• Megosztás:

Szilágyi N. Sándor

kognitív nyelvész

A rovatot 2000-2002-ben
Zsigmond Andrea vezette

Mi teszi Önt boldoggá?



Tudja, nekem az a tapasztalatom, hogy az emberek a normalitásra sokkal fogékonyabbak, mint a hülyeségre, az erőszakra.

Röviden: engem az tesz boldoggá, ha azt látom, hogy körülöttem az emberek boldogok. Ha valakit szomorkodni látunk, meg kell kérdezni tőle, mi bántja, mert sokszor azon múlik, hogy valaki boldogtalan, hogy senki sem kérdi meg tőle, mi baja.

A szakma? Nem, a tudományt nem szabad túlbecsülni, az nem valami szentséges, nagy dolog, hogy az ember attól tegye függővé a boldogságát. Az embernek nagyon sokféle más elégtétele van. Teszem azt, megjavít egy villanykapcsolót. Ezzel a világ is jobb lett, mert az is benne volt a világban, hogy rossz a villanykapcsoló. Vagy ha én valakinek meg tudtam tanítani valamit, amit addig nem tudott, azzal is jobb lett a világ. Érti...

Része vagyunk egy nagy kalandnak: van egy valamilyen világunk, kérdés, hogy hogyan lehet ezen javítani. Végül is, ha az ember úgy fekszik le, hogy tudja: ami ma rajta múlt, hogy ez a világ jobb legyen, az el van végezve, már jól van. Mert körülötte mindenki egy jobb világban fog élni. És ez nem nagy bölcsesség. Érti...

Nem szoktunk erről így beszélni, mert azt hisszük, hogy a fontos dolgok bonyolultak. Az elmélet túl komplikált szokott lenni ahhoz, hogy az ember nagyon könnyen el ne rontsa. Van úgy, hogy attól, hogy keresi a boldogságát, az ember nem ér rá olyasmit csinálni, amitől boldog lehetne.

Ezek nem nagy dolgok, tudja. De a nagy dolgok sokszor a jelentéktelennek tűnő dolgokban vannak. Ott volt például Martin Luther King és a Civil Rights Movement - mert ne gondolja, hogy Amerikában mindig ilyen fenenagy demokrácia volt; én hallottam 56-ból egyik állam kormányzójának olyan beszédét, hogy Funar elmehetne hozzá óvodásnak.

Martin Luther King úgy gondolta, hogy tűrhetetlen, milyen rosszul bánnak a négerekkel, s akkor a polgári mozgalom élén azzal kezdte, hogy nevelni kezdte a négereket. Megmondta, hogy ahhoz, hogy őket elfogadják, mindenben nagy embernek kell lenniük. Ha valaki nagy ember, az nem azt jelenti, hogy valahol valami pozíciója van, nem. Hanem ha valaki utcaseprő, legyen a legjobb utcaseprő. Magának is csak ezt tudom mondani: akármivel foglalkozik, abban maga legyen a legjobb, ha boldog akar lenni. És nem kell az valami nagy dolog legyen.

Minden nagy változás úgy történik, hogy akad egy ember, aki azt mondja, hogy mától kezdve ezt az általánosan elfogadott rossz dolgot nem fogom csinálni. Mert hiába várjuk, hogy mindenki egyszerre lépjen. A Civil Rights Movement például egy Rosa Parks nevű néger asszonnyal kezdődött, aki leült az autóbuszban a fehéreknek fenntartott helyre, mert nagyon fájt a lába, és máshol már nem volt hely. Nagy botrány lett ebből, hiszen érvényben volt a szegregációs törvény.

Elkezdődött az alabamai autóbusz-bojkott: a feketék nem vették többé igénybe a buszokat, gyalogoltak, 384 napig (megszervezték: ha valakinek volt autója, a szomszédait is elvitte a munkahelyükre). Teljesen erőszakmentes akció volt. Több mint egy évig gyalogoltak. Azt mondták, a fehérekért teszik, hogy megmutassák nekik, milyen szörnyű világban is éltek eddig, ahol Isten ugyanolyan teremtményeit, mint ők, ennyire megalázzák. Egyre több fehér ember jött el a tüntetésekre, végül már ők voltak többségben. A szövetségi alkotmányt megváltoztatták.

Gyönyörű mozgalom volt. Mindenki a maga helyén megpróbált egy kicsit javítani a világon. És Amerika e nélkül ma nem lenne az, ami. Martin Luther King sokat tanult Mahátma Gandhitól és az Evangéliumból. (Az egész mozgalom az amerikai baptista egyház támogatásával folyt.)

A mozgalom végén a feketék kézzel másolták és adták tovább egymásnak azt a tizenegynéhány pontból álló felhívást, mely a mozgalom szépségét volt hivatott megőrizni. A szöveg felszólította a feketéket arra, hogy ne viselkedjenek kihívóan; ha van máshol hely a buszban, ne fehér ember mellé üljenek. Tudatosította bennük azt is, hogy ez közös amerikai győzelem, hiszen a fehérek támogatása nélkül ez az akció sohasem sikerült volna. Az utolsó pont pedig felkéri azokat, akikben nem fér a győzelem tudata, hogy gyalogoljanak még néhány napig, amíg a mozgalom szépségéhez méltó szelídséggel tudnak majd viselkedni.

Tudja, nekem az a tapasztalatom, hogy az emberek a normalitásra sokkal fogékonyabbak, mint a hülyeségre, az erőszakra. Az ember már biológiai determináltságánál fogva széles szociális viselkedésre van berendezkedve. Az emberek együtt tudnak hatékonyak lenni, ha ki-ki csinálja a maga dolgát, a többiekre való tekintettel.

Az emberek nagyon sokféleképpen boldogtalanná tudják tenni magukat. Ma nem divat boldognak lenni, főként ha az ember filosz: a szocializációjához hozzátartozik, hogy megtanulja, hogy a világ szörnyű és semminek nincs értelme. (Milyen jó, addig se kell semmit csinálni.) És ebben főként az irodalomtanárok a hibásak, akik, hogy fontosnak tüntessék fel a tantárgyukat, azt tanítják, hogy a világ olyan, amilyennek az irodalom mutatja. Pedig a kettő nem ugyanaz, az irodalom nem arra való, hogy az ember beleköltözzék, és benne lakjon.

Ha valaki meg akarja tudni, milyen a világ, menjen ki az utcára és nézzen széjjel. Mert ha az irodalminak elfogadott mélabús és világfájdalmas verseken keresztül nézi a világot, az régen rossz. S azokon a műveken keresztül, melyek sosem végződhetnek happy end-del, mert az már ugye nem lenne szépirodalom. Így történhetett meg, hogy valamelyik évben egy sepsiszentgyörgyi középiskolás fiú öngyilkos lett, miután elolvasta Schopenhauer műveit. Ez megengedhetetlen.

És mi van, ha valaki nem érzi jól magát ebben a légkörben? Volt egy tanítványom, akit egyszer magamhoz hívattam, mert láttam a dolgozatán, hogy valami bántja. És valóban, kiderült, hogy nem találja a helyét, fél, hogy mi lesz vele, és nagyon szomorú. Elbeszélgettünk, mondtam neki, hogy nézze meg, az élet, a világ milyen szép. Néhány év múlva kaptam tőle két fényképet. Az egyiken egy virág, a másikon egy csiga volt. Nem írt a borítékra semmit, de tudtam, hogy tőle jött. És tudtam, hogy most már rendbejött. Na látja, ez a dolog akkor nagyon boldoggá tudott tenni.

A művészi alkotás elsősorban jobb agyféltekés munkát jelent, szemben a matematikai, deduktív műveletekkel, melyek bal agyféltekések. E két féltekének nagyon különböző a hangoltsága. Az ember tarkójában van két vérér, s az egyikbe adott injekcióval el lehet altatni csak az egyik agyféltekét, míg a másik ébren van. Amikor csak a jobb agyfélteke működik, akkor valami iszonyatos depresszió, szorongás, félelem jön elő, a másik agyfélteke meg indokolatlanul, a helyzethez képest aránytalanul eufórikus, feldobott állapotot idéz elő.

Hajlamosak vagyunk a kultúrát egyértelműen pozitívnak tekinteni, pedig az olyan, mint az internet, ott is vannak hasznos dolgok, de tele van szeméttel, mert minden belefér. A boldogtalanságnak egy abszolút bevált receptje az, hogy az ember költözzön bele az irodalomba, és az egész világot az illető szerző/mű szemszögén keresztül próbálja nézni. Mert a magyartanár úgy tanította, hogy az irodalom az, ami a valóságot a maga valójában kifejezi.

Ilyent mondani ebben az épületben (BBTE, Bölcsészkar) felér a botránnyal. De engem nagyon zavar, hogy a filológusok szocializációja úgy történik, hogy megpróbálják őket felvértezni azzal a tudással, amit ő majd érvrendszerként fog tudni hasznosítani saját fontosságának az alátámasztására. És engem ez nagyon bosszant. Mert engem sokkal jobban érdekel, hogy ha maga ezt az egyetemet elvégzi, hogyan fogja érezni magát a világban, mint hogy milyen formában tudja a saját fontosságát nem helytálló érvekkel alátámasztani.

Attól tart, hogyha egyszer mást mond, mint amit szoktak, akkor azt fogják mondani, hogy maga nem is igazi. De ha van az embernek egy jól megalapozott világnézete, akkor azzal jól el tud boldogulni. Más kérdés, hogy a konfliktusait hogyan oldja meg.

A konfliktus mindig valaminek a tünete. Megmutatja, hol rossz a világ, hol kell javítani rajta. Ám konfliktus-megoldásainkban sokszor összetévesztjük az egyetértést a megértéssel. Nem kell egyetérteni a másikkal, csak megérteni, hogy ő mit miért tesz és gondol. Az értékkonfliktusok nem alkudhatóak.

Az érdekkonfliktus esetében lehet keresni egy köztes megoldást, amely mindkét fél érdekét figyelembe veszi. Ez lehetőleg ne kompromisszumos, hanem konszenzusos megoldás legyen, mely két nyertessel végződik. A kettőnek más a kimunkálási folyamata, és más az emberek hozzáállása: a másik kedvéért változtatom meg az álláspontomat, és nem kényszerből.

Az ember jó erőtartalékait könnyebb mozgósítani, mint a rosszakat, még ha az újságokból az ellenkezője tetszik is ki. Lám, mennyi energiát belefektetnek abba, hogy a magyarokat és a románokat egymásnak uszítsák, és mégsem verték még szét egymást. Pedig a békítésért semmit sem tettünk. Miért csodálkozik, hogy ismét Funar lett a polgármester? Mikor a románok tájékoztatását rábíztuk a Nagy Románia Pártra.

A sajtó már 90-ben is igen értett hozzá, hogyan kell az embereket boldogtalanná tenni. Akkor Radu Ciontea, a Nagy Románia Párt tulajdonképpeni megalapítója volt a fő vezérszónok, és az újságban mindennap benne volt, hogy megint mit mondott Ciontea a magyarok ellen. Általános levertség, elkeseredés lett úrrá az embereken, szörnyű volt látni. Megbeszéltük Bányai Péterrel, aki a bukaresti tévé magyar adásánál dolgozott (akkor ezt nagyon nézték az emberek, a Duna Tévé nem volt még), hogy tenni kell valamit, hogy az emberek ne legyenek ennyire szomorúak. Nem állhattam ki oda a román-magyar kérdésről papolni, így hát interjú formában csináltuk meg, négy részben, hogy az embereknek legyen idejük feldolgozni a hallottakat. Ott elmondtam, hogy inkább sajnálni kellene Cionteát, hogy ennyire veszélyeztetve, frusztrálva érzi magát általunk, biztosan nem egy boldog ember. Haragvás helyett kívánjuk inkább, hogy ne bántsa ez a kérdés annyira ezt a szegény embert, legyen toleránsabb, hogy élete könnyebb, nyugodtabb lehessen.

Értetlenkedő reakciók is érkeztek, de sokan meg is köszönték nekem az emberséges szavakat. Egy néni megállított az utcán, és elmondta, hogy imádkozott a Ciontea lelkéért. Nem tudni, hogy ő maga látta-e az adást vagy hallott-e róla, de tény, hogy magyarellenes kifakadásaival nemsokára eltűnt a színről, és azóta se nagyon lehet hallani róla.


Válaszoltak még:


Berecz András mesemondó, népmesegyűjtő
Vujity Tvrtko riporter
Tamás Gábor énekes
Halász Judit színész
Budapest Bár Farkas Róbert zenekarvezető
Horia Roman Patapievici filozófus
Szemerédi Endre matematikus
Nyáry Krisztián irodalmi szerelmeskönyv szerzője, "hobbi irodalomtörténész"
Charly és Pitchin Dirtyphonics
Baricz Gergő énekes
Závada Péter és Havas Patrik Akkezdet Phiai
Péterfy Bori énekesnő
Mogács Dániel humorista
Mága Zoltán hegedűvirtuóz
Bangó Margit magyarnóta-énekes
Till Attila filmrendező, műsorvezető
Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Szalóki Ági zenészek
Garaczi László író
Kőhalmi Zoltán humorista
Janklovics Péter humorista
Nádas Péter író
György Péter író, esztéta
Albu István rendező
Mezei Gabriella színésznő
Szilasi László író, kritikus, irodalomtörténész
Parti Nagy Lajos író, költő
Bagdy Emőke boldogságpszichológus
Sandro zenebohóc
Krasznahorkai László író
Gergely Tibor óvóbácsi
Bálint Rezső harsonaművész, zenekarvezető
Jankovics Marcell rajzfilmrendező, grafikus, kultúrtörténész, író
Esterházy-Dés alkotópáros
Gyerekek, szülők, nagyszülők karácsonyról és nemcsak
Szarka Gyula és Tamás, Ghymes zenekar
Majorosi Marianna a Csík Zenekar énekesnője
László Beáta fiatal divattervező
Francis W. Scott (alias Bíró Szabolcs) szlovákiai író, énekes, optimista
Mihalkó Gyula kalapkészítő mester
Laurent Maindon rendező, költő, világutazó
Schäffer Erzsébet író, publicista
Tamaka dj, kisherceg
Angele Diabang Brener szenegáli filmrendező
Miqueu Montanaro vándorzenész
Szipál Márton fotóművész
Harry Tavitian zenész, zeneszerző
Csókolom az együttes tagjai
Muuuvi-csapat a rövidfilm-fesztivál szervezői
Goger Attila műrepülő
Hbib, Abdul, Rahma és Arabdul tunéziai kereskedők
Hubay Miklós író, műfordító
a sZempöl zenekar tagjai
Ricardo spanyol freelancer
Hot Jazz Band jazz-zenekar
Ana Bojan a macska- és irodalombarát restaurátor
Dj Vasile lemezlovas
Kiss Tibor énekes-gitáros
Max sármos és ínyenc olasz üzletember
Heinrich Böll író
Yonderboi (ifj. Fogarasi László) zenész
Keleti András és Szinovszki Márton a Colorstar zenekar tagjai
Jaime de Angulo indiánokat kutató antropológus
dr. Juan Antonio Vallejo-Nágera pszichiáter
Csáth Géza író, orvos
Desmond Morris viselkedéskutató
Kis kínai nem érti a nagy kereszténységet
Detlef B. Linke neuropszichológus
Palotai Zsolt lemezlovas
Jung a pszichológus
Dobrovits Mihály orientalista
Yilmaz akinek a szülei választottak feleséget
Kate Thurston új-zélandi utazó
Aman Sethi újságíró
Toni Morrison író
Karafiáth Orsolya költő
Bucsi Orsolya grafikus (Budapest)
Su-jin és Young-chae koreai televíziósok
Emily Bronte az Üvöltő szelek szerzője
Stanislav Lem a Kiberiáda szerzője
Szüsz-Szatmári Réka korrektor
Anna egyetemi hallgató (alias Röné Deszkártesz)
Boldogság-koktél négy világ, egy attitűd
Mihály László újságíró
Kelemen Zoltán informatikus
Kurt Vonnegut író
Karácsonyi Zsolt költő
Sarvadi Paul Kolozsvár
A hegyi beszéd részlet
Tenger Iván Budapest
Mild Zsuzsa informatikus
Sógor Csaba lelkész, RMDSZ-szenátor
Csillik Iharka csillagász
Vígh Zsuzsa diák
Szabó Márta virágárus, Kolozsvár
Áron deszkás
D. Á. képzőművész, Budapest
Thomas Bernhard író
W. SOMERSET (részlet)
Mit kérnének a gyerkőcök az angyaltól
Müller Péter író
Petri György: Mosoly (vers)
Machiavelli
Erőss Zsolt hegymászó
Lázár Ervin író
Susan Sontag: Halálkészlet (részlet)
Körvélyessyné G. Júlia édesanya, nagynéni, keresztanya
A. Gergely András filozófus
Giacomello Roberto, a Csíki Játékszín színésze
Bungie-jumpingolók 2003. augusztus 23.
Kató Béla református lelkész és civil harcos
Kovi pornófilm- rendező
Hermeczi Zsolt Krisna-hívő szerzetes
Mácsai Pál színész
Soós Róbert, filozófia szakos hallgató
Milan Kundera, A lét elviselhetetlen könnyűsége
László Noémi költőnő
Márkus Barbarossa János hangszerkészítő, régiségkereskedő, irodalomszervező
Egyed Emese, irodalomtörténész, költő
Douglas Adams, Galaxis Útikalauz stopposoknak
Boros Zoltán, az RTV magyar adásának volt főszerkesztője
Székely István, a romániai státusirodák vezetője, Kolozsvár
Szilágyi Zsolt, Bihar megyei képviselő, a Reform Tömörülés alelnöke
Németh Zsolt, Fidesz-es országgyűlési képviselő
Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere
Kardos M. Róbert színművész, Kolozsvár
14 éves gyerekek
Farkas Beáta Amerikából
Demény Péter költő, publicista
Zsigmond Márton képzőművész, pedagógus, tanfelügyelő
Somlyó György költő, Bp.
18 éves diákok
Fodor Sándor író, publicista
Barabás Balázs ProTV-tudósító, a Számítástechnika.hu szerkesztője
Mundruczó Kornél, filmrendező, Bp.
dr. Csedő Csaba István polgármester, Csíkszereda
Detlef Linke, agysebész, neurofilozófus
Székely Melinda, bölcsészhallgató, Kolozsvár
Nagy Benedek, a Vallásügyi Államtanács tanácsosa, (Csíkszereda-) Bukarest
Kovács András Ferenc, költő
Lohinszky Loránd színművész, Marosvásárhely
Kelemen Örs Csongor képzőművész, Csíkszereda
Ady Endre Absolon boldog szégyene c. verse
Mátray László színész, Sepsiszentgyörgy
Woody Allen
Jánosi Antal képzőművész, Csíkszereda
Szt. Ágoston egyházatya
Selyem Zsuzsa irodalmár
Székedi Ferenc újságíró, publicista
R. L., rendőr
Szilágyi Mihály filozófus
B. Mária, 76 éves
T. Sz. Matild néni, 73 éves
Márdirosz Ágnes színésznő, Csíkszereda
Michele (47), tébolyult
Zudor János legújabb kötetébõl
Barabás Olga színházi rendező
Szilágyi István író
Szilágyi Kinga és Csomós Tamás informatikus házaspár
Lázár István mérnök-menedzser, Csíkszereda
Jungel Klára iskolaigazgató, Csíkszereda
Jorge Luis Borges költő, esszéíró
Popper Péter pszichológus, Budapest
Komlósi Gábor sportriporter, a Komlósi Oktatási Stúdió vezetője
Kukorelly Endre költő, író, Bp.
Szabó Tibor, a Figura Színház igazgatója, Gyergyószentmiklós
Rosmer és Rebekka párbeszéde Ibsen Rosmersholm c. drámája alapján
Ficzere Gabriella gyógyszerész-hallgató, Szlovákia
10-11 éves gyerekek
Bárdos Deák (Kamondi) Ágnes énekesnő (most Ági és a fiúk), Bp.
Emile M. Cioran (A világ egyensúlya)
Friedrich Nietzsche (A boldogság tenyészete)
Cristi Marosvásárhelyről, nyugati autókkal kereskedik
Horváth Andor, irodalmár, docens, BBTE
Esterházy Péter író, Budapest
Bartha János 83 éves parasztköltő (Olasztelek)
Gáspár István énekművész (Bp.)
Kötő József színháztörténész
L.M. hajléktalan (Bp, metrólejáró)
A főszereplő Fritz Lang Dr. Mabuse, a játékos c. némafilmjéből
Kovács Levente színházi rendező
Brassói Lapok
Kántor Lajos irodalomtörténész, szerkesztő
György Attila prózaíró és szerkesztő
"A macska" folyóirat
Pascal Bruckner esszéista és regényíró
Ségercz Ferenc népzenész és hangszerkészítő
Széles Anna színésznő
Toldi Levente mozdonyvezető
Anita Garaczi László Fesd feketére c. drámájából
Gáspárik Attila, az Audio-Vizuális Tanács tagja
Bocsárdi László és B. Angi Gabriella színházi rendezõ ill. színésznõ
Dózsa Karola, a Music Pub vécésnénije
Bartalis Gabriella színésznő
Egyed Péter filozófiatörténész, író
Sas Péter művelődéstörténész
Szilágyi N. Sándor kognitív nyelvész
Klein Levente amerikai olvasónk
dr. Veress Albert pszichiáter
Farkas Zsolt irodalomkritikus, esztéta, író
Eckstein Péter szenátor
Charlie (Horváth Károly) rockénekes
Elekes András lelkipásztor
Lászlóffy Aladár költő
Gücü, alias Boda Szabolcs KMDSZ-elnök
Orbán János Dénes költő, író
Elekes Sándor programozó
Kovács Péter RMDSZ kampánystáb-elnök
Panek Kati színésznő
dr. Péntek János nyelvész







24 óra hírei 24 óra cikkei
HIRDETÉS