Mi tesz boldoggá? Hmm... szeretek enni, aludni és szerelmeskedni
(nevet). Mindezt egyszerre, ugyanabban a pillanatban nem tudom, mert lehetetlen, de ha egyetlen napon összejön mind a három, akkor az nagyon jó. Például egy vasárnap, amikor nem kell dolgoznom. Felébredek reggel, dorombolok, gyere baby, támadok, majd a csata után finom kaját eszünk, aztán visszafekszünk – ez nagyon boldoggá tud tenni.
Szeretek a barátaimmal focimeccset nézni – a futballt magát utálom, egyedül soha nem néznék, de szeretem stírolni őket, ahogy beleélik magukat. Nagy huligánok, izé, szurkolók...
(spanyol csapatneveket sorol). Üvöltenek, ahogy a torkukon kifér, óriási a zaj, nagyon stupid az egész, s nagyon élvezem.
Amikor az anyám elfogadta, hogy nem vagyok az az ember, akit elképzelt, hogy leszek, amikor megszülettem: nem vagyok bankár, nem vagyok irodakukac, nem vagyok házipasas – akkor nagyon boldoggá tett. Elfogadta, ez vagyok én, s azt is, hogy nem tehet semmit, hogy ezen változtasson.
Hogy mi a finom kaja, ami kell a boldogsághoz? Lazacszelet szalonnadarabkákkal és krumplival elkészítve, grillezett kagyló citrommal – amikor bontod fel, csikorog, de irtó finom
(spanyol szavakkal tűzdelt, éles gesztikulálással és hangfestő szavakkal kísért bemutatóját így foglaltam össze, tömören, magyarul és unalmasan). Mindent megeszek gyakorlatilag... De nem! Személyes ellenségem a brokkoli. Hidegháborúban állnak, Ricardo és a brokkoli.
Ricardóról már írtunk a Koszovói útinaplóban. A 28 éves spanyol srác freelancer újságíró, van hat blogja, ezt a fotót róla a Foto Experienciasból loptuk. Az Intréprido Reporteroban ír a koszovói tapasztalatairól - aki tud spanyolul, kattintson ide: Kosovo : Se hace camino al andar.
lejegyezte: Bakk-Dávid Tímea