Nemessé kell tenni az embereket. Akik örömben élnek. Mert az öröm az, ami a lelkeket megnemesíti, Rebekka.
Nem hiszed... hogy a fájdalom is? A nagy fájdalom?
Igen, ha az ember keresztül tudna lábolni rajta. Kijutna belőle.
Azt kell tenned.
Ebből én soha ki nem lábolok egészen. Mindig ott fog ülni egy kétely. Egy kérdés. Többé sosem dúskálhatok abban, ami az életet olyan csodálatosan széppé teszi. A csendes, örvendező ártatlanság.
(...)
Az ártatlanság, igen. Abban van a boldogság, az öröm. Hisz ez volt a tanítás, amit azokban a leendő, derült, nemes emberekben életté akartál tenni.
Ne emlékeztess erre most. Csak félig kész álom volt, Rebekka. Elhamarkodott sugallat, amelyben magam sem hiszek többé. -- Az emberek nem hagyják kívülről megnemesíteni magukat.
A csendes szerelmen át sem, azt hiszed?
Igen, ez, ez lenne a nagy dolog. Az egész életben, úgy érzem, a legfenségesebb. -- Ha úgy volna.
Nem hiszel bennem, Rosmer?
Sem magamban, sem benned.
Hogyan fogsz akkor hát tovább élni?
Ezt magam sem tudom. Fel sem foghatom. Nem hiszem, hogy tovább tudok élni.
RSS
