Mátray Lászlószínész, Sepsiszentgyörgy
A rovatot 2000-2002-ben Zsigmond Andrea vezette Mi teszi Önt boldoggá?Ha két ember ugyanabban a hangulatban ébred fel, és ebből létrehoznak közösen valamit, az már, érted, boldogság. Csakhogy a színház nem arról szól, mint a szobrászat, hogy reggel felébredsz egy különleges állapotban, bemész a műterembe, és gyorsan, érted, megfogod ezt a pillanatot. Mert a partnered nem biztos, hogy ugyanazt álmodta. A színház arra késztet, hogy partnerekre figyelj, egy rendezőre figyelj -- a művészek közül a színész találja meg legkevésbé az individuális boldogságot. Ha két ember ugyanabban a hangulatban ébred fel, és létrehoznak közösen valamit, az már, érted, boldogság. Soha nem teszem meg tétnek, hogy na, most boldog legyek, a boldogság magától következik be (ha úgy látja jónak). Legtöbbször egy végigdolgozott periódus, megtalálásokkal járó keresgélés után. Nekem az is öröm, előadás után meginni néhány decit, mit tudom én, egy üveg bort, s szépen hazafelé sétálva találkozni érdekes jelenségeivel az életnek. Ha ezeket észreveszed, ha életed nem arról szól, hogy lezárod magad, hogy megyünk, megyünk a gépszíjon, ha valami olyasmi történik, amitől a szemellenző eltűnik, én akkor azt mondom, baszki, álljon meg az idő. Amit Faust mond, hogy most álljon meg az idő. Öntudatlanul, ösztönösen sokszor boldognak érezzük magunkat, de én gyakran kétségbe vonom ezt az állapotot. Vajon tényleg boldog voltam? Ez kissé negativista hozzáállás, elismerem. Mégis: vajon tudnék magasabb szintre jutni a beteljesülésben? Vannak emberek, akik nem a taps által mutatják ki, amit a színpadon én is érzek, hogy sikerült átadni a nézőnek azt az érzést, amit ki akartam fejezni. Hanem odajönnek, és tényleg őszintén... mert nagyon fontos az őszinteség, érted. Azt mondják, hogy te, volt egy pillanat, nem tudom, hogy történt, mit csináltatok, mit csináltál, de ez a pillanat, ez megtörténik. Ilyenkor a színész nem mondhat mást, tényleg boldog. Ám rögtön ott jön a kérdés, mert ez egy hajszálnyira van, hogy fogom ezt megismételni, mi történt akkor velem vagy bennünk. Mert ezt nem egy ember csinálja, késhegyen mozog az egész. Bevallom, a mai előadás számomra nem jött össze. Nem éreztem, hogy végig tudtam küzdeni, hogy a lelkem végig nyitott lett volna. Ma nem éreztem, hogy valamitől boldog lehetnék. Agresszivitást éreztem magamban, és mondom, ez azért van, mert amikor nem történik meg a dolog, az ember erőszakolja, kényszeríti, hogy megtörténjék. Nagy fegyelmezetlenséget érzek most, a társulat egy ilyen kiszálláskor egy kicsit megbomlik. Úgy érzi, hogy nem otthon van, nem ismerik, ezért a társulat apraja-nagyja kilazít. Ez érződik. Észrevétlenül, de működik. Ez furcsa, látod, hogy mindig az eszkimójelenet erős, attól kezdődően kezd beindulni a játék. Ekkorra lepereg rólunk a sok színjátszás. Azt érzem, hogy szinte mi magunk vagyunk, akik ezt mondjuk, hogy kevesebb legyen az ember, több a fóka. Az előadásban itt kezd el tulajdonképpen élni a probléma, s az baj, mert annak már nagyon rég el kellene kezdődnie, be kellene indulnia, nemcsak az eszkimó-színnél. Csakhogy a történelmi színek mind hoznak magukkal valamiféle színjátszásra késztető helyzetet. Hogy eljátszd a görög színt vagy a fáraót vagy Dantont, meg mindenfélét, hogy megkeresd a formákat. Szerintem az eszkimó-színnél már levetkőztünk mindahányan mindent, ettől lehet, hogy igazabbak a jelenetek. Ezt a jelenetet is nagyon könnyen el lehet bagatellizálni, elvinni a ripacséria felé, mivel úgy van beállítva, hogy ilyen Mad Max-es hangulat van, autó-kipufogócsövek meg lasszó... Tibke is nagyon finoman kell ezt kezelje. Hobó valójában nem őt veri, de ma véletlenül elérte a lábát a kötéllel, odacsapott véletlenül, és Tibke kiadott egy olyan hangot, amit amúgy is tesz (jaj-jaj-jaj jajgat), ááááuu, a közönség rögtön felnevetett. Kurva helyzet, mert érzem, hogy nem szabadna kiszolgáltatni a másik két színészt, Lucifert és Ádámot, érted, ennek a hangulatnak. Milyen könnyű ezt a hangulatot megteremteni, adja magát, kicsit kell csak torzítani a hangon, ám ezzel kiadja a másik két színészt is, szinte megöli a problémát. Sok idős kolléga azt gondolja, hogy statisztéria, amit ebben az előadásban végigcsinál (tisztelem azokat, akik nem így gondolják), ám ezzel kiadják azokat a színészeket, akik hordozzák és intenzíven akarják hordozni a problémát, Ádámot és Lucifert, illetőleg ezt az egész Tragédia-problémát. Egy kicsit cserben hagynak, úgy érzem. Ezzel küzdeni nem boldogság. Viszont ha tudják, hogy mi a dolguk, és mindenki végzi azt csendben, diszkréten, kulisszák mögött, akkor a néző is azt érzi, hogy hoppá, itt összhang van, itt valami történik, van egy társulat, ami működik, az boldogság, komolyan boldogság. Alapvetően hozzátartozom ezekhez az előadásokhoz, a bennük felvetődő problémákhoz. Az embernek egyszer csak megszűnik a személyes problémája, és mindig arra fókuszál, ami a színházban történik, ami a színházban a feladata. Tulajdonképpen ebből indul ki a létem is. Nem tartom szerencsésnek, hogy fiatal színészek elkezdenek színházon kívüli problémákban keresgélni utakat (ha ezeket a boldogság felé igyekvő ösvényeknek tekintjük). Hogy leendő színészek célkitűzzék azt, hogy én márpedig nem a színházban, hanem nem tudom hol, boldog leszek. Akkor miért vagyok színész, akkor miért csinálja ezt az egészet, akkor ne csinálja. Sokszor úgy van, érdekes, hogy én nagyon jól érzem magam, mit tudom én, megnéztem egy kurva jó filmet, ami feldobott, és ettől az arckifejezésem egy torzabb, egy gondolkodóbb, szokatlan állásba kerül, érted. Erre megkérdik az emberkék, a barátaim, mi bajod. Erre mit mondjak, rögtön lelombozódom, hogy b... meg, ezeknek az embereknek nincsen érzékük ezekhez a dolgokhoz vagy éppenséggel hozzám. Úgy látszik, a boldogság szokatlan állapot, kifejeződéseit nem ismerjük eléggé. Magánéletemben a film az mostanában, ami meg tud menteni engem. Olyan periódusban vagyok, hogy kirándulni nem tudok, s otthon a kis környezetemben csak meg kell keresnem azt a helyzetet, ami engem a sémákból, az egy helyben járásból kikapcsol. Régebbről kedvencem a Stoppard-film, a Rosencranz és Guildenstern halott. A másik film Jarmusé, a Halott ember. Ezt most láttam a napokban, és olyan helyzetbe hozott, hogy azt mondtam magamban, ember, állj le, gondold végig, mit csinálsz, milyen célkitűzéseid vannak. Mert nem mindegy, hogy azt mondod, vannak célkitűzéseid, vagy ezeket is felülvizsgálva azt mondod, emberke, mit akarsz te valójában az élettől. Ez nagyon nehéz, mert mindenfajta érzelmek, indulatok, ösztönös reakciók elvisznek egyfelé. Nem tudom, meddig fogok tudni ebből a filmből töltekezni, most úgy érzem, hogy még bennem van. Boldogtalan ember mindegyik szereplő, akit játszom. Ádám azért boldogtalan, mert olyan eszméket állít fel, amelyek szinte szemmel láthatólag nem tudnak teljesülni. Na most meg kell találnom, érted, Ádámban is azt, mert csak van benne valami, ami a mai kétkedő embernek is sajátja. Azt találtam, hogy mégis a hit ez, még ha öntudatlan is ez a hit. Mert mindnyájan hiszünk valamiben, különben miért is maradnánk életben. Ez az emberke végigmegy a történelem szinte minden kanyarján, minden zegzugán, s maga a hit teszi, hogy amikor bukik, a következő pillanatban ismét feláll. És ezzel kéne én azonosuljak, higgyem azt, hogy van megoldás, van az emberiségnek megoldása. Nem mindig sikerül, bevallom. Nagyon nehéz eljátszani az idealista fickót, aki minden korban próbál olyasvalamihez ragaszkodni, amiről tudjuk, hogy már bukott dolog. Eleve Luciferként gondolkodtam én is nagyon sok esetben. Színészként is nehéz, a színész is egy pici ember, de csak igyekszem a kis parlagi életemmel együtt felnőni ehhez a tömegen túli emberkéhez, aki sok mindenben hisz, amiről ma már lemondunk. Ma már nagyon furcsa Az ember tragédiáját játszani. Őszinte Ádámot látni nehéz. Kurva nehéz, mert nem, az embereket elragadja mindenféle más érzés, más hangulat, mindenki szkeptikus... Nehéz volt lenyelnem, hogy a rendező is úgy állította be, hogy ez egy luciferi Ember tragédiája, hogy Lucifer vezeti az egészet. Nehezemre esett lenyelnem, mert azt hiszem, hogy az embert, az emberiség érdekét képviseljük mi, "alkotó emberek", és hiszem azt, hogy -- látod, itt van a hitem --, hogy de, kell legyen valami, amiért tovább lépkedünk, és ezt kellene felmutatnunk, és muszáj, kell próbálkozni, mert e nélkül tényleg, akkor semmi nincs. Az Ilja prófétában, a Piás esetében nem tökéletes azonosulásról van szó, inkább egy attitűddel, egy hozzáállással kell azonosulni. Láttad az Ilját, lejátsztunk néhány előadást, ahol a Piást mind konkrét piást játsztam el. A rendező azt mondta, figyelj, te kilógsz a sorból, mert egy határozott, Sztanyiszlavszki-módszerrel megfogott figurát játszol. Ne legyen ez, az előadás több ennél, hogy konkrét figurákat játszunk. Néhány viszonyt átbeszéltünk, meggyőzött Laci. Ez profizmus, érted, a színészt úgy vezetni, hogy van egy az előadás mint világkép, s ebben mindenkinek megvan a pici része, abból nem kell kilógni, a színész nem kell önmagát kinyomja, hogy domborítson. Tudod, amikor kezdtük ezt az előadást, próbán, akkor Laci behozott egy Tadeusz Kantor videót, gyerekek, így kell ezt az előadást megcsinálni. Az a jó, hogy mind olyan emberekkel dolgozik, akik érzékenyek arra, amit ő akar, érzékelik a színházcsinálásnak ezt a látásmódját. És Laci mindenkit a maga nyelvén tud megközelíteni. Az idősebb kollegákat nehezebb rávezetni arra, hogy nem ezt csinálod, hanem mást, s közben másra gondolsz, de valójában ugyanazt csinálod. Amit szegény Hunyász mondott, hogy fából vaskarikát gumiból. Körülbelül ma ez a színház. (Hála a jó istennek, engem Hunyász még tanított.) Sok színész karakán módra viselkedik, hogy mit, hogy én ezt megcsináljam? Láttad az Ilját. Nemes Leventének, ő volt ott a vak, annyi a szövege, hogy "Hát", és a végén elmondja, hogy "Nem, nem, nem", háromszor. Mint igazgató és nagyon nagy színész, gondold el. Na, itt a példaérték. Itt van a lényeg szerintem, itt van a kutya elásva, idős színészként megmutatni azt, hogy ebből a "hát"-ból, amennyi szöveget a szerep megenged, mi mindent ki lehet hozni. Benne van a bizonytalanságtól elkezdve a makacsság, az akarat, a gyűlölet... nem tudom, neked lejött-e, az antiszemitizmus csúcsa az öreg egy adott pillanatban, amikor ott a bottal veri az akasztott bábut. Te, ez félelmetes volt, amikor először megtaláltuk, a vakból, aki végig a legkiszolgáltatottabb, ahogy kijön ez a hatalmas gyűlölet. Minden szereplőnek megvan valami fájdalma, valamiféle személyességgel viszonyul az adott problémához, amit az előadás felvet, sterilen egyetlen szereplő sem létezhet a színpadon. Energiák vannak a színpadon, Lacival ezzel kísérletezünk folyamatosan. Az újonnan színre lépő szereplő nem tud magától belépni egy adott helyzetbe, be kell őt engedni. Nem kell megteremtse saját magát, nem kell hatalmas tirádát végigjárnia, neki csak hoznia kell egy attitűdöt, a többiek megteremtik, eljátsszák őt, megmutatják, ki is ő valójában, azáltal, ahogyan viszonyulnak hozzá. Ugyanúgy jön be mind a kétszer, és megteremtődik az isten vagy a sátán. A viszonyok a fontosak, azt hogyan csinálom meg. Ez jó játék, hogyan tudunk megteremteni szereplőt, hogy tudunk ezáltal behozni problémákat, újabb és újabb téteket behozni, újabb színeket megmutatni, szerintem ez a színház lényege. Na, ezt az iskolát próbáljuk Bocsárdi Lacitól, Lacival megtanulni. Színészként nem törekszünk a katarzis megteremtésére, habár ott van a kisagyban, de szerintem ez a rendező dolga. Ma már nagyon nehéz katarzisélményt megélni színházakban, pedig ha olyan előadásokat látna a néző, az megmentené a színházakat. Erre vágyik minden egyes néző, de a mai színház nem erre törekszik. Rá akar mutatni, hogy emberke, te így élsz, s emellett sajátos eszköztárát keresi. Én szeretném, hogy például a Tragédia végén katarzis legyen, de ma már nincs katarzis. Úgy tudjuk feldolgozni ezt a drámát, hogy miközben az ember, Ádám, végigjárja ezt az utat, Lucifernek és Istennek is éppúgy igaza van. Tehát nincs ahogy… katarzis akkor történik, ha rábízom az egyik szerepre a lelkem, és neki adok igazat. Katarzist én a Vérnásznál éreztem. Te, ott néhány olyan jelenet van... Az túlmegy azon, hogy szövegszínház, csupa mozgás meg látvány. A nézők is úgy kell beüljenek, az sem egyszerű, hogy beülök, és mittudom, elélvezek, nem lehet. Jó, ha amellett, hogy hozom a saját vágyaimat, frusztrációimat, satöbbi, teljesen rá tudom magam bízni a játékra. A színészek játéköröme tud engem a katarzis felé sodorni. Válaszoltak még:Berecz András mesemondó, népmesegyűjtő Vujity Tvrtko riporter Tamás Gábor énekes Halász Judit színész Budapest Bár Farkas Róbert zenekarvezető Horia Roman Patapievici filozófus Szemerédi Endre matematikus Nyáry Krisztián irodalmi szerelmeskönyv szerzője, "hobbi irodalomtörténész" Charly és Pitchin Dirtyphonics Baricz Gergő énekes Závada Péter és Havas Patrik Akkezdet Phiai Péterfy Bori énekesnő Mogács Dániel humorista Mága Zoltán hegedűvirtuóz Bangó Margit magyarnóta-énekes Till Attila filmrendező, műsorvezető Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Szalóki Ági zenészek Garaczi László író Kőhalmi Zoltán humorista Janklovics Péter humorista Nádas Péter író György Péter író, esztéta Albu István rendező Mezei Gabriella színésznő Szilasi László író, kritikus, irodalomtörténész Parti Nagy Lajos író, költő Bagdy Emőke boldogságpszichológus Sandro zenebohóc Krasznahorkai László író Gergely Tibor óvóbácsi Bálint Rezső harsonaművész, zenekarvezető Jankovics Marcell rajzfilmrendező, grafikus, kultúrtörténész, író Esterházy-Dés alkotópáros Gyerekek, szülők, nagyszülők karácsonyról és nemcsak Szarka Gyula és Tamás, Ghymes zenekar Majorosi Marianna a Csík Zenekar énekesnője László Beáta fiatal divattervező Francis W. Scott (alias Bíró Szabolcs) szlovákiai író, énekes, optimista Mihalkó Gyula kalapkészítő mester Laurent Maindon rendező, költő, világutazó Schäffer Erzsébet író, publicista Tamaka dj, kisherceg Angele Diabang Brener szenegáli filmrendező Miqueu Montanaro vándorzenész Szipál Márton fotóművész Harry Tavitian zenész, zeneszerző Csókolom az együttes tagjai Muuuvi-csapat a rövidfilm-fesztivál szervezői Goger Attila műrepülő Hbib, Abdul, Rahma és Arabdul tunéziai kereskedők Hubay Miklós író, műfordító a sZempöl zenekar tagjai Ricardo spanyol freelancer Hot Jazz Band jazz-zenekar Ana Bojan a macska- és irodalombarát restaurátor Dj Vasile lemezlovas Kiss Tibor énekes-gitáros Max sármos és ínyenc olasz üzletember Heinrich Böll író Yonderboi (ifj. Fogarasi László) zenész Keleti András és Szinovszki Márton a Colorstar zenekar tagjai Jaime de Angulo indiánokat kutató antropológus dr. Juan Antonio Vallejo-Nágera pszichiáter Csáth Géza író, orvos Desmond Morris viselkedéskutató Kis kínai nem érti a nagy kereszténységet Detlef B. Linke neuropszichológus Palotai Zsolt lemezlovas Jung a pszichológus Dobrovits Mihály orientalista Yilmaz akinek a szülei választottak feleséget Kate Thurston új-zélandi utazó Aman Sethi újságíró Toni Morrison író Karafiáth Orsolya költő Bucsi Orsolya grafikus (Budapest) Su-jin és Young-chae koreai televíziósok Emily Bronte az Üvöltő szelek szerzője Stanislav Lem a Kiberiáda szerzője Szüsz-Szatmári Réka korrektor Anna egyetemi hallgató (alias Röné Deszkártesz) Boldogság-koktél négy világ, egy attitűd Mihály László újságíró Kelemen Zoltán informatikus Kurt Vonnegut író Karácsonyi Zsolt költő Sarvadi Paul Kolozsvár A hegyi beszéd részlet Tenger Iván Budapest Mild Zsuzsa informatikus Sógor Csaba lelkész, RMDSZ-szenátor Csillik Iharka csillagász Vígh Zsuzsa diák Szabó Márta virágárus, Kolozsvár Áron deszkás D. Á. képzőművész, Budapest Thomas Bernhard író W. SOMERSET (részlet) Mit kérnének a gyerkőcök az angyaltól Müller Péter író Petri György: Mosoly (vers) Machiavelli Erőss Zsolt hegymászó Lázár Ervin író Susan Sontag: Halálkészlet (részlet) Körvélyessyné G. Júlia édesanya, nagynéni, keresztanya A. Gergely András filozófus Giacomello Roberto, a Csíki Játékszín színésze Bungie-jumpingolók 2003. augusztus 23. Kató Béla református lelkész és civil harcos Kovi pornófilm- rendező Hermeczi Zsolt Krisna-hívő szerzetes Mácsai Pál színész Soós Róbert, filozófia szakos hallgató Milan Kundera, A lét elviselhetetlen könnyűsége László Noémi költőnő Márkus Barbarossa János hangszerkészítő, régiségkereskedő, irodalomszervező Egyed Emese, irodalomtörténész, költő Douglas Adams, Galaxis Útikalauz stopposoknak Boros Zoltán, az RTV magyar adásának volt főszerkesztője Székely István, a romániai státusirodák vezetője, Kolozsvár Szilágyi Zsolt, Bihar megyei képviselő, a Reform Tömörülés alelnöke Németh Zsolt, Fidesz-es országgyűlési képviselő Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere Kardos M. Róbert színművész, Kolozsvár 14 éves gyerekek Farkas Beáta Amerikából Demény Péter költő, publicista Zsigmond Márton képzőművész, pedagógus, tanfelügyelő Somlyó György költő, Bp. 18 éves diákok Fodor Sándor író, publicista Barabás Balázs ProTV-tudósító, a Számítástechnika.hu szerkesztője Mundruczó Kornél, filmrendező, Bp. dr. Csedő Csaba István polgármester, Csíkszereda Detlef Linke, agysebész, neurofilozófus Székely Melinda, bölcsészhallgató, Kolozsvár Nagy Benedek, a Vallásügyi Államtanács tanácsosa, (Csíkszereda-) Bukarest Kovács András Ferenc, költő Lohinszky Loránd színművész, Marosvásárhely Kelemen Örs Csongor képzőművész, Csíkszereda Ady Endre Absolon boldog szégyene c. verse Mátray László színész, Sepsiszentgyörgy Woody Allen Jánosi Antal képzőművész, Csíkszereda Szt. Ágoston egyházatya Selyem Zsuzsa irodalmár Székedi Ferenc újságíró, publicista R. L., rendőr Szilágyi Mihály filozófus B. Mária, 76 éves T. Sz. Matild néni, 73 éves Márdirosz Ágnes színésznő, Csíkszereda Michele (47), tébolyult Zudor János legújabb kötetébõl Barabás Olga színházi rendező Szilágyi István író Szilágyi Kinga és Csomós Tamás informatikus házaspár Lázár István mérnök-menedzser, Csíkszereda Jungel Klára iskolaigazgató, Csíkszereda Jorge Luis Borges költő, esszéíró Popper Péter pszichológus, Budapest Komlósi Gábor sportriporter, a Komlósi Oktatási Stúdió vezetője Kukorelly Endre költő, író, Bp. Szabó Tibor, a Figura Színház igazgatója, Gyergyószentmiklós Rosmer és Rebekka párbeszéde Ibsen Rosmersholm c. drámája alapján Ficzere Gabriella gyógyszerész-hallgató, Szlovákia 10-11 éves gyerekek Bárdos Deák (Kamondi) Ágnes énekesnő (most Ági és a fiúk), Bp. Emile M. Cioran (A világ egyensúlya) Friedrich Nietzsche (A boldogság tenyészete) Cristi Marosvásárhelyről, nyugati autókkal kereskedik Horváth Andor, irodalmár, docens, BBTE Esterházy Péter író, Budapest Bartha János 83 éves parasztköltő (Olasztelek) Gáspár István énekművész (Bp.) Kötő József színháztörténész L.M. hajléktalan (Bp, metrólejáró) A főszereplő Fritz Lang Dr. Mabuse, a játékos c. némafilmjéből Kovács Levente színházi rendező Brassói Lapok Kántor Lajos irodalomtörténész, szerkesztő György Attila prózaíró és szerkesztő "A macska" folyóirat Pascal Bruckner esszéista és regényíró Ségercz Ferenc népzenész és hangszerkészítő Széles Anna színésznő Toldi Levente mozdonyvezető Anita Garaczi László Fesd feketére c. drámájából Gáspárik Attila, az Audio-Vizuális Tanács tagja Bocsárdi László és B. Angi Gabriella színházi rendezõ ill. színésznõ Dózsa Karola, a Music Pub vécésnénije Bartalis Gabriella színésznő Egyed Péter filozófiatörténész, író Sas Péter művelődéstörténész Szilágyi N. Sándor kognitív nyelvész Klein Levente amerikai olvasónk dr. Veress Albert pszichiáter Farkas Zsolt irodalomkritikus, esztéta, író Eckstein Péter szenátor Charlie (Horváth Károly) rockénekes Elekes András lelkipásztor Lászlóffy Aladár költő Gücü, alias Boda Szabolcs KMDSZ-elnök Orbán János Dénes költő, író Elekes Sándor programozó Kovács Péter RMDSZ kampánystáb-elnök Panek Kati színésznő dr. Péntek János nyelvész |
|