jelentést, amelyben a biokémiai vizsgálat mellett a restaurálást végző szakember észrevételeinek és javaslatainak is szerepelniük kellett. Ezek után kezdődött el a tényleges restaurálás.
Előbb portalanítottuk a papírt, majd a mosás következett: vízálló tinta esetében 34 fokos vízben mostuk, egyébként egy tintakímélő oldatot használtunk. A mosással a papír pH-értéke is helyrebillent: idővel a papír kémiai összetétele módosul, és savas lesz.
A sav hatására barnulnak meg a lapok, és törékennyé válnak. Szárítás után megnéztük, mennyire kötött meg a papír gyártásához használt enyv. Ha elégtelenséget észleltünk, akkor minden egyes oldalra ecsettel vittük fel az enyvet.
Mikor ezzel is végeztünk, a papír hiányzó darabkáit japánpapírral pótoltuk ki: a toldás vonala mentén tizedmilliméteres pontossággal kellett eltávolítanunk a fölösleget. Amikor a lap a préselésen is átesett, nem lehetett látni a toldás és az eredeti papír közötti különbséget – magyarázza végig a folyamatot.
A nyugdíjas éveiről kérdezem, hogy telik egyedül – felragyog az arca.
– Egyedül élek, de soha nem unatkozom.
Hálásak a háziállataim – csak egy kis odafigyelést igényelnek. Sokat figyelem a természetet: például a kertemben a gyümölcsök soha nem nyüvesednek. Cinegék és fakopáncsok laknak a kertben, ők takarították meg a fákat a kártevőktől. Magokat és kenyérmorzsát szórtam nekik, nem gondoltam arra, hogy felhasználjam őket. Ideszoktak és most segítenek – mondja.