Lehet, hogy konzervatív módon azt az irodalomeszményt meg közösségeszményt vallom, hogy az ember nem egyszemélyesen boldog. És egy ilyen alkalom után, ami most volt -- a 75 éves Korunknak az ünneplése --, tényleg boldognak érzem magam, mert a várakozásoknak megfelelően, kicsit azon felül sikerült ez a rendezvényünk.
Úgy gondolom, hogy ez nemcsak egy intézménynek az ünnepe, és hogyha le is csökkent mondjuk az olvasóknak meg a könyvolvasóknak a száma, mégis, amit mi próbálunk közvetíteni nemcsak ezer olvasóhoz, hanem sokkal többhöz, áttételeken keresztül, az fontos, és a társadalom számára is fontos. És mikor társadalomról beszélek, akkor elsősorban nyilván a civil társadalomra gondolok, tehát az erdélyi magyarságnak, általában a magyarságnak mi az, amit tudunk közvetíteni.
Nem hiszem magam egy olyan nemzeti fárosznak, aki úgy gondolkodik a nemzetben -- ahogy azt mondani szokták --, hogy alanyban/állítmányban nem tud gondolkodni. Tehát én az alanyban/állítmányban fogalmazásra és a nemzetben való gondolkodásra nem egymást kizáróan gondolok, ezeket én egymással összekapcsolható problémáknak vélem, és azt gondolom, hogy mint Korunk-szerkesztő, 2001-ben ebben a tekintetben valamit tudunk adni a közönségnek, ami hát részben folytatása a hagyományoknak, részben vita, vitatkozás azzal, részben tagadása bizonyos (rossz) hagyományoknak. És én a magam műhelyében vagy a magam írásaiban is ugyanezt szeretném valamiképpen közvetíteni. Hogy ami számomra fontos, az másoknak is adjon valamit.
Úgyhogy ha ehhez a programhoz sikerül közelíteni, és úgy érzem, most a Korunk 75 éves születésnapján ez (egy kicsit várakozáson felül) sikerült, hiszen a közönség nagyjából az olcsó örömök, olcsó boldogságok felé fordul el, és ha itt mégis volt egyfajta siker, úgy érzem, hogy ez nem alaptalanul késztet arra, hogy ezt a programot folytassuk.
Szerkesztőként számomra nagy öröm az, hogy sikerült fiatalokat a szerkesztőségbe és azokhoz a gondokhoz, problémákhoz kapcsolni, amelyek számunkra nagyon fontosak. A Korunk szerkesztősége lényegesen átalakult, mondhatnám, hogy a szerkesztők fele huszonéves. Na most úgy érzem, hogy itt egy olyan egyetértés, olyan egyensúly jött létre, persze a különböző felfogások ellenére vagy azokon át, azok fölött, ami nagyon fontos, és én tényleg örvendek, és boldog vagyok azért, hogy a szerkesztőségben egy ilyen normális légkör alakulhatott ki.
Persze ez a boldogság, ez - egyébként Szilágyi Domokos mondja ezt - nem egy folyamatos és nem egy normális állapot, de a viták és a bosszúságok ellenére alapvetően mégis úgy érzem, hogy nem alaptalanul mondom, hogy egy Korunk-szerkesztő 2001-ben a körülményekhez képest boldognak tudhatja magát.