Szóval, hogy mi is tesz engem boldoggá? Amikor megkaptam a kérdést, bevallom, nem igazán tudtam rá a helyes választ. Annyit tudtam, hogy biztosan nem anyagiakról fog szólni. Nem mintha nem tartanám fontosnak őket, csak éppen nem ezek tesznek engem boldoggá. Olyan közegben nőttem fel, amelyben a túlzott sikerek, leginkább az anyagiak, eleve gyanúsnak is tartattak.
A társaságunk elképzelt hőse a nagy tudású, tisztességes és sikertelen ember volt, bár önként nem sokan választották ezt az életpályát. Amikor meg ebbe a világba betört a pénz, azt olyan durván tette, hogy engem inkább elriasztott, s nem vonzott. Szeretek és tudok is jól élni, de könnyebben mondok le a francia konyakos libamájról, mint a minimális szellemi szabadságról. (A legjobb persze a szabadságban fogyasztott libamáj.)
Sokmindennek örülök az életemben. Hozzátartozóim szerint "kilométerhiányos" lehetek, annyira fanatikusan utazom. Már gyermekkoromban, a vonatablakból kilógva eldöntöttem, hogy ha nagy leszek, csak olyan munkát keresek, amivel sokat lehet vonatozni. Ez az álmom idáig teljesülni látszik, hiszen hetente többször is vonaton találom magam. Szakmai ártalom az is, hogy gyakran utazom messzire, s én azok közé tartozom, akik szeretik a hosszú, hat-nyolc órás repülőutakat.
Utazni azonban nem lehet minden nap – hacsak nem hisszük annak a belvárosi zötykölődést –, tehát mégsem ez az igazi. A megoldásra egy könyvtári asztalnál ülve jöttem rá: a világon a legjobban szöszmötölni szeretek. Ott lenni a könyvek között, teleírva sok-sok apró cédulát jegyzetekkel, majd otthon, a nagy asztali gépnél felépíteni valami kis míves apróságot.
Voltaképpen akkor a legjobb, amikor már túl vagyunk a munka nehezén. Akár össze is lehetne ütni a cikket, felépítve egy szép ívű tanulmányt, de mégis jobban esik kivárni, eljátszani még az adatokkal addig, amíg az anyag magától azt nem mondja, "kész vagyok!" Persze, ezt az örömöt csak ritkán engedhetem meg magamnak, elvégre a tudomány manapság nagyüzem, akárcsak a sajtóban, itt is időre várják a penzumot. Mások is hajtanak ebben a gyárban, s nekik éppúgy telik a norma ahogy nekem.
A fentiekből az is kiviláglik, hogy a könyveket és a könyvtárakat is szeretem. Szenvedélyes könyvtárépítő vagyok, régi mániám, hogy olyan gyűjteménnyel rendelkezzem, hogy egy évet tanyán töltve se kelljen megállnom a munkában. Jó hasznát vettem e bolondériámnak két éve, amikor négy hónapra a lakásba zárt egy bokatörés. Ennek a szenvedélynek elsősorban fizikai gátjai vannak. Minden építmény befogadóképessége véges, költözni pedig nem szeretek.
Amikor meg se nem szöszmötölök, se nem utazom, legszívesebben a három éves kislányommal vagyok. És boldog, csak úgy közhelyesen...