Horia Roman Patapievici filozófus a
3. Mentor-díj gálájának különleges meghívottjaként a mentorok szerepéről beszélt, illetve saját mentoráról, aki rávezette a fizika lényegére. A gála után beszélgettünk vele.
Mi teszi Önt boldoggá?
- Azt hiszem, az tesz boldoggá, amikor érezhetem a saját lelkem jelenlétét, ez pedig nagyon ritkán történik meg egyedül. A boldogságot mindig valaki mással kell megélni, éspedig egy olyan egzisztenciális helyzetben, amikor sikerül érezni a lelkünket. Ez egyfajta belső fényként nyilvánul meg, és úgy gondolom, ezt a fényt hívjuk boldogságnak.
Megemlítette viszonyát a saját mentorával, aki bevezette Önt a fizika rejtelmeibe – hogyan határozná meg ennek a boldogságát?
- A mentorom által fedeztem fel azt, ami valójában a fizika. Egészen addig úgy műveltem, mintha matematika lett volna, és azt hittem, így is kell: a fizika matematika a természet elemeivel. De nem ezt jelenti; a fizika valójában megismerési képességeink mobilizálásának az egyik módja, amelyet aztán ráérzés, intuíció, "szaglás" formájában mozgósítunk, és utána mennyinségi vagy minőségi korelációk formájában fejezzük ki. Először "megézezzük" a jelenség struktúráját, majd, ha jó matematikusok vagyunk, ezt lefordíthatjuk egyenletek formájába is. A megérzés nagyon fontos, és nem vezethető le a matematikai ismeretekből. Persze, lehet tanulni a matematikából is, egyfajta következtetés, de ugyanakkor a természet viselkedésének "látomása" is. Ezek adják a fizika lényegét, és ezt tanultam Velculescu úrtól.
A mentorommal való kapcsolatomat nem biztos, hogy boldogságként írnám le: inkább intellektuális gőgöm legyőzése volt, nyitás, közeledés a természethez a fizika által – és ezt neki köszönhetem. Inkább hálának nevezném, mint boldogságnak; emellett a megismerés örömét, és alázatot is jelentett, mert a módot, ahogyan ő megtanított a fizikán keresztül szemlélni a világot, egy számomra korábban ismeretlen érzés is kísérte: az alázatosság.
Ön szerint lehet-e tanulni a boldogságot?
- Ha nem is lehet olyan értelemben, hogy van egy receptünk, mit hogyan kell csinálni (pontosan kivitelezni!) meg lehet élni és fel lehet mutatni a megosztás egzisztenciális cselekedetében. A boldogságot nem lehet egyedül megtanulni. Lehet egyedül érezni, de mindig egy másik jelenléthez kapcsolódik – ebben is hasonlít a vallásos élményhez.
Ön melyik eddigi helyzetében, állapotában érezte magát a legboldogabbnak?
- Két egyforma erős állapotot említenék: a szeretet és a megismerés. Amikor tanulunk, megismerünk, az elménket fény ragyogja be, és ugyancsak fénybe borul az egész lényünk, amikor szeretünk. Különböző tapasztalatok ezek, de ugyanazokkal a szavakkal fejezzünk ki.
A boldogság különben többfajta lehet. Például a természet felfedezésének boldogsága, amikor elmegyünk egy akármilyen kirándulásra, de hirtelen megérezzük a természet, mint élőlény jelenlétét. Sétálunk, barangolunk, körülnézünk, beszívjuk a levegőt, engedjük, hogy átjárjon a fény - és egyszer csak észrevesszük a környező szépséget, felfedezzük azt minden minket körülvevő dologban, amelyet élőnek, törékenynek, barátságosnak érzünk, akár egy személyt.
Boldogságként felfogva, a természet élő, úgy ahogy mi egymással szemben élőlényként érezzük egymást. Ezt a boldogságot, mint élőlényt nem lehet sem birtokolni, sem kihasználni, sem elkobozni. Nem lehet megérinteni, nem lehet magunkkal vinni: csak addig él, amíg mi is élünk, és amennyit a lelkünkkel felfoghatunk belőle. Ez a boldogság jelen vana virágokban, a fákban, a levegőben, a fényben, mindenhol. És jelenlétében azt is felfedezzük, hogy túlcsordul a lelkünk. Ez tesz boldoggá. Sokféle boldogság van, egyeseknek van nevük, másoknak nincs, de mindegyik megélésében a lélek elevendeik meg. A lélek, mint élő jelenlét megélése az, ami minden fajta boldogsághoz szükséges.