Olyan kérdés ez, amitől az is szemérmes lesz, aki egyáltalán nem szemérmes.
Két alkalommal vagyok a legboldogabb: hogyha nőknek udvarolok, ill. hogyha jó szöveget írok, jó hangulatban.
Mind a kettőben megvan az erotikának ez a furcsasága, hogy közel enged, majd hirtelen távoltart, úgy tesz, mintha ideadná magát, azután mintha mégsem. Ugyanígy van a szöveggel is, hogy vajon megkapom, nem kapom meg... Azt hiszem, egy igazi író nem érezheti úgy, hogy egyik-másik szövege aztán zseniális, mert hogyha bebeszéli ezt magának, azonnal elveszít valamit.
Az az igazi, amikor olyan nőnek udvarol az ember, aki nem érezteti azonnal, hogy -- mondjuk -- kikosaraz, hanem belemegy a játékba. Ebből még akármi lehet, nincsenek pontosan meghatározható válaszok. (Van egy szöveg, talán a Láng Zsolté, de nem biztos, amelyik azt mondja, hogy a kérdések a fontosak, nem a válaszok.)