Az én számomra a boldogság két területen keresendõ. Az egyik a családom, a barátaim, ismerõseim, tehát az a kör, amiben én jól érzem magam, akiknek a társaságát keresem. Ezekkel az emberekkel különbözõ szintû kapcsolatot tartok fenn, ami minden esetben érzelmi, és nem gazdasági, pénzügyi és egyéb alapon nyugszik.
A másik terület a munkám. Úgy érzem, hogy megtaláltam azt a területet, azt a szakmát, sõt, hivatást, aminek a mûvelése engem boldoggá tesz, jó érzéssel tölt el, annak dacára, hogy mondjuk nem rólam beszél az egész világ, nem tudják, hogy én mivel foglalkozom. Tehát nem az a célom, hogy ezáltal én ismertté váljak, hanem hogy azt a világot, amellyel én megismerkedtem, azt a szellemi területet, amely lenyûgöz, megismertessem másokkal, hogy hasonló érzéseket keltsen bennük is.
Konkrétan most a napokban örömet okozott, hogy munkatársaimmal együtt elkészíthettünk néhány olyan rövid filmet, amelyek Erdély kincseit mutatják be, és ezt olyan formában és terjedelemben, amely egy ember figyelmét felkeltheti és lekötheti.
Ez fölveti számomra azt a kérdést, hogy milyen az Erdélyben élõ, itt született emberek gondolatvilága, helyhez kötöttsége; az erdélyiség számukra kimerül-e abban, hogy ebben a földrajzi terrénumban születtek, vagy e mögött valami más, valami több is van. Nekem, aki nem Erdélyben születtem, ez a szó egy olyan kultúrát, olyan mûveltséget jelent, amelyet az elmúlt századok emberei halmoztak föl, adtak tovább; ez jelenítõdik meg számomra az erdélyiség címszó alatt.