– Igyekszem sokat tenni érte. Az életemben, bármi történik velem, általában eléggé analitikusan szoktam figyelni. Nemcsak a zenét készítem így, vagy a filmeket nézem így, hanem bármiből, ami velem történik, igyekszem megítélni, hogy mi az, ami számomra hasznos energiákkal jár, és igyekszem arra törekedni, hogy minél több ilyen dolog vegyen körül, melyek számomra élhető környezetet jelentenek.
A
Splendid Isolation albumcím egy nagy kaleidoszkóp, számomra is állandóan mást jelent, de az egyik alapjelentése az, hogy a világ egészében felfoghatatlan, bármennyire is próbálkozik ezzel az ember, értelmezhetetlen dolog. Úgyis csak az van, ami itt körülöttünk van, vagy amivel én kapcsolatban vagyok, tehát azok az emberek léteznek, akikkel én beszélek, azok az emberek, akikkel én találkozom. Ha ezek mind olyanok, akikkel klappol a hullámhossz, akkor egy idő után a világkép is meglepően pozitív irányba kezd haladni.
Ez tudatos, vagy inkább félig tudatos élés: megválogatni a környezetet és a bennünket érő hatásokat, nem félni kijelenteni azt, ha valami nem jó, nem működik.
Ez az erős tudatosítás nem eredményezi azt, hogy elveszted a kapcsolatot a valósággal?
– Az a valóság, amit a legtöbben elfogadnak annak? Amit a kollektív tudattalanság, vagy a kollektív "nem foglalkozom vele" nézőpont kiad? Ha ez a valóság, akkor egyáltalán nem zavar az elrugaszkodás. Az egész érzékelés szubjektíven lezajló élmény, az élet, az egész. Ahogyan a boldogság is. Valahol egy döntésnél kezdődik. Akarok-e egyáltalán boldog lenni? Minden, ami ehhez kötődik, azt én alakítom, én érzem, nem valójában van itt.
Az analitikus látásmód hogy kötődik ahhoz a zenéhez, amit művelsz?
– Az erős strukturáltság csak egy része. Az alapja ösztönös, érzelmeken, indulatokon, hangulatokon nyugvó dolog, ennél a kezdeti fázisnál semmiféle szerkesztési elv nincs. Az egyetlen dolog, ami számít, hogy az adott kis részlet, amit kiemelek, az a tárgy – nevezzük a zenei elemeket is tárgynak – hogyha felveszem, akkor az az apró részlet tetszik – boldoggá tesz, hogy témánál maradjunk – tehát gondolkodás nélkül bele is teszem a gyűjtőzsákba.
Amikor már tele van, és érzed, hogy nem akarsz több részletet keresni hozzá, akkor kiöntöd az asztalra, elkezdődik a rendezés, hogy a kis, látszólag kapcsolatban nem álló darabkák mit adnak ki, mert végül valami kibontakozik. Hiszen minden olyan apró részlet, mely számodra fontos, az nyilván együtt is jelent valamit, csak meg kell benne látni a képet.