Mikor azon gondolkodom, mi tenne engem boldoggá, mindig rájövök, hogy lényegében nagyon rövid az életem. Nem mintha pontosan tudnám, hogy mi tenne engem boldoggá, és ennek egyik akadálya az élet rövidsége lenne, nem így van? Egészen egyszerűen csak ez szokott beugrani, lehet, hogy alaptalanul, a boldogságról a rövidség...
De hogy vállasszerű legyen a válaszom, gondolom, ahhoz, hogy a boldogság lehetőségét megteremtse az ember, alapvetően két dologra van szükség: önismeretre és döntőképességre. Az előbbi feltételezi, hogy nagyjából tudod, mi a jó neked, a második, hogy lépéseket is tudsz tenni annak érdekében, hogy valami ebből összejöjjön.
Elvileg ilyen egyszerűnek gondolom, azonban nem tudom, hogy a gyakorlatban ennek mi köze van a valósághoz, a valós helyzetekhez. A világ olyan konstrukciónak tűnik, amely, hogy finoman fogalmazzak, eléggé ellehetetleníti a boldog állapotok létrejöttét.
Nem zárja ki persze, kell a remény.
Mondanék példákat is, de ezek olyan
soaposak.
Ha jobban belegondolok ebbe a nehéz kérdésbe, nagyon elbizonytalanodom azt illetően, hogy mindannak, amit mondani tudok a boldogságról, köze van egyáltalán a boldogsághoz. Hogy meg tudom-e állapítani, mivel lenne körülírható, mit jelent, mire használjuk a szót. Minél inkább következetes szeretnék lenni a válaszadásban, annál határozatlanabb leszek és ez eléggé idegesítő.
Olykor úgy gondolom, hogy á, ez hülyeség, a boldogság az egy olyan narkotikum, ami szükséges ahhoz, hogy illúzióid legyenek, amelyek perspektívákat nyitnak meg, hogy élhetőbb legyen az élet, van ez a rendszer, amely így tud működni. Máskor meg nagyon komolyan tudom venni azt az ötletet, hogy elköltözzek egy mediterrán vidékre, mert meglehet, hogy mi normálisabbak vagyunk, de ők meg vidámabbak, és ezt milyen jó lenne nézni. Hát igen, egy tengerparti ház, egy nagyterű ház, az például boldoggá tudna tenni. Legalábbis egy jó ideig biztosan. A jó időt nem lebecsülve mondom, inkább arra, hogy a boldogságról való gondolkodás nagyon kontextuális, másként gondolja el, akinek van háza és akinek már nem lesz soha, és képzeljünk a ház szó helyére más szavakat is.
Egyik nap eszembe jutott a jó tündér, hogy mit kívánnék tőle, ez a helyzet sem sokkal másabb: legyen ugyanaz a válaszom is, az tenne most leginkább boldoggá, ha nem kéne egzisztenciális gondokkal foglalkoznom, viszonylag nagy szabadságom lenne így, ez meg kifejezetten jót tenne nekem. Akkor maradjunk ennyiben.