Tamaka

Miért suttogsz?

– Ilyen a természetem. De ne félj, ha zenéről van szó, akkor nem tartalékolom a hangerőt.

S ha látom, hogy működnek a dolgok, akkor arról tudom, hogy működni fog egy hét vagy egy év múlva is, s nem hiábavaló. Ami értelemmel van csinálva, az, ami engem boldoggá tesz.

Rengeteg faktor van, amitől összeáll egy teljes kép. Bukarestben egy Sleepover hangpróbán a Green Hoursben, először háttérzene ment, mint bármelyik kocsmában. Beállítottam a setup-omat, bekötöttük a hangfalakat, a harmadik-negyedik lemez után már mindenki bólogatott, s figyelte, mi a következő. A figyelmét a hallgatóságnak megfogom, és vezetem őket. Képzeld el, mikor ezrek várják, hogy mi fog következni, készen állva egy szubbasszus (be)ütésre. Ezek a dolgok boldoggá tesznek. Igyekszem minél teljesebben átlátni a dolgokat, a partinak jól kell mennie – mint szertartás, de nem tudok úgy örülni, mint az, aki bulizni jön. Nem fog a szám a fülemig érni.





Tehát amíg meg kell hódítani a tömeget, az a folyamat maga izgalmas, s miután megvan, már nem annyira?

– Tudod, ez olyan, mint a főzés. Mikor a konyhában kavargatsz, jóllaksz a szagoktól, és azt várod, kóstolják meg a többiek, már nem is az a fontos, hogy te harapj bele. Bármilyen parti, esemény, ami mások javára vagy egymásért van, tetőzik – amikor átadod energiádat a közönségnek, már számomra elveszíti primér izgalmas voltát.


De van hatalom a lelkek, testek fölött...

– Nem, nincs, sőt... az tesz boldoggá, ha szolgálhatom embertársaimat. Ezért is volt, hogy dj-vonalon Tamaka a választott nevem. Persze, egyrészt a Tamásból jön. De a japánok a kislánycsecsemőt becézik Tamakának. Egy teljesen érintetlen szellem, annyira tiszta.

Sokszor megesik, különböző helyzetekben, hogy túllövök célokon, amit azonnal meg is bánok, mert esetleg bántok valakiket, a viccet túl durvára veszem. Pedig egy hajszálnyira sem akarok senkinek ártani. Egyre inkább azt érzem, hogy az arcvonásokon belül kell történnie mindennek, nehogy egy impulzus elszabaduljon.


De akkor meg azt hiszik rólad, pókerarcú vagy.

– Igen, sokszor mondták is rám, hogy érzéketlen vagyok. Pedig egy pillanatnyi, felvillantott mosoly valójában egy őszinte gesztus.




Kifele látszik, mi a különbség az őszinte és a csinált mosoly között?

– Nincs ilyen, hogy őszinte és nem őszinte. Mindig van egy pozitív alapviszonyulás az emberek és a környezet iránt, csak van, amikor befolyásol a gondterheltség. És bosszant az amatőrizmus. Mégis, igyekszem minden erőmmel összpontosítani arra, hogy környezetem jó oldalát lássam. Mikor sulis voltam, de most is, igyekszem minden előítéletet félretenni. Az őszinte felszabadultság helyett mindig jelen van a helyzeti önirónia, ami nem kimondottan rólam szól, hanem a helyzet résztvevőiről. Ilyenkor, hogy nehogy sértsek valakit, inkább lassú tűzön megy minden. A negatív impulzusok valószínűségét, amit egyébként nem rosszindulatból, hanem felindulásból közvetíthetek kifele, zéróra akarom csökkenteni.


De a környezetből feléd érkezőket nem tudod befolyásolni.

– Azokat ha tehetem, kikerülöm.


Akkor miért jöttél haza?

– Nem arra állítom be magam, hogy észrevegyem, mi a rossz. Kézdiben is meg lehet találni a jót, a szépet, a kellemest, és erre próbálok építeni. Lejjebb lehetne adni, persze, de az nekem is, a környezetnek is fájdalmas lenne. Durci helyzet, ha el kell viselj valamit, ami nem passzol hozzád. Így pedig végig tudod élni azt az időt, amit ebben a helyzetben töltesz el.

Próbálok olyan embereket keresni, akiknek a beállítottsága valamennyire közel áll az enyémhez. Közösen tervezünk, egymást cselekvésre bírjuk, hogy ezek a pozitív tettek olyan eredményt hozzanak, ami magunk után hagyva is képes megállni a helyét, amire bármikor jó érzéssel emlékezünk vissza, amit ha bármikor előveszel, büszke lehetsz rá. Közhely, hogy a fiatalságban a jövő, szellemi, lelki táplálékot, kultúrát kell nekik biztosítani – mégis nyugdíjasklub lesz az ifjúság törzshelyéből, s ha szórakozni akarsz, mehetsz, amerre látsz.

Célok és megvalósíthatóság, kisvárosi körülmények között: alapos és reális hozzáállással lehet egy ötletet kivitelezni, hogy az tartós, építő jellegű legyen. A jót kell kondicionálni, ha valamit tényleg akarsz. A testeddel érzed a zenét, behunyod a szemed, érzed, hogy csíp, szétnyom, lendít, felemel, ahol huzatot kapsz már a bejáratnál a basszustól. De ehhez alaposság kell.

Olyan dolgok vesznek minket körül, hogy elmehetne a kedved is az élettől. S ha Kézdiről képes vagy valami jót is közvetíteni, az óriási elégtétel. Ez nem pillanatnyilag, hanem huzamosan tesz boldoggá...

Legyen az kicsi vagy nagy rendezvény, az üzenete jó, mindenkit pozitívan befolyásol, nyert ügy. De ha valamit csak azért csinálunk, hogy legyen valami, na ez az attitűd elszomorít. S ha mindenki szeretetet adna abba, amit csinál, bekövetkezne a globális boldogság... (elneveti magát)

Az emberiség nem tanul civilizációs történelméből. Emberi természet a mohóság is, nincs mértékletesség, megtartóztatás – ha van egy, kell kettő, ha van kettő, már legalább öt kell. Mint a piramisjátékban, egy darabig működik, aztán összedől. Majd újrakezdődik az egész. Az emberi sokszínűség gyönyörködtető: nyelvek, kultúrák, civilizációk sokszínűsége. De az a baj, hogy a nyelvi, vallási megkülönböztetések generálják a konfliktusokat. Az intergalaktikus béke nevében mondom (nevet): csak a jót akarom.


Japánba tervezel menni...

– A hetedhét országon, Óperenciás tengeren is túli terep – ha
már lépünk, lépjünk nagyot. Folyamatos építőmunka zajlik, azon a szinten is, hogy mit vagyok képes kommunikálni a zenémen keresztül az embereknek. Ha egy ottani közönség előtt darálnék le egy bulit, zenével mondhatnám el az én történetemet, a mondanivalómat. Nemzetközi szintre próbálom átvinni, minden helyi kereten túlmutatóan.

A zeném nem egy boldog zene. Komoly. Mindig képes a maga átfogó energiájával előre haladni. Nem szalmaláng típusú, újra lehet hallgatni. Van pár móka, amire hülyülök, amit képes vagyok ezredszerre is végighallgatni, míg mások már belesápadtak. De a zenémnek a mondanivalója alapjában véve a komolyság. A maradandóság vágya ez, elemi szinten. Ha maradandó, amit csinálsz, az túlélő. A többit elviszi a szél, a sors, nevezzük bárminek. A maradandóság az, ami massive.

Kicsi vagy nagy közönség, a jónak minden esetben tényleg jónak kell lennie. A jazz egy más műfaj, az elektronikus zene megint más, mindegyiknek megvan a maga köre. A lemezlovas, a dj elég elcsépelt fogalom, manapság mindenki dj. Szeretek inkább a sötétben lenni, onnan döfni. Felelősség, önkontroll, mértékletesség – nincs gyerekesség, ereszd el a hajamat. A jó buliban is a balhét el kell vinnie valakinek.... A tömeg csak rázza ki magát az utolsó cseppig – majd a végén összeszedem a dolgaimat, azután is ott kell lenni, tartani a vonalat.

Egy esemény, ahol az emberek találkoznak, energiaimpulzus-cserék helyszíne. Igyekszem megteremteni a hangulatot, az érzést sugározni, amitől több marad mindenki. Hogy az benne zöld vagy piros, mindegy. Nem volt hiábavaló, nem bánja meg, hogy eljött. A mondanivalóm is tartalékolva van. Vetted ezt a lapot? Semmi gond, dobom a következőt, lássuk. A zenével, jó hangosítással. A sötétből nem tudja, honnan jön a pofon. De jólesik. Jön a következő osztás. S ez megy, attól függ, ki bírja tovább.


S ki bírja tovább?

– Hát én.


De néha ki kell zökkenni ebből is.

– Néha ezt a pozíciót persze félreteszem. Magányos játék ez is, akkor történik meg, amikor megmászod a hegyet, alattad van a világ. A legtisztább állapot. Előtted két órával olyan farkas ment el azon a helyen, akinek az adrenalinszintje minden reggel üti az egészet, ami jutott a te életedben. Nap mint nap meg kell éljen: ki kell nyírjon valakit. A turistaforgalomból kiiktatott borvízfürdőknél ha este hatkor megreccsen egy ág, lefuttatod: most rohanni kell, vagy már mindegy. Beleülsz nyakig a borvízbe, hemperegsz az iszapban, vagy a kráter közepén lubickolsz, mint egy kádban, ez olyan szintű találkozás a természettel, ami maximálisan feltölt.

A nagyvárosi dzsungel-élet nem kompatibilis velem. Nem emberi. Termelni kell, húzni a csavart, félrekattansz, utána örülsz, ha tudsz pillogtatni, s egyedül képes vagy magad intézni. Jó érzés Kommandón 1800 méteren.



Blokk, internet, online vagy, nem vagy online – csak egy júzer vagy te is a hétmilliárdból. Hétköznap én is élem az urbán filmem. Manapság mindegy, hol élsz, ha van neted. De lehet választani: légy boldog itthon, egy tyúkpajta mellett, tojnak a tyúkok és van reggelid, vagy hajthatod a kereket egy nagyvárosban. De ezen lehet változtatni, csak rá kell vedd magad, hogy megmozdulj.

Meg kell találnia mindenkinek azt, amit a leginkább szeret csinálni. Nem az a történet, hogy apuka vagy anyuka azt akarja, hogy ügyvéd vagy közgazdász vagy igazgató légy – ezt neked kell eldöntened. S mindig azon kell dolgozz, hogy fejlődj. Az elvárásod ilyenkor, hogy minőségben, elszántságban teljesíts. A munka boldogít, tudod-e. Mérsékelten, nyitott szemmel élni meg a pillanatot, figyelni a jóra, igyekezni, hogy azt sugározd kifele, megszabadulni a rossztól, de úgy, hogy másoknak ne tégy rosszat. Boldog vagyok, mikor én is adhatok.

Szeretném magam függetleníteni, de van néhány tényező, amit nem lehet kiiktatni. Nagyon szeretnék nem turistaként világot járni – ez a Föld még mindig egy jó hely. De az álmom, ami hajt engem, az emberiség evolúciós lépése. Legyen ötszáz massive, aki az abszolút súlytalanságban, csendben és tisztaságban – mint szertartás bulizik, teljesen elszakadva, lekapcsolódva fizikailag is minden földitől. S a végén az űrsikló ablakában látod a napfelkeltét. Nem tartom lehetetlennek, hogy megtörténjen. Lehet, akkorra már hatvanéves leszek, de az örök fiatalságról nem akarok lemondani. Nem akarok nyugdíjba menni soha.

lejegyezte: Bakk-Dávid Tímea