László Noémi

Amikor a legboldogabb vagyok, konkrétan nem tesz semmi boldoggá, csak egyszerűen boldog vagyok.

Másrészt akkor is boldog vagyok, ha olyasmit látok, ami tetszik, egy szöcske, vagy egy fakorona, amely fölkelti a figyelmem, ha jót eszem, ha valami nagyon jót olvasok, ha olyan zenét hallok, ami boldoggá tesz. Boldog vagyok, hogyha mosolyognak a szüleim. Boldoggá tesz egy szép nap, egy pillangó, ha biciklizem például, az roppant boldoggá tesz, ha úszom, az is.

De valószínűleg különbség van aközött, hogy mi a boldogság, és hogy mi tesz boldoggá. Tehát furfangos a kérdés, mert nem ugyanarra a dologra céloz. És azt hiszem, hogy a kérdésre: mi a boldogság, akár azt is lehetne felelni rá, hogy az örök élet. Vagy az élet hirtelen felfüggesztése -- és elmentünk szabadságra, szevasz világ -- egy másik felelet.

Ha a kérdés az, hogy rendezhetem-e úgy az életemet, hogy mindig boldog legyek, akkor ehhez le kell ülnöm egy szép holdfényes nyári estén, mint a mai, és el kell gondolkodnom azon, hogy mi tesz engem boldoggá. Lehet, hogy engem nem is az tesz boldoggá, amit itt elmondtam, csak én azt hiszem.

Általában a kapcsolataimban szokott felmerülni, hogy nagyon nem érzem jól magam, és akkor véget vetek nekik, és így bizonyos szempontból boldog vagyok, de lehet, hogy ez inkább a felszabadultság érzése. Én a felszabadultságot nagyon sokszor összekapcsolom a boldogsággal, tehát az, amikor nem ül semmi a lelkiismeretemen, bizonyos szempontból egy boldog állapotnak számít nálam.

Ha valamit meg szeretnék tenni, akkor nem merül fel az, hogy azért szeretném ezt tenni, hogy boldog legyek. Konkrétan a boldogságra csak utólag szoktam gondolni, azt hiszem. Pontosan azért, mert megnevezzük, ezért végtelen a tere. Mindenki másképp nevezi meg, hangulatától függően mindig mást nevez annak. Én nem hiszem, hogy volna olyan ember, aki kétszer ugyanazt a dolgot nevezte volna boldogságnak.

A legtudatosabb állapot az elégedettség, mert az általában valamilyen negatívum konkrét pozitívumba való fordulását jelentheti: valami hiányzott, valamit nem tettem meg, valamivel nem voltam elégedett, és akkor valamit teszek, valami történik, és elégedett leszek. Ennek valószínűleg sok köze van az akarathoz, tehát ahhoz, hogy az ember mit cselekszik, bár -- és most ellentmondok önmagamnak -- elképzelhető olyan ember, aki egyszerűen csak elégedett, anélkül, hogy valamit tenne. Tehát ez is felfogás kérdése, hogy elégedett vagy-e vagy sem.

Talán az öröm valami olyasmi, ami pillanatnyi, ami a hangulat kérdése, ami adott
helyzetben éppen megtörténik, ami jelen van. És a boldogság inkább eszmei, amit elképzel magának az ember, az egy idea. Ezek szerint az előbb sok mindent boldogságnak neveztem, ami tulajdonképpen öröm. Az öröm és a boldogság keveredik egymással. Szóval annak ellenére, hogy nagyon sok érzést összeraktunk egy kupacba, egy sapkába tettük, kiderült, hogy mikor kihúzzuk, mindenki mást ért rajta, tehát hogy van öröm, és én mégis boldogságnak neveztem szinte mindegyiket.

Hogyha nagyon sokáig nem süt ki a nap, akkor boldogtalan vagyok, ez igaz. Akkor depressziós leszek, és semmi nincs rendben, és semmi sehogy se jó. A hangulat az valami teljesen megmagyarázhatatlan, valószínűleg a pszichológusok hada ennek nem örülne. De valami oka lenne, tehát ha fáj a fejed, esik az eső, akkor rossz a hangulatod. Ha fáj a fejed, akkor is lehetsz boldog, de rossz hangulatod van.

A versírás állapota az nem kifejezetten egy boldog állapot. Miután megírtam a verset, azt nagyon szeretem, ha valaki olyannak tudom odaadni, akiről tudom, hogy ezzel segítek, hogy örömöt okozok neki, vagy érdekli, és ez jó. Még elolvasni is szeretem nagyközönség előtt, bár eléggé gyatrán csinálom. De vannak bizonyos pillanatok ilyenkor felolvasáskor, hogy van egy olyan érzésed, hogy az egész terem mintha egy volna veled. De ezek csak pillanatok, néha bejön, néha nem jön be, és ezek örömteli pillanatok.

Lehet, hogy a boldogság az, ha az ember visszaemlékezik rájuk, és akkor rájuk aggatja ezt a címkét, hogy na igen, én akkor boldog voltam, holott lehet, hogy én akkor örültem. De nem tudom, hogy örömök nélkül lehet-e boldognak lenni, lehet, hogy vannak olyan emberek, akiket a siker boldogít, de megint visszajutunk oda, hogy nekik a siker okoz örömet, és akkor az öröm és a boldogság azok azért eléggé kéz a kézben járnak, testvérek. De akkor meg miért van két nevük, legalábbis magyarul.

Nem szeretek függeni dolgoktól, amikor külső befolyásoló tényező diktálja azt, hogy nekem mit kell tennem. Nagyon szeretem azt, mikor valamit elhatározok, és azt meg is tudom tenni, persze ez ritkán történik meg, de ez akkor az elégedettség szférájába tartozik. Valamit elhatároztam, és meg is tudtam tenni, és akkor elégedett vagyok, és akkor boldog vagyok tőle, hogy azt mondom egy pillanat múlva, hogy na, én boldog voltam. Akkor pedig a boldogság valaminek az értelmezése volna, ha A boldogságról van szó.

A boldogság akkor létezik, ha az ember a jó és rossz fogalmaiban gondolkozik. Vagy azt lehet mondani, hogy ha nincs jó és nincs rossz, akkor nincs boldogság -- ez egy álláspont. Vagy ha nincs jó és nincs rossz, az a boldogság. És én elképzelhetőnek tartom, hogy mindkettő érvényes legyen, különböző életekre vonatkoztatva. Az enyémben úgy látszik, hogy van jó, és van rossz, és amikor jó van, akkor azt boldogságnak nevezem. De ez megint úgy van, hogy megint én mondom azt, hogy jó, és akkor én mondom azt, hogy boldogság.

Én nem hiszem azt, hogy ha azt mondom, hogy van tiszta boldogság, akkor valaha boldog lehetek, tehát ha a teljesség fogalmával operálok, akkor. Az élettel szemben, én úgy gondolom, nem lehetnek elvárásai az embernek, hogy van egy idea, és akkor én azt megpróbálom elérni. Nekem nem tűnik természetesnek az, hogy így kivetítsem előre, hogy nekem elvárásaim legyenek, hogy én azt mondjam, hogy ez a boldogság, és akkor ezt keresem, sokkal természetesebbnek tűnik nekem az, hogy valami történik, és akkor azt mondom, hogy az a boldogság. Vannak előítéleteim persze, de nem mondom feltétlenül azt, hogy mosolyogj már, mert boldogtalan vagyok, és ha te mosolyogsz, akkor én boldog leszek tőle. Mégis, a boldogság akarása feltétlenül megvan bennem.

Aki dúskál a boldogságban, azért nem boldog, mert ő valami mást szeretne, mint ami van. Ha én azt mondanám, hogy milyen szép ez a szürke ég, vagy milyen jó, hogy na végre így is látom az arcod, nem csak az állandó vigyorod, ami engem boldogít, lehet, hogy akkor sokkal boldogabb volnék, de akkor megint visszajutunk oda, hogy a boldogtalanság egyik oka az állandó elégedetlenség, hogy mindig mást akarsz, mert van egy elképzelésed arról, hogy neked mi a jó, téged mi boldogít, és legyen szíves az élet azokat a pillanatokat nyújtani neked, mert ha nem, akkor baj van. Tulajdonképpen rákényszeríted az akaratod a körülményekre.

Különben ezen, hogy mi a boldogság -- én őszintén bevallom --, soha nem gondolkoztam, azon sem gondolkodtam, hogy van-e isten vagy van-e halál, mi lesz utána. Vannak ilyen nagy kérdések, amikkel nem foglalkoztam.

Kérdezett Petres László