Ha egy vasárnap délelőtt a lányaimmal főzök, a feleségem közben zenét hallgat, és mindenki beleeszik a félkész ebédbe. Ha kint esik a hó, és van idő összebújni a kanapén egy meleg takaró alatt. Ha Rómában, Párizsban vagy Barcelonában megtalálom a tökéletes bisztrót, ahol csak ötféle étel van, és csak azért nem kérek újra mindegyikből, mert még el kell sétálni egy titkos kapubejáróig, amiről nem írnak az útikönyvek. Ha valamilyen ostoba tréfán könnyesre nevetjük magunkat a barátaimmal, és csak mi értjük, hogy mi ebben a vicces. Ha egy könyvvel a kezemben fekszem egy függőágyban, és tudom, hogy akkor is lesz időm kiolvasni, ha netán tíz perc múlva elalszom...
Az ezredik vagy a tizenkilenc ezredik Facebook csatlakozónál voltál boldogabb?
Az ezrediket észre sem vettem, mert nem tudtam, hogy a Facebookon van olyan, hogy „feliratkozó”. Amikor először ránéztem a számlálóra, már több mint kétezren voltak. Úgyhogy a háromezrediknek örültem a legjobban, mert az volt az első kerek szám. Azóta pedig csak csodálkozom.
Azt olvastam egy interjúdban, hogy bár kommunikációs szakember vagy, mégsem befolyásoltad semmilyen mesterséges módon a látogatottságodat. Ma sem teszed, amikor rajongótáborról beszélhetünk, és ezzel együtt valamiféle felelősséggel tartozol?
A felelősségem abban áll, hogy időről-időre írnom kell, hiszen ezt várják tőlem, ezért iratkozott fel húszezer ember az oldalamra. Ehhez nem kell semmilyen marketing trükk.
Írásaid tetszésnek és népszerűségnek örvendenek. Ez minden bizonnyal számodra is sikerélmény. Meg lehet-e ma pusztán írásból élni Magyarországon?
Igen, igen, nem. Szerencsére nem ebből élek, ez egy hobbi, ami örömet okoz nekem, és úgy tűnik, másoknak is. Örülök, hogy ilyen sok embert érdekli az, ami engem, és hogy rajtam keresztül ismernek meg számomra izgalmas, kedves vagy csak érdekes dolgokat. De továbbra sem vagyok sem író, és már irodalomtörténész sem, csak egy ember, akinek ez a kedvtelése.
Rád, mint kutató-íróra hatással vannak-e ezek a történetek?
Persze, sokat tanulok belőlük. Például, hogy mennyire kis problémákkal kell nekünk szembenézni. Mi a mi gazdasági válságunk a világháborúkhoz, Trianonhoz, a holokauszthoz, egy Szálasi- vagy Rákosi-rendszerhez képest? És még a legnagyobb szörnyűségek idején is volt lehetőség dönteni. Lehetett valaki becsületes és erkölcsös ember, mint
Tersánszky vagy
Tamási, és lehetett gazember, mint
Nyírő. Ez fontos tanulság.
Hogyan lett könyv mindebből? Ez csak az első kötet?
Véletlenül lett belőle Facebook-sorozat is, azt sem terveztem, csak elkezdték kérni a folytatást. És véletlenül született a könyv is: több kiadó megkeresett, én pedig végül igent mondtam. Végülis az övék a nagyobb kockázat. Ez a recept eddig bevált, úgyhogy a jövőt sem tervezem. Hagyom, hogy történjen, ahogy jön.
Mit gondolsz az "irodalmi bulvárról", mint általad is művelt műfajról? Létjogosultsága van, hiszen ez látszik. Kultúrtörténeti értéke egyértelműen van. Törekszel irodalmi értékre is?
Nem törekszem arra, hogy írónak tűnjek. Van egy stílusom, egy látásmódom, ami nyomot hagy a szövegeimen - nekem mindegy, hogy milyen kategóriába sorolják. Magyarul nincs rá jó szó, ez egy
infotainment műfaj, egyszerre van szórakoztató és ismeretterjesztő funkciója. Utóbbi a Magyarországon szokásos bulvárból többnyire hiányzik.
Milyen szerkesztési elvek mentén állítottad össze a könyvet, hiszen a Facebookon zeneszerzőkről, sportolókról is jelentek meg írások.
Szerzői önkényem miatt a könyvbe csak írók és költők szerelemi történetei kerültek be. Tovább szűkítette az érintett kört, hogy fényképes sztorikat kerestem, tehát a fotókorszak előttről nincsen történet. Ezen kívül csak annyi volt a szerkesztési szempont, hogy nagyjából ugyanannyi vidám történet legyen, mint szomorú.
Valóban, tragikus sorsú szerelmeket is kutatsz. Tersánszky végrendeletét idézed 1944-ből, akinek zsidó származású feleségének, csillaggal a mellén, a gettóba kell költöznie másnap estig.
"Elhatároztam tiszta ésszel és csorbítatlan akarattal, hogy a tőlem feleségemet elhurcolni akaró közegeknek ellenállok. Ha közülük csak egyet is lelövök, akkor azt a példát adom magyar sorsosaimnak, mit most már egyetlenül erkölcsösnek tartok.” Bár ők túlélik a háborút, mégis vannak csúcspontok egy szerelemben, amely után miden megváltozik. Netán volt ilyen az életedben?
Ehhez a történethez át kellett élni a huszadik század legtragikusabb pillanatát, úgyhogy az én életemben szerencsére nem volt hasonló. Ha akarnék se tudnék vegytisztán szerelmi történeteket írni, mert nincs olyan szerzői életút, amelyet ne térített volna el, vagy éppen ne tört volna derékba az elmúlt évszázad valamelyik történelmi kataklizmája. Mi hozzájuk képest egy békés korban élünk, a történelem nem forgatja ki magából egyik pillanatról a másikra a magánéletet. Az enyémet sem.
Vállalnád, ha valaki rólad írna "Így szeretett Nyáry Krisztián" címmel egy Facebook-bejegyzést?
Nem lenne különösebben izgalmas sztori. Gimnazista korom óta együtt vagyok a feleségemmel, még egy nyomorult lányszöktetés sem volt.
Boldoggá tesz téged ez a hirtelen jött népszerűség? Hogyan változtatja meg az életedet, milyen új tapasztalatok, élmények társulnak ehhez?
Jól esik, de nem ez tesz boldoggá. Az életem sem változott meg különösebben. Annyi a változás, hogy sok levelet kapok ismeretlenekről, akik vagy csak gratulálnak vagy ötleteket adnak, kiről írjak még. A legnagyobb élmény mindig az, amikor megírok egy történetet, és jelentkezik az adott szerző életművének kutatója vagy a családtagja, és küld egy kapcsolódó sztorit, egy publikálatlan képet vagy dokumentumot.
Mit gondolsz, vizsgált és kutatott alanyaid közül, ki élt igazán boldog, ha úgy tetszik irigylésre méltó szerelmi életet?
Ezt nehéz eldönteni.
Mikszáth, Benedek Elek vagy
Kazinczy élethosszig tartó, szelíden boldog házassága mindenképpen irigylésre méltó, de lehet, hogy azokban a rövid időszakokban, amíg
József Attila vagy
Pilinszky intenzíven lobogó szerelme viszonzásra talált, ők voltak a boldogabbak. Az is lehet, hogy
Kisfaludy Sándor a győztes, aki élete végéig mindig szerelemes volt valakibe, és igazából egyszer sem csalódott, mert amire odáig juthatott volna, már másba szeretett bele.
kérdezett: Mostis Gergő