Bagdy Emőke

Az embernek egyedüli és központi vágya az, hogy boldog legyen. Amiatt, mert olyannyira sok a boldogtalanság, el is bátortalanodunk. Azt mondjuk: nem tudunk mi már igazán boldogok lenni. A pszichológia azonban feltette a kérdést: mitől van az, hogy egyes emberek olyan vidámak, derűsek, kiegyensúlyozottak, megelégedettek, mindannak dacára, hogy rendkívül nehéz körülmények között élnek - de hisz így élünk mindnyájan. Küzdünk, és az életküzdelemben lankadnak az életerők, és eltűnik az életkedv.

A pszichológia feltette a kérdést önmagának: mit tudsz válaszolni az embereknek, mitől lehetnének egy kicsit jobb közérzetűek, megelégedettek, kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak? Mert mégiscsak azt mondjuk az öröm különleges pillanataiban: jaj, de boldog vagyok!


De mikor vagyunk boldogok?

Az örömre szoktuk azt mondani, mert a kiemelkedő csúcsélmények az örömök. Mi ez? Felvillanás. Egy olyan megálló az idő folyamatában, amikor egy pár percre kiszállunk önmagunkból, úgy érezzük, mintha a testsúlyunk is könnyebb lenne, mintha szárnyaink nőnének. Igen, de ezek olyan múlékony és törékeny boldogságdarabkák, hogy mégis jogos a kérdés, hogy mitől lehetnénk boldogok egy kicsit magában az életfolyamatban. Hiszen az életünk egy életmű: mindenki a saját művét - esetleg remekművét - alkotja meg az életével.

A tudományos kutatás úgy jutott el a boldogság témához, hogy először azt nézte meg, hogyan lehetne az embereket egészségesebbé tenni ilyen gonosz körülmények között, hogy tele vagyunk stresszel, és a stressz következtében előálló betegségek egyre szaporodnak.


A klinikai terület, a medicina felől jöttek a kutatások, a próbálkozások, hogy valahogy érjék el az embereknél, hogy maradjanak talpon, maradjanak egészségesek. Csakhogy mindenféle olyasmit ajánlottak az embereknek, amikre azok csak nekibúsultak: hogy ne egyél annyit, hogy koleszterinszinted ne legyen olyan magas, ne fogyasszál cukrot - pedig az édes megédesíti az életünket, már az első slukk, amit a méhen belül kortyolunk a magzatvízből, rászoktat bennünk az édes ízre. Hát lemondunk, miközben a költő, Babits Mihály is azt üzeni a Stanzák című kis versikéjében: "Minden lemondás egy kis halál.


Ne mondj le semmiről."

Tehát az életerő, az életöröm és az egészség egy kicsit szembefeszültek egymással. Az egészség jeltelen, ha egészséges vagyok, akkor jól érzem magam a bőrömben, és kész. Akkor hiába mondogatod, hogy légy szíves, gondolj a jövődre, ne cigarettázz, satöbbi. Nem fogadom meg, a többség nem fogadja meg.

És jött egy egészen új irányzat, ez lett az egészségpszichológia, amelyik paradigmaváltást hozott. Ha eddig azt nézték, hogy mi betegít meg, most már egyáltalán nem azt nézi: az egészségpszichológia azt mondja, hogy lehet az, hogy téged is, engem is ugyanazok az ártalmas hatások érnek, te meg ilyen derűs vagy, ilyen jól érzed magad? Mit tudsz te? Ha te tudsz valamit, akkor azt én kilesem. Megnézem, mit tudsz, és eltanulom tőled, hogy én is olyan jól érezzem magam a bőrömben.

A boldogságkutatás úgy indult ebből az egészségpszichológiai áramlatból, hogy rájöttek: nem elég ám, hogy egészséges vagyok, hanem


az életminőségemet is jónak kell éreznem.

Az élet igazi tartalma, az a gyönyörűség, hogy jó élni, akkor jön, amikor van egy életminőségünk, amikor nem nélkülözünk, amikor van családunk, amikor vannak szeretteink, vannak kapcsolataink, van munkánk. Ezért úgy kiszélesült ez a jólétkutatás, hogy az egészségkutatást is magába szívta, meg ezt a boldogulás-dolgot is, hogy hogyan boldogulsz, hogyan vagy te jó életminőségben.

Egészség, boldogság, boldogulás - ez az a három szó, amelyek, mint az ikerfogalmak, összekapcsolhatók.

Ha egy mondatban kellene összefoglalni, mi az a boldogság:

Az életúton legyen olyan előrehaladás, amiben mindazt, amit szeretnék megtenni, amire vágyom, amire törekszem, azt meg tudjam valósítani, és legyenek sikerélményeim. Talán első helyre kellett volna tenni mégiscsak, hogy legyenek szeretetkapcsolatok, szeretetmeleg, legyen valaki, aki számára a legfontosabb vagyok a világon, és viszont. Legyenek szeretteim, akiknek a gondját viselhetem, gondoskodhatom róluk.

Ez a két dolog, hogy boldoguljak az életúton, és ne legyenek nagy akadályok és frusztrációk, ne legyenek veszélyek az életben, és ne legyenek nélkülözések, ez azért alapvető. De ez csak a alapot adja meg, ahhoz, hogy egy igazi jó építmény legyen, ahhoz kell hogy legyenek szeretteink, és ha rangsoroljuk, hogy melyek a legfontosabb tényezők, akkor ahhoz, hogy meghitt kapcsolataim legyenek, hogy jól érezzem magam a bőrömben, ahhoz nagyon fontos és első számú a gyerekek, a család, és az a szerető kis világ, amelyik az én kicsi világom, ahol aztán én egyrészt gondoskodhatom a másikról, felnevelhetem a gyerekemet, és szeretetet adok és kapok.

Tehát jobbat nem tudott kitalálni a boldogságpszichológia sem: összegyűjtötte, hogy a különböző emberek mit mondanak, mi a boldogság. Ilyeneket mondanak: biztonság, szeretetet, kölcsönös, szerető kapcsolatok, legyen munkahely és legyen munka, és ebben legyen előmenetel.


Maga az élet lehet robotolás, keserűség, és lehet művészet. És hogy művészetté tegyük, a pszichológia üzenetét meg kell fogadni. Meg is tudom fogalmazni, hogy mire jutott a pszichológia:


Tápláld az optimizmusodat,

és sose add fel a reménységet. Tanítsd az optimizmust, és tedd le a pesszimizmust, ami megbetegít, és korán elhalálozás következik be egy pesszimista embernél. Erre kísérleti bizonyítékok vannak.


Légy altruista.

Genetikai, velünk született a másikon segítés. A boldogságpszichológia igazolta, hogy olyan endorfin-fölszabadulás, boldogsághormon-fölszabadulás és olyan immun-stimuláció következik be akkor, hogyha valaki másnak segítek. Ha az ember valakivel jót tesz, a saját immunrendszere egy rövid akció után is erősödik, és pont azok a sejtek szaporodnak föl, amelyek védik a szervezetet a behatoló ellenségtől.

Fontos, hogy tudjak hálát adni, hogy tudjam megköszönni azt, amit a másik ember ad, az élet ad. Hálát adhatok úgy, hogy ha vallási életet élek, akkor hálát adok az Istennek minden nap azért, hogy életet adott nekem, és hogy tudom ezt az életet vinni. Ez már attól függ, hogy kinek milyen az életfilozófiája. Mindenesetre azt mondhatom, hogy boldog az az ember, akinek van olyan vallási hitrendszere, ami megtartja, mert


a mindennapos ima vitalitásgenerátor,

az ima folyamata alatt olyan hormonátrendeződések történnek a szervezetben, amelyek megújítják az erőnket.

De arról se feledkezzünk meg, hogy hálát adjunk, köszönetet mondjunk egymásnak is, dicsérjük egymást. Boldoggá tesszük egymást ezáltal. Követéses kutatások, vizsgálatok igazolják: ha én megköszönök neked valamit, azt mondom, jaj de jó, milyen hálás vagyok neked, te mindjárt jobban érzed magad, te is kedvesebb leszel a másik emberrel, és ez úgy megy tovább, mint a pingponglabda, csak úgy gurul, adjuk tovább egymásnak a nagyon pozitív lelki simogatásokat. Jobb lesz a közérzetünk, jobban fogjuk érezni magunkat együtt, a közösségben.

Meg kell szüntetnünk a rágódást, amit ruminációnak nevez a szaknyelv, azokat a helyzeteket, amikor emésztem magam - és ez jó kifejezése a magyar nyelvnek, mert tudjuk, és a legmodernebb kutatások igazolták, hogy az ember saját magát betegíti meg. A daganatos betegségekben, a szív- és keringési zavarokban egyértelműen igazolt a pszichológiai tényezők szerepe. A hosztilitás, az ellenségesség például pusztítja a szívkoszorúereket. Tudományos igazolás van arra, hogy az egymást szerető emberek, ha egymással szeretettel beszélgetnek, a szívkoszorúerek tágulnak. Nem értágítókat kell szedni, hanem egymást kell szeretni, szeretettel kell viszonyulni egymáshoz.

Döbbenetes dolgokat üzen az egészségpszichológia. A boldogságkutatás egy neves amerikai szerzője, Ed Diener azt mondta, valójában nem is így kellene nevezni, hanem a jóllét kutatásának. Megérdemli az ember, hogy jól éljen, hogy jól érezze magát a bőrében, hogy legyen jó életminősége.

Valójában amikor én boldogságról beszélek, akkor örömről, jó életminőségről beszélek. Mert igenis jogunk van hozzá. Mi több, meg tudjuk valósítani.


Az interjút Zsizsmann Erika készítette az Erdély FM számára