Hát… sok nem fogja fel s nem is tudja, hogy az ilyen kérdésre mit is válaszolhatna. Hát egyszer a nyugodt élet. Így: a mindenkori isteni gondviselés, amely örökké tartó, s elkísér a sírig. Legyen meg a szeretet mindenki számára, s felebarátainkkal jó egyetértésben legyünk.
Én sok verset tudok, saját költeményeim is vannak, vagy 18, s mind vallási alapú. Olyan is van, amelyik egy negyedórát tart, ha így felmondom, s az a címe, hogy Szülőföldem. A templomban sokszor szoktam mondani ezeket a verseket, például Óesztendő estéjén is, éjfélkor, mikor szól a harang. Mindig azt mondom, kinek milyen óhaja van, ki mit akar meghallgatni. Van egy ilyen is: Öregember vallomása, de van egy a földvári fogolytáborról is, ott voltam 45-ben. Benne volt a fogságom története a háromszéki újságban is. Volt nekem ott egy anyaországi segédem, Juhász Csaba nevezetű tanító, ketten írtuk azt a verset. Úgy akadtam rea, hogy kieresztettek szünetre, aztán ő szólított meg előre, hogy szeretne a földvári fogolytáborról egy emlékverset megfogalmazni, s ha volna időm s kedvem, segítsek neki. Ugye én idevalósi voltam, jobban ismertem a tájat. Úgy került a táborba, hogy ment haza este, s őt egyszerűen megfogták s bédobták oda a vagonba, mert a foglyok közül egynek sikerült elszökni, s nekik el kellett számolni a létszámról.
Mikor én odaértem, pont egy pár nappal azelőtt vittek el egy transzportot Oroszországba. Engem Cegléden fogtak el, mert magyar katona voltam - az egy kicsi mezőváros Magyarországon -, Arad körül dolgoztattak egész nyáron, onnan aztán, ugye, elhoztak ide Brassó mellé, Földvárra. Mikor a vonat ideért, kipakoltak a rétre s ottan ott voltunk. Estére békísértek, olyan négy-ötszázan lehettünk a táborban. Ott aztán nagy titoktartás volt, pedig hulltak el foglyok. Mind anyaországiak voltak, csak ketten voltunk idevalósiak. Kenyeret süttünk, s azt szállították a hadsereg részére. Volt valami hitvány elvetett trikónadrágom, egy csattogós lábbelim - ott csináltuk magunknak fából - s valami rossz sapkám. Bent nem tőtt rosszul, de volt, amikor éjjel alig aludtunk el, kirendeltek zsákot rakni, s akkor egész éjjel nyomorkodtunk.
Azért nem csüggedtem el, mert mikor itt Ágostonfalván jöttünk keresztül, hát volt egy akkora kavicsom, mint egy nagyobbacska dió ide hátul bédugva a cipőmbe, s a másikba egy ceruza. Volt egy darabocska fehér papírom, arra írtam, s kihajítottam a rács mögül a vagonból. Épp ott dolgozott egy felsőrákosi fiatalember, zsákokat raktak. Látásból ismertem, odakiáltottam neki, fel is vette, s másnap elhozta apámnak. Aztán megbeszéltük az őrökkel, s jöhettek látogatóba. '45 október 28-án engedtek el, Gróza Péter volt a miniszterelnök.
Amióta hazajöttem onnan, én boldog vagyok. Ha hiszi, ha nem, ennyi idő alatt csak háromszor hiányoztam a templomból. Egyszer a marosvásárhelyi kórházban voltam, s akkor is kikéreztem.
Voltak itt a Duna televíziótól is, volt egy Balla Gyula nevezetű magyarországi diplomata, attól küldték ki ezt az oklevelet, ni, s rajta szerepelnek Kossuth Lajos, Petőfi Sándor és Táncsics Mihály. Azután kaptam, hogy elvitték mind a 16 verset - akkor annyi volt még - remélem, hogy ki fogják nyomatni.
A végén evvel zárjuk le: "Most már a koromtól fogva eljutottam oda, / Ha máma nem, holnap, eltakar az anyaföldnek pora." Evvel bézárul aztán.
Ráadásképpen elmondok egy verset:
Mért tagadtad meg az édesanyádat?
Mért tagadtad meg az édesanyádat?
Drága református anyaszentegyházat,
Bántott, rossz volt hozzád s nem szeretett téged?
Nem talált ölébe szíved békességet?
Nem mutatta neked az egyetlen utat?
Amely a bűn soraiból szabadulást adhat?
Nem hirdette Krisztust, Isten egyszülöttjét?
Akiben egyetlen kincsed, az üdvösség?
S nem tanított téged szárnyaló zsoltárra,
Hívő, alázatos, buzgó imádságra.
Szólt hozzád s tanított, s meg akart tartani,
De te nem akartál szavára hallgatni,
Templomod harangja hiába kiáltott,
-- Ne hagyd el, gyermekem, az édesanyádat!
Fehér falutemplom kapuját kitárja,
Elmegyünk előtte, de nem nézünk reája.
Lelki édesanyánk, az anyaszentegyház,
Amely mindég arra figyelmeztet: „Ember, vigyázz!"
Vigyázz a szívedre, vigyázz a hitedre
S ne hallgassál semmilyen hitető beszédre.
Nincs más édesanyád, én szültelek téged
S kicsi korod óta az én karom védett.
Konfirmációkor esküddel fogadtad,
Hogy Krisztus egyházához a szíved hű marad.
E honfitársaimnak most az a kívánsága,
Hogy csendüljön fel az ajkunkról a zsoltárnak a hangja:
"Tebenned bíztunk eleitől fogva!"