Heinrich Böll

Szerző képtelen a könny fogalmán meditálni, alkalmatlannak is tartja magát erre, ezért az a legcélszerűbb, ha a könnyek keletkezése, kémiai és fizikai kiválasztása kérdésében valamilyen kéznél levő lexikonból vesszük az információt. Az egyik kétesnek mondott cég hétkötetes, 1966-ból való kiadványa az alábbiakat közli a könnyekről:

"Könny, lat. lacrima, a K. mirigyek váladéka, a szem kötőhártyáját tartja nedvesen, megóvja a szemet a kiszáradástól, és folyamatosan eltávolítja róla a parányi idegen testeket; a belső szemzugban gyülemlik össze, és onnan a K. csatornán át távozik (vélhetőleg lefolyik - Sz. megj.). Ingerlésre (gyulladás, idegen test) vagy lelki izgalom hatására a K. termelés fokozódik (sírás.)" A Sírás címszó ugyanebben a lexikonban így szól: "Sírás, a nevetéshez (l.o.) hasonlóan kritikus állapotot fejez ki, gyászt, megilletődöttséget, haragot vagy boldogságot, a lélektan szempontjából (kiemelés az eredetiben - Sz.) olyan kísérlet, amely lelki megkönnyebbülést céloz. Amennyiben könnykiválasztással, zokogással vagy rángásokkal jár, ezeket a vegetatív idegrendszer és a közti-agy ingerületei közvetítik. S.-kényszer és leküzdhetetlen S.-görcs: lelki depresszió, mániás-depressziós megbetegedések, sclerosis multiplex kísérőjelenségei."

Mivel egyes érdeklődőket az egyszerű tényeknek ez a leírása arra késztethet, hogy a ,,l.o." utalással jelölt cselekvés vegyen rajtuk erőt, s talán ennek a reflexnek a magyarázatát is igénylik, az alábbiakban ezt is közöljük, hogy lexikont se kelljen beszerezni, kedvezőtlenebb esetben legalább a keresgélés megtakarítható legyen.

"Nevetés, antropológiai szemp.-ból (valamennyi kiemelés az eredetiben - Sz.) megf. lelkiállapot testi rezonanciája mint annak kifejezésmódja, krízisállapotban, mint sírás (l.o.) esetén is. Filozófiailag a bölcs, Buddha, a Mona Lisa mosolya az öntudatot jelzi. Lélektanilag öröm, tréfa, humor mimikai kifejezőeszköze. Gyermeteg, unott, gunyoros, kedélyes, fölszabadult, keserű, dühös, kacér N.-ek különböző kedély-megnyilvánulásokat és jellembeli tulajdonságokat jeleznek. Patologikus a N. bizonyos idegbajok és pszichózisok esetén, pl. ösztönös N. mint N.-kényszer, szardonikus N., amit az arc eltorzulása kísér, ill. hisztériás N. mint N. görcs. A N. társadalmilag fertőző (ideomotorikusan lép föl, a N. látványa késztet N.-re)."

Mivel a következőkben egy többé-kevésbé emocionális, egyben elkerülhetetlenül tragikus fázisba kell lépnünk, talán helyesebb lesz, ha a fogalom készletet teljessé tesszük, mindjárt megállapítva, hogy a használt lexikonból hiányzik a Boldogság bővebb meghatározása, itt a "bola" (sp., végein golyóban végződő szíj darab) és a "bólé" (ang. bowle, angol eredetű üdítő ital) címszavak közé ékelve mindössze ezt a definíciót találtuk: "A teljes és tartós életcél-megvalósítás összfoglalata, amire minden ember természettől fogva törekszik, olyképpen, hogy egyéni választásán múlik, miben keresi ezt a megvalósítást, ill. mi határozza meg ezáltal egész életmagatartását; a keresztény tanítás szerint igazi B. csak az örök üdvösségben (l.o.) lehetséges".

"Üdvösség, az örök és teljes boldogság minden szenvedéstől és bánattól mentes állapota, amelyet minden vallás a világtörténelem értelmének tekint, és végcéljaként helyez kilátásba. A katol. hittételek megkülönböztetik az Isten Ü.-ét, mint a létéből fakadó jóság végtelen birtoklását, ill. az ember (és az angyalok) Ü.-ét, mint az Istennel való egyesülést az üdvözítő létének kegyelmében való részesülés által, ami már a földi életben megkezdődik, mint bensőséges kapcsolat Krisztussal (isteni Ü.), majd az örök Ü.-ben válik teljessé, a feltámadás (l.o.) és a valóvilág eszkatologikus újjáformálása útján. Az evang. fejfogás szerint az Ü. teljes feloldódás Isten szándékában, az ember végcélja, jutalma és megváltása".

K. és S., valamint N és B. ezzel kielégítő tisztázást nyert, a meghatározásokra, mint eszköztárra bármikor vissza lehet lapozni, beszámolónknak tehát nem kell lelkiállapotok hosszas ábrázolásával foglalkoznia, elég lesz, ha alkalmilag a lexikonra utal, és föltétlenül meg fognak felelni a célnak alkalmas rövidítések. Mivel K., N. és S. kizárólag krízis-szituációkban esedékes, helyénvaló, hogy ezen a helyen üdvözöljük mindazokat a szerencséseket, akik életük útján el- vagy kikerülték a kríziseket, illetőleg szilárdan lépdeltek át a kríziseken, sohasem hullattak K.-et, életük megkímélte őket a S.-tól, tehát sohasem sirattak meg senkit, és előírásosan ellepleztek minden N.-t. Boldog, akinek K.-zacskói sohase léptek kényszerűen működésbe, aki száraz szemmel evickélt át minden viszontagságon, és aki sohase használta K.-csatornáját. Boldog az is, aki szüntelen ellenőrzés alatt tartja köztiagyát, és a lét permanens magabiztosságában sohasem kellett nevetnie vagy mosolyognia más életérzés hatására, mint a bölcsességére! Üdv Buddhának és a Mona Lisának, akik oly tökéletesen magabiztosak voltak a maguk létében.

Mivel szükségképpen előfordul majd a Fájdalom is, idézzünk erre vonatkozólag - ne egy teljes lexikoncímszót, csak egy manipulált részletet - egy döntő mondatot: "A F.-érzékenység foka. egyénenként változó, döntően azért, mert az elsődleges testi F.-at még a lelki F.-élmény is fokozza. A kettő együtt képezi a szubjektív F.-at."

Mivel Leninek és valamennyi érdekeltnek nemcsak F.érzete volt, hanem mindannyian szenvedtek is, egészítsük ki gyorsan fölszerelésünket még egy lexikonmondattal a Szenvedésről. "Ez" (a Sz.) "annál nagyobb, minél jelentősebb javakra vonatkozik, és minél érzékenyebb természetű a sz.-ő ember".

(...)

Tegyünk föl itt még egy kérdést, egyes lexikális ismereteinkkel kapcsolatban: ugyan melyek az élet magasabb rendű javai? Ugyan ki mondja meg, hogy az élet melyik java magasabb rendű valakinek, és melyik jelentéktelen? Ebben a vonatkozásban minden lexikon kínosan hézagos, még a legjobb hírű is. Bizonyíthatóan van olyan ember, akinek szemében 2,50 DM az élet sokkal jelentősebb java, mint bármely emberélet a sajátján kívül, és még olyan is akad, aki egy darab megkapható vagy megkaphatatlan véres hurkáért kíméletlenül odadobna mindent, felesége és gyermeke javait, a boldog családi életet mindenestül, még az egyszer végre boldogan sugárzó atya látványát is.

És mi a helyzet az életnek azzal a javával, amit B.-nek szoktak magasztalni? Ugyan, kérem: van, aki majdnem b., ha végre megvan az a három-négy csikkje, ahányból új cigarettát sodorhat, vagy ha egy eldobott üveg fenekéről kiszophat két-három csepp vermutot; van viszont, akinek körülbelül tíz perc boldogsághoz - legalábbis ha a napnyugaton szokásos gyorsjáratú szerelemmel számolunk, vagyis (pontosabb körülírással) azzal, hogy az illető egy pillanatnyilag kívánatos személlyel gyorsan közösül egyet - szüksége van egy magán-lökhajtásosra, azzal repül sebesen Rómába vagy Stockholmba, reggeli és uzsonna között, nehogy az egyházi és polgári törvények szerint az ő legális B.-je céljára fönntartott személy bármit észrevegyen, vagy repül Acapulcóba (bár akkor már reggelitől reggeliig lesz távol), s csak ezen a módon fekhet össze a megkívánt nővel vagy férfival, férfi a férfival, nő a nővel, esetleg egyszerűen férfi a nővel.

(...)

Vagy regisztrálják talán valahol a lelki F.-élményt, esetleg a testit, vagy rögzítik talán grafikailag, kardiogramszerűen az ember könnymirigy-tevékenységét, vagy megszámolja valaki a K-t, ha egy ember titokban egész éjjel s.? És ugyan ki törődik az N.-nel meg az Sz.-szel? Hogy a fenében van ez: hát szerzők oldják meg az összes ilyen problémát? Mit ér a tudomány, ha csak azért ereget drága szerkentyűket, hogy hold port gyűjtsön be, vagy sivár kőzeteket hozzon haza, arra meg nincs embere, hogy legalább bemérje azt a bizonyos UFO-t, hátha kapunk tőle aztán végre fölvilágosítást az élet javainak relativitása ügyében?

Miért van például egyes nőknek olyan joga, hogy rövid ideig nyújtott szerelmi teljesítményért két villát, hat autót és másfél millió készpénzt inkasszáljanak, miközben – és ez statisztikailag alátámasztható - egy ősi és szent városban, ahol a prostitúció hagyományos és jelentős, körülbelül abban az időben, amikor a mi Lenink hét-nyolc esztendős lehetett, fiatal lányok egy csésze kávéért (ára tizennyolc pfennig, borravalóval húsz, pontosabban tizenkilenc egész nyolctized pfennig - ámbár ugyan hol az a pénzverde, ahol egy- és kéttized-pfennigeseket vernek, amelyekből tíz, illetve öt érne csak egyetlen nyomorult pfenniget), egy kávéért és egy cigarettáért (értéke kettő és fél pfennig, az tehát összesen huszonkettő egész és öttized) adták oda magukat, és még mellékigények, gyöngédségek teljesítését is vállalták?

Föltehető, hogy az élet javakkal dolgozó komputer műszerei nyugtalan és állandó kilengésekkel csupa szélsőséget jeleznek, mert óriási eltéréseket kell regisztrálniuk: a teljesített szolgáltatás pontosan ugyanaz, az ára huszonkettő egész öttized pfennig és mintegy kétmillió márka között ingadozik.

Vajon mekkora rezgésszám regisztrálja, és hová sorolja be, mondjuk, a gyufát mint életjavat, s nem is az egész gyufaszálat, hanem csak a felét, azt a negyedrészét, amellyel egy fegyenc este cigarettára gyújt, miközben mások – méghozzá nemdohányosok! – íróasztalain akkora gázöngyújtók díszelegnek fölöslegesen és ostobán, mint két férfiököl?
Áldatlan állapot. Hol itt az igazság?
Mindegy: érjük be annyival, hogy egy sor kérdésre nincs válasz.

(forrás: Heinrich Böll: Csoportkép hölggyel, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1983. Fordította: Bor Ambrus)