– Az tesz boldoggá, ha valami sikerül, ha úgy érzem, meg tudtam mutatni másoknak valamit, amit elgondoltam. A másik pedig, amikor a párom arcára nézek.
– Honnan tudod, hogy valami sikerült, hogy a közönség megértette az üzenetet?
– Általában a szemükből, szeretek az emberek szemébe nézni.
– Van olyan előadásod, amelyet különösen jól sikerültnek tartasz – vagy mindig az a legfontosabb, amelyiken éppen dolgozol?
– Természetesen vannak kedvenceim, amikor tudtam, hogy mit szeretnék, és olyanra is sikerült az előadás. De mindent szeretek, amit eddig csináltam, és nagyon örülök annak, hogy ezt elmondhatom magamról.
– A főiskola alatt még úgy nézett ki, színész lesz belőled – miért döntöttél mégis a rendezői pálya mellett?
– Ebben nagy segítségemre voltak a tanáraim is a színin, akik már sugallták, hogy katasztrofális színész lenne belőlem. Remélem, rendezőként ennél egy picit jobb leszek. (nevet) Talán harmadév végén (én még négy évet végeztem) kezdtem el komolyan gondolkodni rajta, negyedéven már meg is csináltuk a Mulatságot az évfolyamtársaimmal, amit én rendeztem. Akkor győztem meg magam arról, hogy a rendezés az, amit szeretek, amiben jobban hiszek: jobban érzem magam az előadáson kívül.
– Feltűnt, hogy az előadásaidban a szokásosnál nagyobb szerepet kap, többlet-mondanivalót hordoz a zene...
– Szerintem olyan világban élünk, ahol a színházban is sokkal direktebben kell kimondjunk dolgokat, bár a román és romániai magyar színházat tekintve nehéz elszakadni a metaforikus kifejezésmódtól. De azt érzem, hogy az embereknek másra van szükségük, sokkal direktebb információkat igényelnek, sokkal direktebben kell őket megszólítani. Nem szeretem aláfestésként használni a zenét, ha már van, akkor jelentsen is valamit, mint minden a színpadon.
– A zenén kívül milyen más eszközökkel tudod direktebben megszólítani a nézőket?
– Ha a helyzet megengedi, akkor szeretek direkten kiszólni a nézőkhöz a színészen keresztül, felvállalni egyfajta szembenézős kommunikációt – amit az előbb is mondtam: az emberek szemébe kell nézni. Nagyon hatásvadász világban élünk, és ezt nagyon nehéz megkerülni.
Ha beülök egy színházi előadásra, elvárom, hogy fényben, zenében, összképben hasson rám. Nem elég, ha meglep, hanem érzelmi reakciót is váltson ki – és ne csak a színész, hanem az előadás minden eleme. De természetesen ez nem mindig érvényes, az előadástól is függ.
– Mi az álmod rendezőként: milyen szöveggel, társulattal, színésszel szeretnél dolgozni?
– Az az álmom, hogy legyen meg a saját kis stúdióm, ahol a barátaimmal közösen csináljuk meg azt a színházat, amiben hiszünk, amiről mindig beszélgetünk. Szöveg- vagy darabálmom nincs, mindig az az álmom, ami egy adott pillanatban megfog. Fontosabb az, hogy olyan emberekkel dolgozhassak, akikkel úgy érzem, együtt gondolkodunk, és minél többet lefaragjunk a külső zavaró, korlátozó tényezőkből.
Ha intézményes keretek között dolgozol, akkor sokkal több szabály van, amit be kell tartani, és ez persze érthető: időbeli, pénzügyi keretek közé kell betuszkolnod magad. Még nagyon fiatal vagyok, és ez nagyon sok energiámat elveszi – de kezdem megtanulni, hogyan ne foglalkozzak ezekkel. A legjobb dolog a szabadság, feltéve, ha tud vele mit kezdeni az ember: azt hiszem, akkor csodákra is képes.