Budapest Bár

Az idei bonchidai kastélynapok egyik legjobban várt fellépője volt a Budapest Bár, amelynek a koncertje leginkább a játékos zenéről és - sajnos - az esőről szólt. Egy zuhékkal áztatott fellépés után beszélgettünk Farkas Róberttel, a zenekar vezetőjével.


Mi teszi boldoggá a zenekart?

Szerintem a boldogságunk nagyon sokrétű. Egyrészt mindenki egyénileg azzal foglalkozik, amit nagyon szeret. Másrészt azzal, hogy így együtt játszunk, hogy különböző emberek jönnek össze, az energiáink összeadódnak, és valami olyat tudunk produkálni, amitől az embereket boldognak látjuk. Sőt, generációkat is összetartunk. És igazából, ettől vagyunk boldogak, hogy úgy koncertezhetünk, hogy közben nagyon jól szórakozhatunk mi is a közönségünkkel.

Az, hogy nagyon sok területről jöttek a zenekar tagjai, jelent valami pluszt?

Mindenképpen. Ezek a hatások összeadódnak. Az egyik oldalon, ugye, ott van a cigány zene, mi klasszikus zenén nevelkedtünk és zeneakadémiát végeztünk, míg a másik oldalról jönnek az énekesek, az alternatív, a rock, a blues, a jazz világból.



Így sokkal közelebbről megismertetjük ezeket a stílusokat, amelyek átmennek a Budapest Bár szűrőjén is, és új formákat, zenei stílusokat tudunk teremteni. Szerintem ezekre a dalokra rá is fér a vérfrissítés, hiszen több évtizede porosodnak. Ahhoz, hogy úgy tudjuk felfrissíteni, hogy a fiatalok számára is izgalmas legyen, hogy az unoka a nagymamájával jöjjön a koncertünkre, egy másik szemszögből mutatjuk be a dalokat.

Hogyan jellemeznéd a Budapest Bárt?

Azt hiszem, hogy a minőségi szórakoztatás, a sokszínűség jellemző a Budapest Bárra, és az, hogy a romák és nem romák úgy férnek meg egymás mellett, amilyenre az országban még nincs példa. Még nem tudok egy olyan sikeres zenei vállalkozást, ahol ennyi fajta ember, sok ideig ilyen egyetértésben és barátságban, sőt már alkotó közösségként működik. Azt hiszem, hogy ezt a közönség is érzi, amikor a színpadra felmegyünk és játszunk, hogy mennyi öröm, szeretet, tudás és izgalom van a mi fellépéseinkben.

Te, mint zenekarvezető, hogyan tudod menedzselni a zenekart?

Vannak nehézségek, de azok hál' Istennek nem rám hárulnak, hanem a zenekar menedzserére, Gáncs Andreára, aki egyébként a feleségem. Ő tartja össze a zenekart, hogy mikor és hol kell koncertezni. Az egyeztetések viszont elég nehezek, mert a tíz énekes amellett, hogy a Budapest Bár tagja, más komoly zenekarok frontembere, vezetője is.

Nekem csak azzal kell foglalkoznom, hogy amikor próbálunk, akkor kreatívan tudjunk dolgozni. És az már könnyű, mivel komoly muzsikusok vannak a zenekarban.





Hogyan dől el, hogy melyik koncerten ki fog játszani? Hogy Bonchidára ki jött vagy a jövő heti budapesti koncerten ki fog fellépni?

Már hat éve vagyunk együtt, és ennek már van egy nagyon jól kialakult rendszere. Az első évben csak tízen jártunk koncertezni, és nem vállaltunk szerepléseket, ha valaki nem ért rá. Aztán hamar rá kellett jöjjünk, hogy a közönséggel sem szabad ennyire kitolni, hogy nagyon keveset, évente legfeljebb tízszer játszunk. Ehelyett azzal megyünk éppen, aki ráér, és előre tudunk vele egyeztetni.

Általában hétköznap szoktunk játszani, mivel a rockzenekarok hétköznap nem nagyon játszanak, inkább csak hétvégén. De előfordul, hogy eleve kevesebb énekessel hívnak meg. Gondolom ennek anyagi okai is vannak, egy kisebb település például csak kevesebb énekest szeretne. Van olyan, amikor konkrét igényekkel fordulnak hozzánk, hogy milyen énekeseket szeretnének, máskor ránk bízzák, csak megadják a keretet, hogy hány fő lépjen fel. Most már hónapokkal előre tudunk egyeztetni, és minden énekes elég sokat játszik velünk.

De ettől sokkal színesebb is a zenekar, mivel mindig más énekes van velünk, nem nagyon van két egyforma koncertünk. Ezt a közönség is nagyon szereti, mivel nem tudja előre kiszámítani, hogy milyen dalokat fogunk játszani, mert csak azoknak az énekeseknek a dalait játsszuk, akik éppen velünk vannak.

Egymásra is hatással vagytok? Ha például valakinek jó kedve van, a másik meg levert, akkor milyen hatással vagytok egymásra?

Felvidítjuk egymást. Ha valaki úgy jön koncertre, hogy egy kicsit levertebb és fáradtabb, akkor a közösség felrázza, jókedvűbb lesz, vidámabban fog utána elmenni. Ezt már többször tapasztaltam, hogy sokkal ragályosabb nálunk a jókedv, mint a depresszió.

Lehet azt mondani rátok, hogy vidám zenekar vagytok?

Nagyon szeretünk jól szórakozni. De ehhez az is hozzátartozik, hogy én sem érzem jól magam, ha kollégámnak problémája van. Sokszor alakulnak ki akár mélyebb beszélgetések is út közben, koncert után. Igazából lelket is öntünk egymásba, ha szükséges. Viszont azt hiszem, hogy ez természetes, ha ilyen sok éven át együtt vagyunk. Ha problémája van valakinek, azt megosztja.

Ezért van az is, hogy szinte konfliktus nélkül tudunk működni, mert inkább segítjük egymást és odafigyelünk egymásra. Abba a korba értünk, az a negyvenes korosztály vagyunk, amelyik már tudja értékelni a jó dolgokat. Már nem az önrombolásról szól az élet, mint fiatalon, hanem abban a korban vagyunk, amikor sok mindent megértettünk, sok helyen játszottunk, sok hatás ért minket, és nagyon tudjuk értékelni, hogy egy ilyen csapat ilyen jól megvan együtt.