KIBERIÁDA
Első utazás, avagy Gargancián csapdája
részlet
Klapanciusz ezenközben a másik országba került, amelynek ura a hatalmas Pazari király volt. Itt minden egészen másként festett, mint Fukariában. Ez az uralkodó is rajongott a hadjáratokért, ő is buzgón fegyverkezett, de fényűző módon, mivel hallatlanul nagyvonalú mecénás volt, és művészetrajongása párját ritkította. Imádta az egyenruhákat, vállrojtokat, lampaszokat, csengettyűket, érmeket, szalagokat és csatahajókat. Nagyon érzékeny lélek volt, valahányszor új csatahajót bocsátottak vízre, egész testében reszketett az izgalomtól.
Bőkezűen támogatta a csataképfestőket, hazafias szempontból vezérelve a megolt ellenség száma szerint fizetett nekik, úgyhogy a monumentális körképeken, amelyből rengeteg volt az országban, egész hegyeket alkottak az ellenséges hullák. A mindennapi életben a király az abszolutizmust felvilágosultsággal, a szigort nagylelkűséggel párosította. Trónra lépésének minden évfordulóján reformokat vezetett be. Egyszer felvirágoztatott minden nyaktilót, máskor megkenette őket, hogy ne csikorogjanak, megint máskor bearanyoztatta a hóhérbárdokat, nem feledkezve meg arról sem, hogy humanitárius szempontból megélesítse őket.
Nagyvonalú volt, ám egyszersmind a nagyvonalú megoldások híve, ezért külön rendelettel szabványosított minden bitót, karót, pellengért, kalodát és bilincset. A törvénysértők kivégzése, amire egyébként csak ritkán került sor, pompás ünnepségszámba ment, díszfelvonulással, lelki vigasszal és kenettel, lampaszos és pomponos díszegyenruhákkal.
Volt ennek a felvilágosult uralkodónak egy elmélete, amelyet meg is valósított: az egyetemes boldogság elmélete. Ismeretes ugyanis, hogy az ember nem azért nevet, mert vidám, hanem azért vidám, mert nevet. Ha mindenki azt mondja, hogy remekül mennek a dolgok, mindjárt megjavul a hangulat. Pazari alattvalói ezért, természetesen saját javuk érdekében, kötelesek voltak fennhangon mondogatni, hogy rendkívül jó dolguk van, és a régi homályos
Jó napot! üdvözlő formulát a király az előnyösebb
Dejó-minden! köszönéssel helyettesítette, engedélyezve ugyanakkor, hogy a tizennégy éven aluli gyermekek egyszerűen csak annyit mondjanak:
Hűha! , az öregek pedig:
Jajdejó!.
Pazari király mindig örvendezve látta, hogyan duzzadt a jókedv a népben, valahányszor csatahajó formájú hintójában végighajtott az utcákon. Elgyönyörködött a éljenző tömegben, kegyesen kiintegetett uralkodói kezével s az emberek teli torokból kiabálták
Hűha!, Jajdejó! és Ezmárdöfi!