Próbálok visszagondolni a boldogságom pillanataira… s az vagy az ágyban van, vagy pedig az íróasztalomnál. Tehát ehhez a két tárgyhoz tudom kötni.
Az írásnak vannak olyan pillanatai, amikor valami nagyon azonos önmagával, és én azonos vagyok azzal a valamivel. Ami leírható úgy, mint a boldogság pillanata.
Még azt tudom elmondani e tárgykörben, kérem szépen, hogy azt hiszem, talán az átlagnál többször voltam már boldog. Erről sokkal többet nem tudnék mondani.
Igen, a könyveimben még utána lehetne nézni, bár akkor, valóban, poétikailag kétséges hadműveletet végzünk (összekeverjük a szerzőt a narrátorral satöbbi). Hát azt gondolom, hogy szó van egy alapboldogságról, arról tudniillik, hogy szerző örül, hogy él. Kár lenne tagadni, hogy bennem öröm van egyszerűen attól a ténytől, hogy vagyok. Tehát függetlenül mindentől. S ha ez igaz volna, akkor ez nyilván látszik azon is, amit írok.