Hat állomásos erdélyi turnéjuk első koncertje után, a kolozsvári Ecsetgyárban tettük fel klasszikus kérdésünket Bálint Rezső harsonaművésznek a Chameleon Big Band zenekarvezetőjének. A jazz-swing muzsikát játszó magyarországi csapat május 19-én Székelyudvarhelyen, 20-án Sepsiszentgyörgyön, 21-én Csíkszeredában, 23-án pedig Nagyváradon lép fel.
– Ez egy beugratós kérdés, valljuk be őszintén. Egyszer egy nagyon kedves barátommal beszélgettem erről a dologról, és akárhogy teltek-múltak a percek, mindig az lett a következtetés, hogy a boldogság itt van körülöttünk, csak nem vagyunk hajlandóak észrevenni, és a zenélés az, ami ezt ki tudja belőlem hozni: a közönséggel való kapcsolat, az, hogy zenélek, hogy a hangszeremet magaménak tudom, hogy zeneileg eljutok A-ból B-be, B-ből C-be, tehát fejlődök.
Lehet, hogy ez elég abszurd, de engem ez tesz boldoggá. Az a boldogság, hogy embereket tudok szórakoztatni, és amikor a szemükben látom azt, hogy jól érezték magukat egy-egy koncerten, tehát átment az az üzenet, amit a zenénkkel szerettünk volna átadni. Egyrészt ez a boldogság, aztán, mivel tanítok, ezért az is, amikor látom a növendékeim fejlődését.
Több típusú közönség létezik: az a típus, amelyik már alig várja, hogy kezdődjék meg a koncert, és az első pillanattól tombol, és az a típusú közönség, amelyiket fel kell építeni. Melyiket szereted jobban?
– Mind a kettő más miatt érdekes. A ma esti koncerten egy olyan közönséget találtunk, akik értelemszerűen nem ismertek bennünket, mert a térségben még nem ismert a zenekar - remélem, egyszer majd úgy jövünk vissza, hogy ezren tapsolnak. Bevallom őszintén, hogy egy kicsit változtatnom is kellett az eredetileg megbeszélt műsorstruktúrán, pontosan azért, mert szerettem volna behúzni a közönséget, hogy megtaláljuk az összhangot, és a koncert egyik pillanatában ezt mondtam is, hogy egy jó buli attól jó buli, hogy a közönség érzi a zenészeket, és a zenészek érzik a közönséget.
Sokkal jobban szeretem az ilyen, klubtípusú koncerteket, mert közelebb vagyok a közönséghez, nincs az a függöny illetve fények által elvágott tér közöttünk, oda tudok menni az első sorban ülőkhöz, vagy hátra tudok menni akár az utolsó sorba, és ott tudok zenélni, vagy akár bele is ülhetek valakinek az ölébe - nyilván ahhoz olyan feeling is kell legyen a koncerten.
Mind a két fajta közönséget nagyon-nagyon kedvelem, mert egyébként mi a közönségért vagyunk, az a feladatunk, hogy megtaláljuk azokat a pontokat, amik majd közös nevezőre hoznak bennünket.
Ha kettőbe bontjuk a zene-közönség kapcsolatot: téged önmagában boldoggá tehet az, ha mondjuk a nappalidban zenélsz egyedül?
– Azt gondolom, hogy igen. Nem hiszem, hogy a zenész azért játszik, mert ott van a közönség. Elég ciki lenne, ha azért játszanánk - azaz mondjuk, csak a pénz miatt. A zene szeretetéért is lehet játszani! Nagyon büszke vagyok arra, hogy ezek a fiatal zenészek, akiket magam köré tudtam vonzani, tényleg a zene szeretetéért jönnek, és szerintem többek között ennek is köszönhető a koncertek sikere - pont az, amiről az előbb beszéltünk, hogy a közönség érzi ezt. Ezt nem lehet szavakkal kifejezni.
Most nem azért jöttünk ide, hogy halálra keressük magunkat, mert mindannyian tudjuk, hogy ez valószínűleg nem így lesz. Budapestről érkeztünk, kilenc órát utaztunk, három és fél órát aludtunk, mert a hangszereket pakoltuk be, tehát ha én itt azért megyek ki a színpadra, mert pénzt akarok keresni, akkor az egész buli bukott.
Hullafáradt vagyok, és mindenki az, és mégis kijöttünk, és mindent beletettünk. Ilyenkor szokták megkérdezni tőlem, hogy "szomorú vagy? mert ülsz bent az öltözőben a kanapén". Nem, boldog vagyok – és akkor itt a boldogság szó – csak ezt meg kell emészteni. Tehát ha holnap beszélgetnénk, akkor nagyon nagy elánnal mesélnék, de most még fáradt vagyok. Nagyon jó volt a közönség, ezt kell hogy mondjam.
A kettébontás másik fele: ha ti épp nem játsztok jól, nem áll össze a zene úgy, ahogy kellene, viszont a közönség jó: ez boldogság vagy nem?
– Nem gondolom, hogy boldogság lenne. Tisztességesen megdolgozni dolgokért, akár a közönség sikeréért - én ezt az utat szeretném követni. Nagyon sokat zenélünk, és rengetege próbálunk, tehát annyira szubjektív, hogy mi az, hogy rossz, és mi az, hogy jó. Arra kell törekednünk, hogy nagyon jók legyünk, és ha ebben a közönség partner, akkor nem lehet gond. Ez egy saját koncert, és nem egy fesztivál, ahol kilencven zenekar lép fel, és odaverődünk, és játszunk valamit, hanem a mi koncertünkre jöttek el. Én azt gondolom, hogy ha ez a koncert jól sikerült, akár rosszul játsztunk, akár jól, ez nagyon nagyban függött a közönségtől. És összejött, úgyhogy jó volt a közönség.
Javítva 2010 május 20-án, 9.48 órakor
RSS
