Jó kérdés. Váratlan kérdés… nem tudom. Istenigazából apróságok tesznek boldoggá, nagy dolgok nem. Apró, pici örömök - ebből rengeteg van, iszonyatosan sok dologból tevődik össze az élet. Az, hogy kutyát sétáltatok, az, hogy valami spontán módon, véletlenül összejön… a megtervezett dolgokat nem szeretem. A komplex dolgok nem nagyon érdekelnek, így en block; az, hogy most valamit meg akarok valósítani, kitalálom, hogy most mit fogok csinálni, nagy léptékben…nem.
A zene, az mindenféleképpen. Szeretem, amit csinálok. Most véletlenül kitaláltam: azt hiszem, az a boldogság, ha valaki azt csinálhatja, amit szeret.
Boldogság, hogy világszínvonalú zenészekkel dolgozhatok. Mert a zene az nem rólam szól, a zene a zenészekről szól. Nem az internet alkotta meg a zenét, nem a kiadók, nem a média…semmi. Ami történik szerte a világon, a zenészek alkották meg. Óriásiak, akik ezzel foglalkoznak, hihetetlenül nagyok. És én velük dolgozhatok: nem idiótákkal és hülyékkel, hanem zenészekkel.
A hangom? Minden ember másképp van összerakva: nekem ilyen szemem van, neked olyan, egyiknek ilyen a hangja, a másiknak olyan… Szerencsés ember vagyok, hogy ilyen hangom van, ez más, mint másnak. Nem akarok senkihez sem hasonlítani, nem akarok egy Domingo lenni - egyébként is utálom. Hamis. A pacák hamis. Hamisan énekel, és világsztár. Én hallom, mert jó fülem van. Mások meg nem tudják.
Van, aki engem elítél, van, aki nem szeret, van, aki mást szeret. Sok olyan embert szeretnek, aki semmit nem tud. És vannak olyan elveszett emberek a világban, akik soha nem fogják magukat megtalálni, mert valami kicsúszott; nem szerencsések. Én szerencsés is vagyok.