Az örömök és fájdalmak szimmetriájának látszata egyáltalán nem méltányos eloszlásuknak köszönhető: ellenkezőleg, annak az igazságtalanságnak, ami egyeseket lesújt és arra kényszerít, hogy csüggedésükkel egyenlítsék ki mások gondtalanságának számláját. Elviselni tetteik következményeit, vagy megkímélve lenni ettől - ez jut osztályrészül a két embercsoportnak. Ez a diszkrimináció mindenfajta szempont nélkül történik: végzetszerű, abszurd, szeszélyes kiválasztás. Senki sem kerülheti ki, hogy vagy boldogságra, vagy boldogtalanságra ítéljék, és senki sem vonhatja ki magát a veleszületett határozat alól e vígjátékba illő törvényszék előtt, melynek döntései a spermától a sírhantig hatályosak.
Egyeseknek fizetniük kell minden örömükért, meg kell lakolniuk minden gyönyörért, és számot kell adniuk minden önfeledtségükről: soha nem maradnak adósok a boldogság egyetlen pillanatáért sem. Számukra ezernyi keserűség teszi fel a koronát egy remegésnyi gyönyörre, mintha joguk sem lenne a megengedett édes örömökhöz, mintha veszélybe sodorná a világ bestiális egyensúlyát, ha átadnák magukat nekik... Boldoggá tette őket egy festői táj? - meg fogják bánni ezt a rögtön rákövetkező kíntól; büszkék voltak a terveikre és az álmaikra? - mint valami utópiából, gyorsan magukhoz térnek, mert rendreutasítják őket a túlságosan is tényleges szenvedések.
Vannak tehát áldozatok, akik mások öntudatlanságáért fizetnek, és akik nem csak a saját boldogságukat vezeklik le, hanem a vadidegenekét is. Ekképp áll helyre az egyensúly; az örömök és a fájdalmak aránya összhangba kerül. Ha valamely kétes hírű egyetemes elv úgy dönt, hogy ez az ember az áldozatok rendjébe tartozik, akkor élete végéig lábbal tapossa az éden benne rejlő kis darabját, és a csekélyke lendületet, ami tekintetéből és ábrándjaiból sugárzik, bemocskolja az idő, az anyag, és az emberek tisztátlansága. Díszemelvénye a szemétdomb lesz, szószéke pedig a kínpad. Csak leprával szennyezett dicsőségre, csak köpetből font koszorúra lesz méltó. Megpróbál a közelükbe férkőzni azoknak, akiknek minden kijár, akik előtt nyitva minden út? A por és a hamu is fel fog tor-nyosulni, hogy eltorlaszolja előle az időre nyíló kiutakat és az álom bejáratait. Bármerre indul, a föld besüpped alatta, hangja pusztán a sár himnuszait kiabálja, fejét pedig, amely az önsajnálattal csordultig telt szív dobbanásaira figyel, éppen csak meglegyinti a boldogok lehelete, a névtelen irónia eme áldásban részesült játékszereié, akik szintúgy nem tehetnek semmiről.