Hát például egy ilyen pillanat, mikor az idei tanévet befejeztük, az utolsó vizsgán túl vagyunk (művészettörténet vizsga, magyar szak, 3. év - szerk. megj.), és úgy látom, hogy mindenki elért egy eredményt, és azzal elégedett. Ez mindenképpen boldoggá teszi az embert. Ezenkívül van a személyes boldogság, ez meg kinek-kinek más töltetű és más indíttatású. Van, aki attól boldog, ha leissza magát, más akkor, ha nyer a lottón; én például annak örülök, ha befejezek egy munkát, legyen az vizsga vagy egy könyv; meg ha a kollégáim elégedettek.
Talán a legfontosabb fűtőanyaga az emberi létnek az élet kezdetei óta — az egyéni és a közösségi létnek is — a boldogság. Ha karikatúrában képzeljük el, akkor a boldogság az a mézesmadzag , amit a csacsi előtt egy marék illatos szénacsomó formájában, az ember előtt meg egy szép, megvalósítandó álom formájában ott lebegtetnek, és efelé tör; s ha eléri azt a kort, mikor rájön, hogy mindez tulajdonképpen csak illúzió volt, akkor maga a megnyugvás a boldogság.
Nagyon relatív, ki mit tűz tervként maga elé, minek a megvalósítása tölti el boldogsággal. Brassai Sámuelnek például nem volt zongorája, de az asztalon kirajzolt klaviatúrán mégis megtanult zongorázni, amihez nagyon sok tehetség kell és nagyon sok kitartás. Van, aki számára a csend, nyugalom, harmónia vagy a szemlélődés már kielégítő. Másvalaki számára egy nagyon is mozgalmas, állandó utazásokkal, mulatsággal teli életmód az, ami a boldogságot jelenti. És ne felejtsük el, hogy ezek a dolgok életkortól függően is változnak. Ugyanakkor a kiegyensúlyozott embernek a végletek közti mozgása kisebb amplitúdót mutat, mint annak, aki percről percre változtatni tudja az ideáljait és a céljait.
Én most attól vagyok boldog, hogy majdnem húsz kolléga sikeresen levizsgázott, és hogy nem esik az eső, így könnyebb lesz hazamenni.