A boldogság számomra valami olyasmi, amit állandóan hajszolok, de csak akkor veszem észre, hogy soha nem voltam boldog igazán, amikor a legboldogabb vagyok az életben - és ez persze pillanatról-pillanatra változik. A boldogság állandóan változó, életmentő, átmelegítő, simogató, megnyugtató érzés, olyasmi, aminek hatására átvirrasztom az éjszakát, amitől nem hiányzik az étel sem, olyasmi, ami miatt ki akarok békülni mindennel és mindenkivel, átölelni az egész világot...
Boldog vagyok, ha olyan könyvet olvashatok el, olyan filmet nézhetek végig vagy olyan zenét hallgathatok, amelynek a hatására úgy érzem: igen, most megváltozott bennem valami, és az adott mű így az életemet változtatta meg. Boldog vagyok, ha olyasmit adhatok (akár tárgyi, akár szóbeli dologról legyen szó), amitől a másik ember felvidul, aminek örül és amit igazán értékel. Boldog vagyok, ha jó idő van, ha este körbeüljük a konyhaasztalt, bort iszogatunk és felszabadultan beszélgetünk.
Boldog vagyok, ha valahol megjelenik egy kedvező kritika valamelyik könyvemről, és boldog vagyok attól is, ha a legeldugottabb zugfórumon akár egyvalaki is megdicsér. Boldog vagyok, ha valamiféle - akár minimális - élményt adhatok az embereknek egy dal eléneklésével vagy egy történet megírásával.
Boldog vagyok, ha egy jól felépített színpadon azt üvölthetem a mikrofonba: „Sziasztok, mi vagyunk a Csak Van zenekar!" Boldog vagyok, ha egy vadonatúj könyv gerincébe szagolhatok bele, és még boldogabb, ha azt a könyvet épp én írtam. Boldog vagyok, ha valaki őszintén rám mosolyog, vagy ha én mosolyoghatok valakire őszintén, és ettől még a legzordabb időben is elhiszem, hogy kisütött a nap...
Boldog vagyok, ha egy fárasztó nap végén együtt lehetek a Múzsámmal, de már az is elég, ha a hangját hallhatom. Olyankor mindig megnyugszom, és kibékülök kicsit a világgal. Boldog vagyok, ha együtt álmodozhatunk a közeli vagy épp a távoli jövőről, ha közösen fogyasztunk el egy ízletes vacsorát, vagy épp együtt nézünk végig egy jó filmet.
A boldogság számomra létkérdés. Olyasmi, ami néha akár még tapinthatóvá is válhat, és ami nélkül képtelen vagyok elképzelni az életemet ezen a világon.
Ki az Ön Múzsája?
A Múzsám a legfontosabb része az életemnek. Ő a megnyugvásom, aki miatt érdemes elviselni a világ összes igazságtalanságát. Rendkívüli teremtés, akiből csak egy van az egész világon: egy kedves angyal, egy fantasztikus nő, az a lány, akinél senkit sem szerettem még jobban.
A gondolataim és az álmaim állandó szereplője, aki ott van minden egyes szívdobbanásomban, lélegzetvételemben, minden egyes mozdulatomban. Ott van, amikor leírok egy mondatot, kiéneklek egy hangot, vagy amikor reggel az ágyam szélére húzódva ébredek, mert azt hiszem, ott fekszik mellettem. Valójában mindig ott van velem, mélyen a lelkemben, a szívembe zárva, a legfontosabb helyen.
Ő az, akivel együtt akarom átélni a legszebb és a legnehezebb pillanatokat, az örömteli és a bánatos perceket, együtt hozni meg az egészen egyszerű és a nagyon nehéz döntéseket is. Akivel együtt akarok sírni és nevetni, elutazni valahová és hazatérni, megosztani vele ugyanúgy a sikereket, mint a kudarcokat. A Múzsám nélkül az életem egészen szürkévé és üressé válna. Ha legalább egy kis részét vissza tudom adni annak a hihetetlen mennyiségű ihletnek, inspirációnak, életkedvnek, erőnek és boldogságnak, amit nekem adott és okozott, akkor már igazán örülhetek...
Lejegyezte: Fodor Tekla