Nagy Benedek,

Azzal kezdem, örülök annak, hogy az egyetlen fiam úgy döntött ebben a mozgó világban, mégiscsak itthon, Csíkban kezd életet. Annak dacára, hogy a világ már egy nagy falu, s a fiatalság abból sem csinál dilemmát, hogy Új Zélandban telepedjék le (most van egy ilyen ügyem), Kanadába menjen vagy Magyarországra.

Az ember egy láncszem a generációk hosszú sorában, akik az örökség, a föld felelősségét bízzák rá. Mármost ha jó volt ez az apámnak pár évtizeddel ezelőtt, és visszajött Párizsból, a nagyapámnak, aki nem repatriált, akkor jó kell legyen nekem is (akit a diktatúra meghurcoltatásai sem riasztottak el). Régen sem volt könnyebb. Sem ötven, sem száz, sem százötven évvel ezelőtt. Gyerekeinknek is nehezebb, mint máshol, ez kétségtelen, de kemény munkával jó életfeltételeket lehet teremteni.

Az erdélyi magyarságnak nem szabad feladnia önmagát még akkor sem, ha az anyaország népességi gondokkal küzd. Az anyaországban kell annyi erő legyen, hogy önmagát reprodukálja. Ha beszippantja a környező államok magyarságát, az azt jelenti, hogy a visszaszámlálás megkezdődik az összmagyarság számára. Ötven év, száz év…

Bár Magyarországon az egyén szintjén ellenérzés van az innen kivándorlókkal szemben, mert versenyhelyzetbe taszítják a magyarországi magyar állampolgárt (önző és egyéni szempont), a gondolkodó fők és a kormányzat(ok) világosan látják, hogy demográfiailag szüksége van ránk az anyaországnak. Orbán Viktort idézném, aki ezelőtt két évvel egészen világosan mondta, Magyarországnak, hogy az Európai Uniós standardokat teljesíteni tudja, kétmillió munkáskézre van szüksége. Márpedig nem úgy néz ki, hogy ezt a kétmilliós munkást elő tudnák teremteni. Akkor pedig mi az alternatíva? Behozni Észak-Nyugat Kínából az ujgurokat? Csak egy betűben különböznek az ogurtól.

Sokkal könnyebb az azonos nyelvű és kultúrájú régiókból bevándorlókat fogadni. Ám ez drasztikus következményekkel járhat. Magyarországnak, még ha népszerűtlen intézkedésekkel is, melyeket egy kormány sem mer meghozni, mert mindig a választásokra sandít fél szemmel, mentalitásváltásra van szüksége. Egy nemzet megmaradásáról van szó. Reprodukálnia kell önmagát az anyaországnak azért, hogy ne keletkezzék vákuum, amely beszippantja az utódállamok magyarságát.

Amennyiben pedig ezek az országok, Románia, Szerbia, Szlovákia bekerülnek a Nátóba, az Európai Unióba, egész biztos megteremtődik a lehetőség a személyi és regionális autonómiára. Akkor majd a felvidéki, az erdélyi, a délvidéki magyarok szívesen otthon maradnak, mert legtöbb diszkriminatív elem megszűnik az életükből. Addig azonban nem lehet ezt erőltetni, mert itt nagyon erősek a nacionalizmusok.

Van egy hasonlatom: magyar alkat olyan, hogy kard ki hüvelyből. Tehát nekünk alkatilag ez a lassú kivárási folyamat nem nagyon megy. A magyar kiugrik a lövészárokból, Jézust kiált, és vagy meghal, vagy átér az ellenség lövészárkába. A többi népet, nem akarok senkit néven nevezni, bizony megtanította a történelem, hogy van, amikor dekkolni kell a lövészárokban, és kivárni a megfelelő pillanatot. Ez az, amit meg kell tanulnunk, még ha alkatilag nem is megy nekünk, ha nem is ránk szabták.

Nem lehet, nem szabad föladni ezt a szellemi teret, ki kell tölteni. Különösen bízom abban, hogy az új generációban van annyi gazdasági érték és annyi elszántság, hogy magának itthon egy lehetséges világot megvalósítson.

A boldogság a lehetséges világ megvalósítása önmagunkban és önmagunk körül. Legyen az ház, legyen az egy vállalkozás, legyen az egy könyvtár (ezek mind összetartoznak), ki-kinek ízlése, felkészültsége és kedve szerint.

Fegyelmével, munkakultúrájával az erdélyi ember általában jól érvényesül bárhol máshol a világon, de lelkileg sosem tudja helyreállítani azt a szakadást, melyet természetesen okoz az, hogy negyven-ötven generáció sorából egy láncszem kihull. Maguknak hazudnak azok, akiknek bevallásuk szerint sosincs honvágyuk, mert bizony van. Itt valami sajátságos elem kell létezzék a föld és az ember között. Az erdélyi embert jobban köti valami ehhez a vidékhez, mint más tájak embereit a sajátjukhoz. A jövőnek szerintem ez az egyik biztosítéka.

A szászoknak nagyon rossz a közérzetük, bebizonyosodott, hogy nem fogadja be őket a németség. Még az Izraelbe kiment zsidók is (pedig ők igazán világpolgárok) állandóan visszajárnak, az idősek nosztalgiáznak, látjuk őket Bálványoson, Tusnádfürdőn.

Azt hiszem, apám végül boldogan halt meg (82-ben, a diktatúra idejében), mert az övéi között maradt, látta maga előtt öt gyermekét, kilenc unokáját. Én is itt állok a három gyermekemmel és egyelőre két unokámmal. És azt hiszem, hogy nem éltem hiába. Igyekeztem megtartani vagy visszaszerezni, amit felmenőim megkonstruáltak, s azt az életkoncepciót a mi világunkban éltetni és fejleszteni.

Egyetemes történelmet tanítottam a forradalom előtt. (Románia történelmét nem taníthattam, mert nem voltam párttag.) Egyik, véletlenül majdnem teljesen objektív történelemkönyv demográfiai fejezete kapcsán el tudtam mondani egy csomó mindent egy közösség megmaradásáról, a családok reprodukciójáról. Kell 2,4 gyermek/család, ugye kettő a szülők helyett, és 0,4 azok helyett, akiknek nem lehet gyerekük. A nulla szint ez, se nem fogyás, se nem szaporodás. Tehát a harmadik gyermekben van egy jó fél gyermek szaporulat. Ha ezt a kis világunkat meg akarjuk őrizni, akkor vállalnunk kell a harmadik gyereket is.

Később előfordult, volt vagy három-négy-öt esetem, jön szembe velem egy fiatalasszony két gyermekkel, meglát, s odajön hozzám: tanár úr, itt a hasamban a harmadik, tetszik látni... Ennél nagyobb elégtétel és öröm számomra nem lehet.

Kívülről tudták a lányok: három gyerek, és korban közel egymáshoz. Mert (szociológusok által bebizonyított tény) a többgyermekes családból származó gyerek versenyképessége nagyobb. Tehát ha egy gyermekem van, és anyagiakkal jól fel tudom vértezni, nem biztos, hogy sikeresebb lesz, mint ha három gyermekem van, akik meg tudják azt maguknak teremteni, mert harcosabbak, mert úgy nőttek fel, egymással versengve, korban egymáshoz közel.

Két líceumban, az építőipariban és a faipariban taníthattam, munkásgyerekeket és falusi gyerekeket, akik sokszor, ha látták a reneszánsz szép meztelen nőit, hát kacagtak. De az iskola nem múlt el bennük nyomtalanul, mert a visszajelzések azóta is jók vagy nagyon jók. Én is örvendek, hogy őket taníthattam, mert ezek a gyerekek ma is itt vannak körülöttünk, ők nem máshol kezdték meg építeni az életüket és kamatoztatni a tanultakat, mint az elméleti líceumokból sokan. 1990 óta, amikor megválasztottak képviselőnek, nam tanítottam többé (iskolában). De azóta is legtöbben tanár úrnak szólítanak.

Teljesen degenerálódott az egyébként sem jó magyarországi társadalomi légkör. A gyűlölködés, amit tapasztalunk, mindenképpen ártalmas az anyaországi társadalomra és a számunkra is. Ez nem most, ez négy évvel ezelőtt kezdődött. Én eleve elutasítok minden olyan tételt, hogy vannak jó magyarok, és kevésbé jó magyarok. Mindenkinek joga van, hogy másképp lássa az ország, a társadalom fejlesztésének irányait. Én Orbán Viktort egy karizmatikus politikusnak tartom, de aki egy kicsit most elveszítette a fejét. Ha most nem nyeri meg a választásokat, négy év múlva egész biztos nagy politikus lesz, ha -- és ez valószínű -- kormányzásra kerül.

Orbán Viktornak valahol igaza van, de mégis téved. Világos dolog, hogy az utóbbi négy évben arról szólt a politikája, hogy kiképezni egy olyan middle class-t, egy szélesebb középosztályt, akiben életerő van, és akire építeni lehet. Hogy plasztikusan fejezzem ki magam, akiben nő a pénz, nem csökken. Fektessünk a nemzetnek azokba a rétegeibe, akiben életképesség van, tehát a befektetés megtérül. Ebben van ráció.

Csakhogy a demográfiailag fogyó magyarságban az elesettek arányszáma, az alsó rétegé, akik a harcot feladták, nagyon nagy, velük is számolni kell. Krónikus munkanélküliek, munkát vállalni nem akarók, ugyanakkor három-négy-öt-hat gyermeket igen, egészen le a cigányokig. Plusz a nyugdíjasok. Világos, hogy ha ebbe a gazdaságilag életképtelen rétegbe bármilyen sok pénzt beruházol, nem nagyon térül vissza.

De én, szemben Orbán Viktorral, nem mondanék le erről a rétegről. Ha mégoly rossz beruházás is. Ő pedig egy kicsit ezt játszotta -- a fa elszáradt ágait le kell vágni. Én ezt sem magyarként, sem keresztényként, sem demokrataként nem tartom helyesnek.

És nem tartom tragédiának, ha az elkövetkező fordulóban nem nyer. Mert a két nagy párt politikai ajánlata majdnem egyenlő. Felülbírálja magát, és nagy politikus lesz belőle. Én mondom ezt, aki nem vagyok szocialista, de kereszténynek szeretem vallani magam.

A határon túli magyarokban nagy pánikot keltett az első forduló eredménye, de tessék elolvasni a pénteki Krónikát, Tonk Sándor kijelenti, hogy az EMTE Sapientiát semmilyen veszély nem fenyegeti kormányváltás esetén sem. (Az ellenkezője senkinek sem volna ésszerű.) Két évre már biztosítva van az anyagi hátterük. Ugyanakkor idézi Medgyessy miniszterelnökjelöltet, hogy még jobban támogatni akarják az utódállamok magyarságát. Tehát,úgy ahogy Iliescuék 1996 és 2000 között elég sokat változtak, ne zárjuk ki azt sem, hogy az MSZP is elég sokat változott.

A hatalom megtartására törekedni, még alantas eszközökkel is, mire jó? Mértéktartás kell. Olyan fiatal még a kormány, Orbán Viktor 65-70 éves koráig még ötször-hatszor lehet miniszterelnök. Persze, hogy valami jó dolgot kezdeményeztek, de jó nagy hibákat is elkövettek, nem lehet kimondani, hogy csak az a jó magyar, aki az ő oldalukon áll, és aki nem, az áruló, és akassza fel magát. Ezt nem lehet játszani, mert megbosszulja magát. Nekem ez a véleményem.

Nem ismerem eléggé az MSzP retorikáját, de amit én láttam, abból az látszik, sokkal mértéktartóbb, és az SzDSz is. Amennyit én láttam. Őszintén szólva a minimumot néztem meg, mert az egész nem érdekelt, az egésztől hányingerem van, ez nem a mi ügyünk, lehetőleg ne gyűrűzzön be közénk.

Gyűlölni senkit sem szabad. A börtönőreimet sem gyűlölöm, akik kínoztak. Egy korszak szülöttei voltak, eltévelyedett emberek. Látszik az, hogy a liberális kormány, Orbán, a FiDeSz alapjaiból, mentalitásából hiányoznak megélt, nem hangzatos és kitételeiben keresztény elvek. A legjobb dolog megbocsátani, és az élet legnagyobb dolga megérteni azt a világot. Nem elfogadni, de megérteni.

Itt a 45 év diktatúra rengeteg emberi szörnyet hozott létre. A conditio humana-t lenyomta mesterségesen egy hihetetlen szintre, pontosan mint a nácizmus Németországában, hogy itt is, ugye, emberekkel elvégeztették a legszörnyűbb és a legembertelenebb dolgokat. Egy ilyen társadalomból és egy ilyen helyetből kell lassan kilábalni. Azért nem szabad gyűlölködni. Ha gyűlölködöm, akkor mivel vagyok jobb annál, aki az osztályharcot hirdette a kommunista diktatúrában? Aki demokrata, aki a jövő felé tekint, az nem gyűlölködhet, mert azokat a hibákat, azokat a sebeket kell kijavítsa és azokon kell túllépnie, vigyázva, hogy ne repetálja, ne ismételje az akkori hatalom stratégiáit.

Ismerem a Fideszt, ők az itteni Reform Tömörülést támogatják. Politikailag legközelebb az MDF-hez állok. Úgy sejtem, a választások után elszakadnak egymástól, és négypárti parlament lesz.

Tudja, mi lenne Magyarország számára a legértelmesebb? Nem az én ötletem, nyugati elemzők mondják. Lezajlik a második forduló, és bárki nyer, Fidesz-MSzP nagykoalíció, 2004-ig, amíg beviszik Magyarországot az Unióba. Nyugati elemzők szerint a két nagy párt ajánlata majdnem ugyanaz. Nem divergens, konvergens. Az egyik többet ajánl az egészségügybe, a másik többet az oktatásba. Ezek árnyalatok. Megkeresni a közös pontokat, 2004-ig, és miután bevitték az országot az Európai Unióba, nagy áldozatok árán, kemény munka árán, akkor előrehozott választásokat.

Ha volna annyi higgadtság, sokkal kevesebb gyűlölködés, ez volna az optimális megoldás az egész magyarság számára. A nyugat is ezt szeretné. Nekik nem kell zűrzavar, nekik csend kell legyen ezen szemétdombon. Problámát ne okozzunk, kuss, mukk se lesz, őket nem érdekli más. Orbán Viktornak ezt a kard ki hüvelyből mentalitása, amely hol a szlovákokkal, hol a románokkal teremt konfliktusokat, nem kell nekik, inkább a nyugodt szocialisták.

Boldogság? Az értelmes, tartalmas élet. És ez nem intellektualizáló felfogás. Nyakló nélkül, libertinus módra élni nem vezet boldogsághoz. Ehelyett adott a jól elvégzett munka öröme. Mindenkinek legyen az életfelfogásához megfelelő stratégiája, amit jól, inkább jól, mint rosszul próbáljon meg végigvinni.