A zilált külsejű nagynéni felébredt, majd ismét elaludt. Diddy és Hester (most) az üvegtetejű étkezőkocsiban vannak, a szerelvény legvégén. Diddy háttal ül az ajtónak. Nem akarja látni, milyen gyorsan szaladnak a keskeny sínek a vonat mögött, és azt sem akarja, hogy a másik asztalnál ülő két házaspár bridzselése elvonja a figyelmét. Hester daiquirit iszik, Diddy whiskyt vízzel.
-- Meg kell hogy kérdezzelek arról... ami ott hátul kettőnk között történt. -- Diddy félszeg, zavarban van. -- Most hogy érzed magad?
-- Jól -- feleli színtelen hangon a lány. -- Nem bántad meg?
-- Miért bántam volna? Szeretek szeretkezni. -- A hangjában rejlő keserűség fájdalmat okoz Diddynek. (...)
-- Gyakran szeretkezel idegenekkel? - Diddy, a Féltékeny.
-- Hát te?
Diddy felsóhajt. -- Ostoba kérdés volt. Bocsáss meg!
-- Semmi értelme, hogy az ember ne azt csinálja, amihez kedve van, nem igaz? -- kérdi Hester. -- Már akkor, ha senki sem akadályozza ebben.
Diddy ismét felsóhajt, és
megfogja a lány kezét. Hogy mindenki milyen bonyolult! -- Mesélj valamit magadról, azon kívül, hogy megoperálnak.
-- Nincs sok mesélnivalóm. Ha az ember vak, minden belül történik.
-- Mindig vak voltál?
Hester nem erre felel, hanem akadozva
folytatja az előző válaszát.
-- Ugyan mit tudnék mesélni neked az életemről? Az emberek figyelmesek velem, mást nem tehetnek. És sokat gondolkodom, meg zenét hallgatók. Szeretem a virágokat. Én...
-- Szoktál sírni?
-- Ezt már kérdezted.
-- Tudom. És nem válaszoltál rá, emlékszel? Válaszolj, kérlek! Talán azért vagyok rá kíváncsi, mert én magam sokat sírok, és cseppet sem szégyellem.
-- A válasz: igen, gyakran.
-- Miért?
-- Valószínűleg nem azért, amiért te.
-- Honnan tudod? És különben is, hány ok van a sírásra?
-- Nos, én azt hiszem, nem azért sírok, mert boldogtalan vagyok. Gondolom, te ezt képzeled. Talán azért sírok, mert unatkozom.
-- Akármibe lefogadom, hogy ez nem igaz -- feleli Diddy. -- Miért mondasz ilyet? Az igazság ennyire magánügy? Úgy gondolod, nem kellene beleütnöm az orrom?
-- Tulajdonképpen szeretném neked elmondani. De csak azt mondhatom, hogy azért sírok, mert vannak könnyek.
Diddynek nincs ínyére a válasz. Azt akarja, hogy a lány, miként ő is, boldogtalan legyen. -- Nagyon magányos vagy?
-- Nem éppen. De nincs elegendő dolog körülöttem, amit megérinthetnék.
-- Dolog? Talán ember, nem?
-- Ember sincs.
-- Szeretsz valakit? - Diddy, a Bírvágyó.
-- Nem hiszem. Vagy legalábbis nem úgy, ahogy te gondolod. Ha az ember vak, körülötte egyre-másra változnak az emberek. Egy-egy személy sohasem marad ugyanaz. Valahányszor megszólal, megmozdul vagy megérint, mindig más ember.
-- Szereted a nagynénédet?
-- Nem, dehogy. Szeretni nem szeretem. De szeretem, amiket csinál. Rémes, hogy folyton beszél, de azt szeretem, ha megérint. És azt is, ha olvas nekem. A könyvtár gyerekrészlegében dolgozik.
Diddy megkönnyebbül; most már elég bátorságot gyűjtött, hogy rákérdezzen arra, amit valójában tudni akart. -- Szeretsz engem? Úgy értem, most? -- Diddy, a viszonzatlan szerelem tapasztalt szakértője.
-- Szerettelek. Akkor, ott. -- Hester elhallgat. -- Most nem is tudom. Most már nem tűnsz olyan valódinak...
Európa Könyvkiadó, 1989. Ford. László Zsófia