Tulajdonképpen, ha egy mondatban kellene megfogalmazni azt, hogy számomra mi jelent - nem boldogságot, ez talán túl igényes kifejezés, de - elégtételt, azt tetten lehet érni abban, hogy minden randevúról elkésem. Ez énszerintem jó jel; most is a megbeszélt idő után néhány perc késéssel érkeztem, egyszerűen mert annyi a tennivalóm. Azt gondolom, a tennivalók torlódása akadályozza azt, hogy az ember mindig halálpontos legyen. Ebben benne van az is, hogy akkor érzek elégtételt, ha igénybe vesznek, és ha az igénybevétel révén még használhatok is. Megpróbálva egy mondatban aforisztikusan megfogalmazni - még egyszer mondom, hogy a túl igényes kifejezést, hogy a boldogság titka, nem akarom használni - én azt mondom, hogy az elégtétel, a kiegyensúlyozott, hasznos élet titka az, hogy igénybe vegyenek, te válaszolhass erre az igénybevételre, és ez végül mindkét fél számára hasznos cselekedetben, minőségi munkában és olyan cselekedetsorban kulmináljon, ami közhasznú.
Ez a viszony dialektikus, tehát az igénybevétel nem jelent feltétlenül kiszolgálást. Én a mai magyar társadalomban - mondjuk így - nem vagyok köteles a megrendelőnek a szája íze szerint cselekedni vagy a tetszése szerinti árut szállítani, én ebben a viszonyban pont olyan autonóm személyiségként vagyok jelen, mint mondjuk az, aki a társadalmi megrendelést adja. És akkor én erre tudok mondani nemet, tudok mondani igent, vagy pedig tudok konfliktusba keveredni vele - ehhez az is hozzátartozik, hogy a használni akarásban benne van a jobbítás, a javítás szándéka is. Tehát még egyszer így fogalmaznék: a használni akarásban nem feltétlenül a kiszolgálás van, hanem a szolgálat.
Nyilvánvaló, hogy ehhez az életmódhoz hozzátartozik az is, hogyan alakul a magánéleted, milyen rendet tudsz teremteni benne, mert ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, hasznos, közhasznú cselekedetet tudjál végrehajtani, kell egy boldog, kiegyensúlyozott családi háttér is. De az én tapasztalatom az, hogy aki ezzel a - megint igényes kifejezést használok - ars poeticával él, amit az előbb megfogalmaztam, az egy olyan alkati sajátossággal és adottsággal rendelkezik, amelynek segítségével a boldogító magánéleti hátteret is meg tudja teremteni.
Végül már csak arra a kérdésre kell válaszolni, hogy ezzel a szemlélettel születni kell, vagy pedig alakíthatja ezt az ember magában. Ha engem kérdez, csak e szemlélet szerint érdemes élni, és ez a szemlélet alakítható, az ember magának ezt a státuszt megteremtheti. És én úgy gondolom, hogy ha valaki ezzel az igénnyel lép fel, nem fog amiatt az ideggyógyászatra jutni, mert vívódnia kell a nagy alapkérdéssel, hogy mi végre vagyunk e világon.